Megoldott

Tilos helyen parkoló autók miatti balesetveszély

FRISSÍTÉS: 2022.04.04.
Budapest Közút válasza:
"Társaságunkhoz érkezett megkeresésével kapcsolatban tájékoztatjuk, hogy Bem József téren az egykori Radetzky Laktanya rekonstrukciós munkálataihoz kapcsolódó ideiglenes forgalmi rendet a Market Építő Zrt. alakíttatta ki, az ideiglenes forgalmi rend üzemeltetése az Ő feladatuk. A Bem József tér északi oldalán a park felől megállási tilalom van érvényben, a vonatkozó KRESZ szabályok szerint pedig a forgalommal szemben, a menetirány szerinti bal oldali várakozás megállási tilalom hiányában sem lenne szabályos. A jóváhagyott forgalomtechnikai tervek alapján egyébként a Bem rakpart felől érkezők számára a bal oldalon is szerepelt "Megállni tilos" tábla, amelynek főként a forgalomkorlátozás első idejében volt jelentősége, hiszen a közlekedők ekkor találkoztak először a megváltozott forgalmi renddel, az ideiglenesen kétirányú útszakasz kiürítése így könnyebb volt.
A hiányzó jelzőtábla pótlására felszólítottuk a kivitelezőt, amelyet válaszunk írásakor már elvégeztek. A szabálytalanul várakozó járművek vezetőivel szembeni intézkedés egyébiránt a rendőrség és a közterület felügyelet feladata, ebben társaságunk nem illetékes.
Megjegyezzük, hogy a meglévő gyalogátkelőhelyen a Frankel Leó útnál a Fekete Sas utca keresztezése továbbra is lehetséges szabályos és biztonságos módon, így amennyiben nem tartja biztonságosnak az átkelést a szabálytalanul várakozó járművek mellett, használhatja a gyalogátkelőhelyet is."

-----------------------------
Kedves közterületfenntartás:

Egy korábbi bejelentésemet (https://jarokelo.hu/bejelentesek/budapest/94519/zebra-hianya-a-franken-leo-es-a-fekete-sas-utca-sarkan) miszerint a 2. kerületi Fekete Sas utcában lévő gyalogátkelőhelyet szeretném áthelyeztetni elutasították, így a gyökér probléma még így is megoldatlan: a Bem rakpart felől érkező autók nem látják a lelépni kívánt gyalogosokat, mivel a Bem tér felőli oldalon a park mellett folyamatosan tilosban parkolnak az autók.
Ki van téve megállni tilos tábla a Bem rakpart felől érkezőknek is, ám mivel ez a jobb oldalon található így nem biztos hogy a bal oldali parkolást is tilosnak tekintik.
Egyrészt szeretnék kérni a Bem tr felőli oldalra is (a Bem rakpart felől érkezők számára is) megállni tilos táblát
Illetve a tényleges tiltásnak nyomot adva javaslom, hogy legyen felfestve a forgalom elő elzárt terület az aszfaltra, ami talán segíti hogy ne parkoljanak itt autók.
Harmadik ötletem, hogy mobil oszlopokat szalaggal összekötve helyezzenek ki, és akkor nem tudnak megállni itt az autók.
Mindegy is a megoldás módja, a kereszteződésben való biztonságos átkeléshez szükséges, hogy itt ne parkoljanak - van hogy babakocsival le se tudunk jutni a járdáról, mert a lehajtón előtt is áll valaki.

Probléma helyszíne
Budapest II. kerület, Bem József tér 2

Hozzászólások

  • Járókelő Adminisztrátor lezárta a bejelentést Megoldott eredménnyel.

  • Schwarczinger Csaba hozzászólt a bejelentéshez.

    Ahogy látom sikerült megigazítani a ferde táblát, sőt kikerül még egy megállni tilos jelzés is az utcába - ezzel láthatóan sokat javult a helyzet, köszönöm.
  • II. Kerületi Városfejlesztő Zrt.verified-profile hozzászólt a bejelentéshez.

    Tisztelt Bejelentő!
    Köszönjük észrevételét. Bejelentését rögzítettük és továbbítottuk. A bejelentésben foglalt probléma érdemi megoldásáig kérjük szíves türelmét.
  • Garami Marika elküldte az ügyet az illetékesnek: II. kerület Közterület-felügyeleti Csoport

  • Garami Marika megváltoztatta a bejelentés leírását "Kedves közterületfenntartás: Egy korábbi bejelentésemet (https://jarokelo.hu/bejelentesek/budapest/94519/zebra-hianya-a-franken-leo-es-a-fekete-sas-utca-sarkan) miszerint a 2. kerületi Fekete Sas utcában lévő gyalogátkelőhelyet szeretném áthelyeztetni elutasították, így a gyökér probléma még így is megoldatlan: a Bem r...

  • Garami Marika megváltoztatta a bejelentés illetékesét "Budapest Közút"-ról "II. kerület Közterület-felügyeleti Csoport"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Adminisztrátor!

    A https://jarokelo.hu/bejelentesek/budapest/98559/tilos-helyen-parkolo-autok-miatti-balesetveszely bejelentésre a következő választ adjuk:

    Tisztelt Schwarczinger Csaba Úr!
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 3. Mi ez?

  • Schwarczinger Csaba hozzászólt a bejelentéshez.

    A Bem rakpart felőli bejáratnál van tábla, de 90 fokban el van fordulva, tehát nem látható
  • g g elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Schwarczinger Csaba bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  Vissza az oldal tetejére