Megoldott

Balesetveszélyes kereszteződés

FRISSÍTÉS 2021.12.15.:

A bejelentő válasza:

"Semmi nem történt az ügyben. A Budapest Közút szerint itt a kerékpárosnak kell lassítani (elsőbbséget adni?) annak ellenére, hogy dupla elsőbbségadás kötelező tábla védi a kerékpárutat. Ezen logika mentén a Rákóczi úton haladó járműveknek is elsőbbséget kell adni, lassítani minden kis mellékutca kereszteződésnél, annak ellenére, hogy az főútvonal. Abszurdum! A környezetkímélő, légszennyezéssel, halálos gázolásokkal emberéleteket nem veszélyeztető, egészségmegőrző közlekedési mód súlyos hátrányban részesítése! Ma egy látássérült ment át fehér bottal gyalog, őt is majdnem elgázolták, de engem is kerékpárral. Csikorgó fékkel állt meg a telefonáló autósofőr. Ez mindennapos, 60-70%-ban ez történik, hetente átlagosan 3-4-szer járok arra kerékpárral, nappal, jó látási viszonyok mellett. A jó megoldás az lenne, ha kiraknának a kereszteződés elé egy "állj, elsőbbségadás kötelező" táblát, villogó led lámpákat az úttestbe (https://en.wikipedia.org/wiki/Embedded_pavement_flashing-light_system), forgalomterelő szigeteket, melyek az út egyenes vonalát megtörik, és még 3-4 centi magas forgalomlassító bordákat is, mondjuk egymástól fél méterre 5-6 darabot a kereszteződés elé. Az Erőd utcánál ugyanígy, bár ott kisebb a forgalom, de ott is akartak már gázolni. A másik alternatíva az lenne, ha a Margit körúton az egyik forgalmi sáv helyén kijelölnének dedikált kerékpársávot a rakparttól az Üstökös és Török utcán át a Széll Kálmán térig. Tudom, ilyen egyhamar nem lesz, nálunk az a szent tehén, ami gyilkol, iszonyatos pénzbe kerül a társadalomnak (sokkal többe, mint a hasznai!) és pusztítja az egészséget, rombolja az éghajlatot (https://op.europa.eu/en/publication-detail/-/publication/9781f65f-8448-11ea-bf12-01aa75ed71a1), ami pedig környezetkímélő, hatalmas hasznot hajt a társadalomnak és jó egészségi állapotba hozza a közlekedőket (https://ecf.com/sites/ecf.com/files/TheBenefitsOfCycling2018.pdf), az üldözendő. Ezek a száraz tények. Ennyit a Budapest Közútnál dolgozókról, az ott döntéseket hozókról. Én a helyükben elsüllyednék szégyenemben legalább az asztenoszféráig."

"Azt gondolom, hogy jelen helyzetben, a szinte konstans szabálysértés miatt a meglévő forgalmi jelzések csekély hatásúak, ezért az útburkolatba épített, mozgásérzékelővel ellátott led sor talán hatékony lenne. A mozgásérzékelőt úgy kell elhelyezni, hogy a járda gyalogos részén érkező gyalogosnak közelebb, a bringásnak távolabb kell elhelyezni az érzékelőt a sebességkülönbség miatt. A szétválasztás miatt ez megoldható. Ráadásul a kerékpárosnak csak egy irányból kell, a gyalogosnak mindkét irányból. https://en.wikipedia.org/wiki/Embedded_pavement_flashing-light_system
https://www.researchgate.net/publication/237462724_Evaluation_of_in-pavement_Flashing_Lights_on_a_Six-lane_Arterial_Pedestrian_Crossing
A kereszteződés extra kivilágítása is javítana a helyzeten. Na meg egy kamera, amely felvételei alapján a rendőrség eljárhat."

-----

FRISSÍTÉS 2021.10.13.:

A Budapest Közút válasza:
"A Szász Károly utca – Varsányi Irén utca kereszteződése ki van emelve, így a Szász Károly utca felől érkező járművek eleve lassan érkeznek a kereszteződéshez. A kint lévő keresztező kerékpárosforgalomra figyelmeztető veszélyt jelző táblán túl az „Elsőbbségadás kötelező” jelzőtábla és az alatta a kerékpárosforgalmat jelző kiegészítőtábla az út mindkét oldalán ki van helyezve, így az elsőbbségi viszonyok akkor is egyértelműek, ha az út jobboldalán kihelyezett táblát esetleg az előtte álló fa lombkoronája kitakarná (a gallyazási igényt egyébként jeleztük a Főkert Zrt. felé). A jelzőtáblák és a kereszteződés szintjének megemelése mellett a kerékpárosok kereszteződésen való átvezetésére szolgáló sáv eltérő színű burkolattal van jelölve, ami így jobban észlelhető. Természetesen minden ilyen keresztezés esetén szükséges az is, hogy a kerékpáros is fokozott figyelemmel és indokolt esetben csökkentett sebességgel közlekedjen a balesetek megelőzése érdekében akkor is, ha jelenleg még egyébként elsőbbsége van. Középtávon elképzelhető a Varsányi Irén utca forgalmi szerepének újragondolása, forgalomcsillapítása és ennek keretében esetlegesen 30 km/órás zónába való bevonása is. Ebben az esetben azonban jogszabályi okok miatt egyenrangú útkereszteződések lesznek kijelölve a területen és a „jobbkéz szabály” fog érvényesülni. A forgalomcsillapítással kapcsolatos esetleges döntés meghozataláig az utca jelenlegi forgalmi rendjén és elsőbbségi viszonyain nem tervezünk változtatást."

-----

A Varsányi Irén utca északi oldalán, a járdán futó kerékpárút és a Szász Károly utca kereszteződésében SOHA(!) nem adják meg a kikanyarodó autók az elsőbbséget. Csak idén kb. 120-szor kellett vészfékeznem kerékpárral, négyszer ütköztem autóssal, egy kisebb vagyont kifizettek a kerékpáromban keletkezett károkért. Egyszer BUBI-val ütöttek el kishíján, tényleg 1 cm-en múlt, hogy a közvagyon nem lett rommá. Az elsőbbségadás kötelező tábla valószínűleg rosszul látszik a sarkon álló fa takarja, illetve ki kellene cserélni állj, elsőbbségadás kötelező táblára, valamint valamilyen fizikai eszközzel, forgalomlassító küszöbökkel fékezésre ösztökélni az arra hajtó autósokat. Ez Buda egyik legforgalmasabb kerékpárútja, így a kerékpár forgalmi előnyben részesítése fontos, már csak azért is, mert ennek a városrésznek a gépjárműterhelése nagy, amit minden eszközzel korlátozni kell a lakóövezet védelme céljából, környezetvédelmi okokból. Sajnos itt láttam már olyan esetet is, amikor a gyalogost ütötték el majdnem.

Probléma helyszíne
Budapest II. kerület, Szász Károly u. 1 2-em. 9

Hozzászólások

  • H B L lezárta a bejelentést Megoldott eredménnyel.

  • Lenkei Péter hozzászólt a bejelentéshez.

    Győzelem! Felkerült az állj, elsőbbségadás kötelező tábla!
  • Lenkei Péter hozzászólt a bejelentéshez.

    Köszönet, az "Állj, elsőbbségadás kötelező" tábla sokat javít a helyzeten.
  • g g megváltoztatta a bejelentés állapotát "Válaszra vár"-ról "Megoldásra vár"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Adminisztrátor!

    A https://jarokelo.hu/bejelentesek/budapest/90698/balesetveszelyes-keresztezodes bejelentésre a következő választ adjuk:

    Tisztelt Lenkei Péter Úr!

    Társaságunkhoz érkezett i
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Lukács Máté elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Lukács Máté megváltoztatta a bejelentés leírását "A Varsányi Irén utca északi oldalán, a járdán futó kerékpárút és a Szász Károly utca kereszteződésében SOHA(!) nem adják meg a kikanyarodó autók az elsőbbséget. Csak idén kb. 120-szor kellett vészfékeznem kerékpárral, négyszer ütköztem autóssal, egy kisebb vagyont kifizettek a kerékpáromban keletkezett károk...

  • Lenkei Péter hozzászólt a bejelentéshez.

    Semmi nem történt az ügyben. A Budapest Közút szerint itt a kerékpárosnak kell lassítani (elsőbbséget adni?) annak ellenére, hogy dupla elsőbbségadás kötelező tábla védi a kerékpárutat. Ezen logika me...
  • Lenkei Péter visszajelzésére vár.

  • Lenkei Péter hozzászólt a bejelentéshez.

    Így megy ez minden nap, ma is! Lásd: https://1drv.ms/v/s!AqXj-uAiVP7Kg7dl5YCkZB7xAS_dzA
  • Varga Tamás hozzászólt a bejelentéshez.

    Javaslom, hogy a Szász Károly utcában a kereszteződés előtt az "Elsőbbségadás kötelező" táblát cseréljék le "ÁLLJ! Elsőbbségadás kötelező" táblára.
  • Lenkei Péter hozzászólt a bejelentéshez.

    Azt gondolom, hogy jelen helyzetben, a szinte konstans szabálysértés miatt a meglévő forgalmi jelzések csekély hatásúak, ezért az útburkolatba épített, mozgásérzékelővel ellátott led sor talán hatékon...
  • Járókelő Adminisztrátor megváltoztatta a bejelentés állapotát "Válaszra vár"-ról "Megoldásra vár"-ra.

  • Lenkei Péter hozzászólt a bejelentéshez.

    Hát azért a kerékpársávot jelző sárga festés igencsak megkopott.
  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Adminisztrátor!

    A 90698-as számú megkeresésre Társaságunk az alábbi választ adja:

    Tisztelt Lenkei Péter Úr!

    A Szász Károly utca – Varsányi Irén utca kereszteződése ki van emelve, így a Szá
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 3. Mi ez?

  • Lenkei Péter hozzászólt a bejelentéshez.

    Én ide beraknék egy villogó led sort az útburkolatba. https://en.wikipedia.org/wiki/Embedded_pavement_flashing-light_system
  • Élhetőbb Városért hozzászólt a bejelentéshez.

    Pedig mind a két oldalon van elsőbbségadás tábla, külön kerékpáros kiegészítő jelzéssel.

    Sajnos amíg nincs itt legalább egy fekvőrendőr, ez így marad.
  • Járókelő Adminisztrátor elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Lenkei Péter bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  Vissza az oldal tetejére