Megoldott

Elsőbbségi viszonyok és lámpaprogram

Frissítés 2018. augusztus 30.
Sajnos nem oldódott meg, akkor egy napig jó volt, de azóta is a régi, a Varsányi Irén utca felől érkezve simán okoz 3 perc időveszteséget a rossz hangolás, ami nem segíti a kitűzött 10% kerékpáros részarány elérését. Az észak felől érkezőknek pedig fogalmuk sincs az elsőbbségadási kötelezettségükről (jobbkéz), ebből előbb-utóbb baleset lesz.
___
A Bem rakparti kerékpárúton, a Kacsa utca torkolatánál lévő kerékpáros átvezetésnél szükség lenne az elsőbbségi viszonyok szabályozására, tisztázására. A rakparti kerékpárút folyamatos forgalma mellett (pl. reggeli, délutáni csúcsidő) a Kacsa utca felől érkező kerékpárosok sokszor megállásra, és a villamospályán történő várakozásra kényszerülnek. Közben a villamos szabadjelzést kap. Ezen a balesetveszélyes helyzeten javítani kellene. Javaslom, hogy a csomópontban a Kacsa utca felől érkezőknek legyen elsőbbségük, és ezt a rakparti kerékpárúton haladóknak "elsőbbségadás kötelező" táblával, illetve felfestéssel jelezzék.
Javasolnám továbbá, hogy szintén a Kacsa utca felől érkezők érdekében, akik a jelenlegi lámpaprogram szerint a Bem rakparton való átkelés előtt aránytalanul hosszú várakozásra kényszerülnek, a Fő utcánál a gyalogosok és kerékpárosok zöldideje hamarabb kezdődjön, azt az ő javukra növeljék, a Bem rakpartnál pedig szintén hosszabb, itt a jelenleginél tovább tartó zöldidőt kapjanak. Így a kerékpárosok a Fő utcán és a Bem rakparton mindkét irányban ugyanabban a lámpaciklusban tudnának átkelni. Tapasztalataim szerint a Fő utca és a Bem rakpart jelenlegi autóforgalmát néhány másodperccel rövidebb zöldidő is át tudná engedni.

Probléma helyszíne
Budapest II. kerület, Kacsa u. 2

Hozzászólások

  • Járókelő Adminisztrátor lezárta a bejelentést Megoldott eredménnyel.

  • Szász László hozzászólt a bejelentéshez.

    Mindenképpen nagy előrelépés a módosított lámpaprogram, köszönjük! Az elsőbbségi viszonyokra vonatkozó indoklás szerintem helytálló, a túlszabályozás valóban nem lenne szerencsés. Ezek alapján a probl...
  • Lukács Máté megváltoztatta a bejelentés állapotát "Válaszra vár"-ról "Megerősítésre vár"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Adminisztrátor!

    A
    https://jarokelo.hu/bejelentesek/budapest/30091/elsobbsegi-viszonyok-es-lampaprogram című észrevételre a következő választ adjuk:

    Tisztelt Szász László Úr!

    A kerékpáros h
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Bardócz Csaba elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Bardócz Csaba megváltoztatta a bejelentés leírását "A Bem rakparti kerékpárúton, a Kacsa utca torkolatánál lévő kerékpáros átvezetésnél szükség lenne az elsőbbségi viszonyok szabályozására, tisztázására. A rakparti kerékpárút folyamatos forgalma mellett (pl. reggeli, délutáni csúcsidő) a Kacsa utca felől érkező kerékpárosok sokszor megállásra, és a villam...

  • Szász László hozzászólt a bejelentéshez.

    Sajnos nem oldódott meg, akkor egy napig jó volt, de azóta is a régi, a Varsányi Irén utca felől érkezve simán okoz 3 perc időveszteséget a rossz hangolás, ami nem segíti a kitűzött 10% kerékpáros rés...
  • Szász László hozzászólt a bejelentéshez.

    Tegnap tényleg át lehetett menni a két átkelőn ugyanabban a lámpaciklusban, de ma sajnos újra a régi volt.
  • Fónai Kende lezárta a bejelentést Megoldott eredménnyel.

    Köszönjük a visszajelzést!
  • Szász László hozzászólt a bejelentéshez.

    Nem szeretném elkiabálni, de mintha korrigálták volna a lámpaprogramot.
  • Lukács Máté megváltoztatta a bejelentés állapotát "Megerősítésre vár"-ról "Megoldásra vár"-ra.

  • Szász László hozzászólt a bejelentéshez.

    Nem történt változás, megoldatlan.
  • Szász László visszajelzésére vár.

  • Járókelő Adminisztrátor megváltoztatta a bejelentés állapotát "Válaszra vár"-ról "Megoldásra vár"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Adminisztrátor!
    A
    https://jarokelo.hu/bejelentesek/budapest/30091/elsobbsegi-viszonyok-es-lampaprogram című megkeresésre a következő választ adjuk:

    Tisztelt Szász János Úr!

    Társaságunkhoz é
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Rácz András hozzászólt a bejelentéshez.

    a problémára nem megoldás, de a Kacsa utcáról érdemes inkább a Fő kerékpársávon továbbhaladni, ha délnek tartasz és sietsz
  • Haris Gergely elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Szász László bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  Vissza az oldal tetejére