Megoldott

kerékpársáv hibás jelölése (Fő utca)

FRISSÍTÉS 2020.12.01.
A bejelentö kommentje:

Tisztelt Budapest Közút!
Továbbra is kérem a jogszabályellenes, nem létező (de Önök által kitalált) táblák szíves cseréjét (javítását) olyanokra, amelyek a kresz szerint létező táblák.
A kerékpársávot kétféle tábla jelezheti: vagy fehér szaggatott vagy sárga folyamatos vonal van a táblán. Más-más jelentése van és más forgalomtechnikai következményei vannak.
Önök sok helyen (szinte mindenütt) olyan jogszabályellenes táblát alkalmaztak, amelyiken kitaláltak egy új (harmadik) fajta jelölést: sárga szaggatott.
Nyilván azért tették ezt, mert sem a tervező, sem a kivielező, sem az átvevő nem ért hozzá és megzavarta Önöket az, hogy az úttesten viszont (megfelelő céllal és környezetben) alkalmazható a sárga esetén is a szaggatott fölfestés.

Bár városszerte sok helyen alkalmazták a nem létező kitáblázást (ezzel veszélyhelyzetet generálva, hiszen a közlekedők többféleképpen értelmezhetik és ettől függően más és más viselkedést várnak el az ilyen félretájékoztatott sávok környékén ... mégis ebben a bejelentésben most csak a Bp I. ker Fő utca azon szakaszát ellenőriztem, amely a Bem József tér és a Batthiány utca közé esik. Kérem azonban városszerte a többi hozzánemértő kitáblázás ellenőrzését is a veszélyhelyzet elhárításánakérdekében.

Mai helyszíni ellenőrzés eredménye:

A Fő utca - Batthiány utca sarkán a dél felé haladó biciklisáv jelölését jogszabály szerinti táblára cserélték/javították. Ezt köszönjük. (Ld. 001-es fénykép)

A Fő utca – Csalogány utca sarkán a dél felé haladó biciklisáv jelölését egy NEM jogszabály szerinti táblával próbálják jelezni. Ezt még nem javították. Kérem tegyék meg. (Ld. 002, 003 fénykép)

A Fő utca – Csalogány utca sarkán a kelet felé haladó biciklisáv jelölését jogszabály szerinti táblára cserélték/javították. Ezt is köszönjük. (Ld. 004-es fénykép)

A Fő utca – Nagy Imre tér-délkeleti-sarkán a dél felé haladó biciklisáv jelölését egy NEM jogszabály szerinti táblával próbálják jelezni. Ezt még nem javították. Kérem tegyék meg. (Ld. 005, 006 fénykép)

A Fő utca – Csalogány utca sarkán a nyugat felé felé (a Csalogány utcán) haladó biciklisáv egyáltalán nincsen táblával jelezve. Kérem fontolják meg, hogy akarják-e (a többi mintájára … de persze a jogszabály szerint helyesek mintájára) táblával jelezni, vagy nem …. és ennek megfelelően vagy kitenni vagy nem ilyen táblát.

A Fő utca – Nagy Imre tér-észak-keleti-sarkán a dél felé haladó biciklisáv jelölését egy NEM jogszabály szerinti táblával próbálják jelezni. Ezt még nem javították. Kérem tegyék meg. (Ld. 007, 008 fénykép)

A Fő utca – Kacsa utca sarkán a dél felé (a Főügyésség előtt) haladó biciklisáv jelölését egy NEM jogszabály szerinti táblával próbálják jelezni. Ezt még nem javították. Kérem tegyék meg. (Ld. 009, 010 fénykép)

A Fő utca – Ganz utca sarkán a dél felé haladó biciklisáv jelölését egy NEM jogszabály szerinti táblával próbálják jelezni. Ezt még nem javították. Kérem tegyék meg. (Ld. 011, 012 fénykép)

A Fő utca – Bem József tér sarkán a dél felé haladó biciklisáv jelölését egy NEM jogszabály szerinti táblával próbálják jelezni. Ezt még nem javították. Kérem tegyék meg. (Ld. 013, 014 fénykép)

A Fő utca – Bem tér sarkától kelet felé (a Külügyminisztérium előtt a Bem rakpartig vezető szakaszon) haladó biciklisáv egyáltalán nincsen táblával jelezve. Kérem fontolják meg, hogy akarják-e (a többi mintájára … de persze a jogszabály szerint helyesek mintájára) táblával jelezni, vagy nem …. és ennek megfelelően vagy kitenni vagy nem ilyen táblát. (Ld. 015 fénykép)

Hány hónap lesz még pár táblát jogszabályellenes állapotából kicserélni/javítani?
Különösen, miután csak egy félcenti széles sárga ragszalagot kell rájuk ragasztani :- ((

-----------
Végig a Fő utcán kerékpársáv van fölfestve, de az azt jelölő kitáblázás a jogszabályban meghatározottól eltérő.
A jogszabály a táblán folytonos sárga vonallal határozza meg a kerékpársáv jelölését (amelyet az útburkolaton meghatározott esetekben szükség szerint szaggatott vonallal lehet fölfesteni).
Itt azonban egy jogszabályok szerint nem létező új táblát találtak ki: a táblán sárga szaggatott vonallal jeleztek... valamit.
Mivel a táblán a szaggatott jelölés a "nyitott kerékpársáv" jelölésére szolgál , így itt ez megtévesztő, jogszabályellenes, egyben veszélyt okozó kitáblázás.

Kérem a kitáblázás jogszabály szerinti szíves cseréjét/rendbehozatalát (a táblán egyszerűen a szaggatott vonal felülfestését/metricázását folytonos vonalra) ,

Kérem annak szíves megfontolását, hogy hasonló beruházások (kresztáblák kihelyezése) esetén a továbbiakban a kresz és egyéb jogszabályok szíves ismeretével rendelkező személyt bizzanak meg.

Ennek a szakasznak kitáblázásával megbízottak, illetve a munka szakmai átvevőjének egyéb eddigi munkáit is szíveskedjenek leellenőrizni jogszabályoknak való megfelelőségük tekintetében, hiszen föltételezhető, hogy sok más helyen sem foglalkoztak ezekkel.

Probléma helyszíne
Budapest II. kerület, Fő u. 73

Hozzászólások

  • Járókelő Adminisztrátor lezárta a bejelentést Megoldott eredménnyel.

    Köszönjük!
  • Rózsa Géza hozzászólt a bejelentéshez.

    Tisztelt Járókelő! A Fő utcán (Bem tértől Batthyány térig) kint lévő kerékpársáv-táblákat az illetékesek a hatályos jogszabálynak megfelelőre javították. A bejelentés lezárható megoldottként. Köszönet...
  • Rózsa Géza visszajelzésére vár.

  • Pál András megváltoztatta a bejelentés állapotát "Válaszra vár"-ról "Megoldásra vár"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Adminisztrátor!

    A https://jarokelo.hu/bejelentesek/budapest/69134/kerekparsav-hibas-jelolese-fo-utca bejelentésre a következő választ adjuk:

    Tisztelt Rózsa Géza Úr!

    Tájékoztatjuk, hogy mun
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • R eni elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • R eni megváltoztatta a bejelentés leírását "Végig a Fő utcán kerékpársáv van fölfestve, de az azt jelölő kitáblázás a jogszabályban meghatározottól eltérő. A jogszabály a táblán folytonos sárga vonallal határozza meg a kerékpársáv jelölését (amelyet az útburkolaton meghatározott esetekben szükség szerint szaggatott vonallal lehet fölfesteni). Itt azonban egy...

  • Rózsa Géza hozzászólt a bejelentéshez.

    Tisztelt Budapest Közút!
    Továbbra is kérem a jogszabályellenes, nem létező (de Önök által kitalált) táblák szíves cseréjét (javítását) olyanokra, amelyek a kresz szerint létező táblák.
    A kerékpársávo
    ...
  • Rózsa Géza visszajelzésére vár.

  • Rózsa Géza hozzászólt a bejelentéshez.

    Pala utca 4 mellett pl még nincsen javítva a jogszabályellenes tábla.
  • Rózsa Géza hozzászólt a bejelentéshez.

    Mondjuk szerintem ha ők a felelősök, akkor teljes értékű felelősök. Ha ezt sikerül továbbadják, akkor továbbadják, az már egy más kérdés. Ha én elvállalok egy munkát, akkor ÉN vagyok a felelős, akárki...
  • Konta Zoltán hozzászólt a bejelentéshez.

    A munkák egy jelentős részét kiszervezik alvállalkozónak, szóval a szervezettől maximum olyan lehet részben felelős, aki ezeket átvette és nem észrevételezte a hibát.
    A felettes szervezet egyébként Bu...
  • Rózsa Géza hozzászólt a bejelentéshez.

    Tisztelt BUDAPEST KÖZÚT Zrt.!
    Levelükben azt írják "módosítják" a táblákat. Nos ez csúsztatás. A bejelentés arról szólt, hogy az Önök által elvégzett kitáblázás jogszabályellenes és balesetveszélyes,
    ...
  • Járókelő Ügykezelőverified-profile hozzászólt a bejelentéshez.

    Szia Géza!
    Nem, ne fáradj vele! Igazából ez a jövőre vonatkozó kérésem volt, hogy más-más útvonalakra vonatkozó észrevételeidet külön bejelentésekben jelezz. :)
    Előre is köszi!
    Üdv,
    Máté
  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Adminisztrátor!

    A https://jarokelo.hu/bejelentesek/budapest/69134/kerekparsav-hibas-jelolese-fo-utca bejelentésre a következő választ adjuk:

    Tisztelt Rózsa Géza!

    Társaságunkhoz érkezett m
    ...
  • Rózsa Géza hozzászólt a bejelentéshez.

    Kedves Máté!

    Az ilyen eseteknél az egy utcát érintő táblák gondolom azért mehet egyben (itt pl végig a Fő utca) azt nem táblánként értetted?

    A más útvonal -más utca lenne az, amit külön kell bejel...
  • Járókelő Ügykezelőverified-profile hozzászólt a bejelentéshez.

    Szia Géza!
    Kérünk, hogy a különböző helyszínekkel kapcsolatos észrevételeidet külön-külön bejelentésekben jelezd az illetékes felé.
    Köszönjük.
    A Járókelő csapatának nevében:
    Máté
  • Járókelő Ügykezelő megváltoztatta a bejelentés állapotát "Válaszra vár"-ról "Megoldásra vár"-ra.

  • Járókelő Ügykezelő megváltoztatta a bejelentés leírását "FRISSÍTÉS 2020. 08. 26.: Tisztelt Budapest Közút! Az átmatricázás igen ügyes megoldásnak tűnik! Remélem lesz megfelelő matricájuk. Sajnos a válaszukban nem reagáltak a további kéréseimre: pl hogy a nem megfelelő szakmai tudású tervezők, kivitelezők és átvevők egyéb ténykedéseit is át kellene nézzék.....

  • Rózsa Géza hozzászólt a bejelentéshez.

    Tisztelt Budapest Közút! Amennyiben nem ez is valamilyen "kompromisszumos" kényszerük miatt van jogszabályellenesen kitáblázva (mint a https://jarokelo.hu/bejelentesek/budapest/67830/folosleges-tabla-...
  • Kövér Blanka elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Kövér Blanka megváltoztatta a bejelentés leírását "Végig a Fő utcán kerékpársáv van fölfestve, de az azt jelölő kitáblázás a jogszabályban meghatározottól eltérő. A jogszabály a táblán folytonos sárga vonallal határozza meg a kerékpársáv jelölését (amelyet az útburkolaton meghatározott esetekben szükség szerint szaggatott vonallal lehet fölfesteni). Itt az...

  • Konta Zoltán hozzászólt a bejelentéshez.

    Nem értünk hozzá és / vagy szarunk rá típusú választ nem fognak küldeni, tehát marad az, hogy nem válaszolnak ;)
  • Rózsa Géza hozzászólt a bejelentéshez.

    Tisztelt Budapest Közút!
    Az átmatricázás igen ügyes megoldásnak tűnik! Remélem lesz megfelelő matricájuk.
    Sajnos a válaszukban nem reagáltak a további kéréseimre: pl hogy a nem megfelelő szakmai tud
    ...
  • Fónai Kende megváltoztatta a bejelentés állapotát "Válaszra vár"-ról "Megoldásra vár"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Adminisztrátor!
    A

    https://jarokelo.hu/bejelentesek/budapest/69134/kerekparsav-hibas-jelolese-fo-utca bejelentésre a következő választ adjuk:

    Tisztelt Rózsa Géza!

    Társaságunkhoz érkezett me
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Dr Kardos Angelika elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Rózsa Géza bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  Vissza az oldal tetejére