Megoldatlan

Megint nincs elég hely (salakanyag)

FRISSÍTÉS 2023. 08. 15.

BKM FKF Köztisztasági Divízió válasza:

Tájékoztatjuk, hogy a kerékpárutak burkolatának fenntartásában Társaságunk nem illetékes.

_____________________

FRISSÍTÉS 2023. 08. 14.

Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság válasza:

A bejelentésben szereplő kerékpárút üzemeltetése nem tartozik igazgatóságunk feladatkörébe.

_____________________

FRISSÍTÉS 2023. 06. 20.

XI. kerület Újbuda Önkormányzat válasza:

Tisztelt Járókelő! Kézhez kaptuk a Bp., XI. Arasztó úti kerékpárút (mert a Hajó utca nem kerületünk része!) szélesítésével kapcsolatos igényüket, melyre az alábbi tájékoztatást adjuk:
Korábbi leveleinkben megírtuk, hogy az Önök által említett területnek önkormányzatunk nem tulajdonosa és nem üzemeltetője. Nyilvántartásunk szerint, az illetékes a Közép-Duna- Völgyi Vízügyi Igazgatóság (1088 Budapest, Rákóczi út 41.), ezért szíveskedjenek őket felkeresni igényükkel.
Fentiek értelmében, Önkormányzatunk nem illetékes a kerékpárúttal kapcsolatos, semmilyen intézkedésben. Kérem tájékoztatásom szíves tudomásulvételét.

_____________________

FRISSÍTÉS 2023. 05. 30.

Budapest Közút Zrt. válasza:

A kifogásolt területek nyilvántartásunk szerint nem tartoznak Társaságunk kezelői-üzemeltetői körébe, a kerékpárút kezelője a Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata.

_____________________

FRISSÍTÉS 2023. 04. 20.

Bejelentő visszajelzése:

Mindenekelőtt nagyon köszönöm, hogy sok-sok idő után lett gazdája az útszakasznak és hogy letakarították az utat!

A helyszín használatakor szembesültem vele, hogy a várt különbség legnagyobb sajnálatomra ennek ellenére nem történt meg. Ezt, a bejelentéshez csatolt friss képek alapján is próbálom életszerűen szemléltetni.

Ez egy rendkívül keskeny, ám mégis egy nem csak cangások által használt két irányú igencsak igénybe vett kerékpárút. Emiatt itt kiemelten fontos, hogy az út TELJES szélességében használható legyen!

Kérem, hogy munkájuk kapcsán erre legyenek tekintettel és eképpen járjanak el az út megfelelő állapotba hozatala kapcsán.

Még egyszer, nagyon köszönöm az itt végzett munkájukat is!

Kérem, tegyék meg a megfelelő lépéseket az út biztonságos használhatóságának érdekében!

_____________________

FRISSÍTÉS 2023. 04. 20.

BKM FKF Köztisztasági Divízió válasza:

Tájékoztatjuk, hogy a kerékpárút gépi takarítását munkatársaink elvégezték.

_____________________

FRISSÍTÉS 2023. 04. 19.

Bejelentő visszajelzése:

Ez egy forgalmas kétirányú kerékpárút (is). Kérem találjanak végre felelőst az út tisztításához!

_________________________

FRISSÍTÉS 2023. 01. 03.

Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. válasza:

Köszönettel vettük bejelentését. A kerékpárútra belógó növényzet nem
akadályozza a patak zavartalan vízelvezetését. A kerékpárút kezelése nem
tartozik társaságunk tevékenységi körébe, ezért a probléma megoldása
érdekében nem áll módunkban intézkedni.
_________________________

FRISSÍTÉS 2022. 12. 22.

Bejelentő visszajelzése:

Sikerült 3 hónapig húzni egy ilyen választ! Pedig a XI. kerület szerint Főváros. Nagyon meg kellene ezt oldani, minden évben probléma.
Ez egy forgalmas kétirányú kerékpárút (is). Kérem találjanak végre hozzá állandó felelőst!

_________________________

FRISSÍTÉS 2022. 12. 22.

BKM FŐKERT Kertészeti Divízió válasza:

Tájékoztatjuk, hogy a bejelentett terület nem tartozik Társaságunk kezelésébe, ezért a probléma megoldásában nem vagyunk illetékesek.

_________________________

FRISSÍTÉS 2022. 09. 28.

XI. kerület Újbuda Önkormányzat válasza:

Tájékoztatjuk, hogy Hivatalunk a fent említett címen nem végez kaszálási munkákat, kérjük a bejelentés továbbítását az illetékes Fővárosi Önkormányzat felé megküldeni szíveskedjenek.

__________________________________________________

Megint nincs elég hely a kétirányú kerékpárúton.

Probléma helyszíne
Budapest XXII. kerület, Budafok-Tétény, Hajó u. 3

Hozzászólások

  • Gál Miklós lezárta a bejelentést Megoldatlan eredménnyel. Oka: Nem érkezett válasz az illetékestől.

    A panaszokról és közérdekű bejelentésekről szóló 2013. évi CVXV. törvény által meghatározott 30 napos válaszadási határidőt a címzett 60 nappal túllépte, így a bejelentést Megoldatlan státusszal zártu...
  • Gál Miklós elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Gál Miklós megváltoztatta a bejelentés leírását "FRISSÍTÉS 2023. 08. 14. Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság válasza: A bejelentésben szereplő kerékpárút üzemeltetése nem tartozik igazgatóságunk feladatkörébe. _____________________ FRISSÍTÉS 2023. 06. 20. XI. kerület Újbuda Önkormányzat válasza: Tisztelt Járókelő! Kézhez kaptuk a Bp., XI. Arasztó út...

  • Gál Miklós megváltoztatta a bejelentés illetékesét "BKM Budapesti Közművek FKF"-ról "Budapest Közút"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bejelentő!
    Tájékoztatjuk, hogy a kerékpárutak burkolatának fenntartásában Társaságunk nem illetékes.

    Tisztelettel: BKM FKF Köztisztasági Divízió

    https://jarokelo.hu/bejelentesek/budapest/108169/megint-nincs-eleg-hely-salakanyag
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Gál Miklós elküldte az ügyet az illetékesnek: BKM Budapesti Közművek FKF

  • Gál Miklós megváltoztatta a bejelentés leírását "FRISSÍTÉS 2023. 06. 20. XI. kerület Újbuda Önkormányzat válasza: Tisztelt Járókelő! Kézhez kaptuk a Bp., XI. Arasztó úti kerékpárút (mert a Hajó utca nem kerületünk része!) szélesítésével kapcsolatos igényüket, melyre az alábbi tájékoztatást adjuk: Korábbi leveleinkben megírtuk, hogy az Önök által említe...

  • Gál Miklós megváltoztatta a bejelentés illetékesét "KDVVIZIG Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság"-ról "BKM Budapesti Közművek FKF"-ra.

  • Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóságverified-profile hozzászólt a bejelentéshez.

    Bardócz Csaba úr részére
    irodavezető
    Járókelő közhasznú Egyesület
    Budapest

    Tisztelt Irodavezető Úr! Tisztelt Jarokelo.hu!

    A JAROKELO-BUDAPEST-00108169 azonosító számú, „Megint nincs elég hely (salak...
  • Dr Kardos Angelika lezárta a bejelentést Megoldatlan eredménnyel. Oka: Megoldhatatlan.

  • Sleepy Claus hozzászólt a bejelentéshez.

    80 centi! Ennyi maradt!

    Az építkezés és a gaz mára teljesen lehetetlenné tette a hivatalosan is kitáblázott kétirányú és nagy forgalmú kerékpárút (és egyéb, mikromobitási, önjáró/futó/gagyogó/sétáló/
    ...
  • Sleepy Claus hozzászólt a bejelentéshez.

    10 hónapja megy a pinyó.
    Vagyis évek óta. Sosem volt gazdája. Olyan is!
    A kétirányú kerékpárút folytatásában már 30 éves kérdések is felmerültek:
    http://jarokelo.hu/121757
    Ki csapja le?
    A rich építkez...
  • Gál Miklós megváltoztatta a bejelentés leírását "FRISSÍTÉS 2023. 05. 30. Budapest Közút Zrt. válasza: A kifogásolt területek nyilvántartásunk szerint nem tartoznak Társaságunk kezelői-üzemeltetői körébe, a kerékpárút kezelője a Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata. _____________________ FRISSÍTÉS 2023. 04. 20. Bejelentő visszajelzése: Minden...

  • T. Andrea elküldte az ügyet az illetékesnek: KDVVIZIG Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság

  • T. Andrea megváltoztatta a bejelentés illetékesét "XI. kerület Újbuda Önkormányzata"-ról "KDVVIZIG Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    ________________________________
    Feladó: admins@smart11.ujbuda.hu
    Elküldve: 2023. június 20., kedd 12:42
    Címzett: KozlekedesiO
    Tárgy: Message from Varosuz5
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Gál Miklós elküldte az ügyet az illetékesnek: XI. kerület Újbuda Önkormányzata

  • Gál Miklós megváltoztatta a bejelentés leírását "FRISSÍTÉS 2023. 04. 20. Bejelentő visszajelzése: Mindenekelőtt nagyon köszönöm, hogy sok-sok idő után lett gazdája az útszakasznak és hogy letakarították az utat! A helyszín használatakor szembesültem vele, hogy a várt különbség legnagyobb sajnálatomra ennek ellenére nem történt meg. Ezt, a bejelentéshez csatolt ...

  • Gál Miklós megváltoztatta a bejelentés illetékesét "BKM Budapesti Közművek FKF"-ról "XI. kerület Újbuda Önkormányzata"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Üdvözlettel:

    [Leírás: Budapest közút]
    Útfenntartási Főosztály
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Sleepy Claus hozzászólt a bejelentéshez.

    Nagyon szépen köszönöm munkájukat és proaktív hozzáállásukat!
  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bejelentő!
    Tájékoztatjuk, hogy Társaságunknak a kerékpárutak takarításában van illetékessége, a burkolat fenntartásában nem. A probléma megoldása érdekében felvettük a kapcsolatot az illetéke...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Gál Miklós elküldte az ügyet az illetékesnek: BKM Budapesti Közművek FKF

  • Gál Miklós megváltoztatta a bejelentés kategóriáját "Parkok és zöldterületek"-ról "Kerékpárút"-ra.

  • Gál Miklós megváltoztatta a bejelentés leírását "FRISSÍTÉS 2023. 04. 19. Bejelentő visszajelzése: Ez egy forgalmas kétirányú kerékpárút (is). Kérem találjanak végre felelőst az út tisztításához! _________________________ FRISSÍTÉS 2023. 01. 03. Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. válasza: Köszönettel vettük bejelentését. A kerékpárútra belógó növén...

  • Sleepy Claus hozzászólt a bejelentéshez.

    Mindenekelőtt nagyon köszönöm, hogy sok-sok idő után lett gazdája az útszakasznak és hogy letakarították az utat!

    A helyszín használatakor szembesültem vele, hogy a várt különbség legnagyobb sajnála
    ...
  • Szalai Krisztina lezárta a bejelentést Megoldott eredménnyel.

    Köszönjük
  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bejelentő!

    Köszönjük megkeresését.

    Tájékoztatjuk, hogy a kerékpárút gépi takarítását munkatársaink elvégezték.

    Tisztelettel: BKM FKF Köztisztasági Divízió

    https://jarokelo.hu/bejelentesek/budapest/108169/megint-nincs-eleg-hely-salakanyag
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Gál Miklós elküldte az ügyet az illetékesnek: BKM Budapesti Közművek FKF

  • Gál Miklós megváltoztatta a bejelentés nevét "Megint nincs elég hely"-ról "Megint nincs elég hely (salakanyag)"-ra.

  • Gál Miklós megváltoztatta a bejelentés leírását "FRISSÍTÉS 2022. 09. 28. XI. kerület Újbuda Önkormányzat válasza: Tájékoztatjuk, hogy Hivatalunk a fent említett címen nem végez kaszálási munkákat, kérjük a bejelentés továbbítását az illetékes Fővárosi Önkormányzat felé megküldeni szíveskedjenek. __________________________________________________ Megint nin...

  • Gál Miklós megváltoztatta a bejelentés illetékesét "Budapest Főváros Önkormányzata"-ról "BKM Budapesti Közművek FKF"-ra.

  • Sleepy Claus hozzászólt a bejelentéshez.

    Ez egy forgalmas kétirányú kerékpárút (is). Kérem találjanak végre felelőst az út tisztításához!
  • Gál Miklós megváltoztatta a bejelentés leírását "FRISSÍTÉS 2022.12.22.: nem Főkert ------- FRISSÍTÉS 2022. 09. 28. XI. kerület Újbuda Önkormányzat válasza: Tájékoztatjuk, hogy Hivatalunk a fent említett címen nem végez kaszálási munkákat, kérjük a bejelentés továbbítását az illetékes Fővárosi Önkormányzat felé megküldeni szíveskedjenek. --------------...

  • Sleepy Claus hozzászólt a bejelentéshez.

    Úgy kapta meg a Főváros, hogy nem tartalmazza a bejelentés a vélt illetékesek eddigi válaszait.
  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Járókelő!

    Ezúton tájékoztatom, hogy levelét érkeztettük az FPH_KOZP- 957 /2023-es érkeztetőszámon és továbbítottuk a Főpolgármesteri Hivatal Várostervezési Főosztálya r
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Török Vazul elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Főváros Önkormányzata

  • Török Vazul megváltoztatta a bejelentés illetékesét "FCSM Fővárosi Csatornázási Művek"-ról "Budapest Főváros Önkormányzata"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Járókelő!

    Köszönettel vettük bejelentését. A kerékpárútra belógó növényzet nem
    akadályozza a patak zavartalan vízelvezetését. A kerékpárút kezelése nem
    tartozik társaságunk tevékenységi kö
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Járókelő Zsófi elküldte az ügyet az illetékesnek: FCSM Fővárosi Csatornázási Művek

  • Járókelő Zsófi megváltoztatta a bejelentés illetékesét "BKM Budapesti Közművek FKF"-ról "FCSM Fővárosi Csatornázási Művek"-ra.

  • Járókelő Zsófi megváltoztatta a bejelentés leírását "FRISSÍTÉS 2022. 09. 28. XI. kerület Újbuda Önkormányzat válasza: Tájékoztatjuk, hogy Hivatalunk a fent említett címen nem végez kaszálási munkákat, kérjük a bejelentés továbbítását az illetékes Fővárosi Önkormányzat felé megküldeni szíveskedjenek. ---------------------- Megint nincs elég hely a kétir...

  • Sleepy Claus hozzászólt a bejelentéshez.

    Sikerült 3 hónapig húzni egy ilyen választ! Pedig a XI. kerület szerint Főváros. Nagyon meg kellene ezt oldani, minden évben probléma.
    Ez egy forgalmas kétirányú kerékpárút (is). Kérem találjanak vég...
  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bejelentő!
    Köszönjük megkeresését.
    Tájékoztatjuk, hogy a bejelentett terület nem tartozik Társaságunk kezelésébe, ezért a probléma megoldásában nem vagyunk illetékesek.

    Tisztelettel: BKM FŐK...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Sleepy Claus hozzászólt a bejelentéshez.

    A XI. kerület a Fővárost jelölte meg és nem gondolom, hogy a FCSM rendelkezne bárhol kerékpárúttal. Nekik csak szervízútjaik vannak. Titok, de a Lakihegyi-öbölnél lévő például elképesztően izgalmas!
  • Tóth Roland hozzászólt a bejelentéshez.

  • Gál Miklós elküldte az ügyet az illetékesnek: BKM Budapesti Közművek FKF

  • Gál Miklós megváltoztatta a bejelentés leírását "Megint nincs elég hely a kétirányú kerékpárúton."-ról "FRISSÍTÉS 2022. 09. 28. XI. kerület Újbuda Önkormányzat válasza: Tájékoztatjuk, hogy Hivatalunk a fent említett címen nem végez kaszálási munkákat, kérjük a bejelentés továbbítását az illetékes Fővárosi Önkormányzat felé megküldeni szíveskedjenek. ...

  • Gál Miklós megváltoztatta a bejelentés illetékesét "XI. kerület Újbuda Önkormányzata"-ról "BKM Budapesti Közművek FKF"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    ________________________________
    Feladó: admin@smart11.ujbuda.hu
    Elküldve: 2022. szeptember 28., szerda 15:12
    Címzett: varosuzo_dl
    Tárgy: Message from Varosuzemeltetesi_4
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Sleepy Claus hozzászólt a bejelentéshez.

    Meg ugye a kétirányú kerékpárút végig keskeny és tök sz@r. Ennek sincs gazdája.
  • Tóth Roland hozzászólt a bejelentéshez.

    Majd megint indul a találgatás, ki miért nem akar ezért a részért felelős lenni... :(

    Ami nagyon forgalmas lett egyébként, bringások, sétálók, építkezők, pecások stb.
  • Gál Miklós elküldte az ügyet az illetékesnek: XI. kerület Újbuda Önkormányzata

  • Sleepy Claus bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  Vissza az oldal tetejére