Megoldatlan

Sebességkorlátozás valamint járdakialakítás szükségessége

Anonim Járókelő

Budapest második kerületének külső részén, a Hidegkúti út solymári elágazástól kifelé vezető szakaszának jobb oldalán (páros oldal), gyakorlatilag szinte életveszélyes a közlekedés, mert a gépjárművek, köztük nagy teherautók (betonkeverős is, stb.) nagy sebességgel száguldanak, miközben a gyalogosok a csak igen keskeny, sok helyütt burkolatlan járdán tudnak közlekedni. Van egye szakasz, ahol egyáltalán nincs is járda, konkrétan a 264-272. számok között, itt csak az úttesten lehet közlekedniük a gyalogosoknak is. A nagy gépjárműforgalom miatt az út túloldalára is életveszélyes átkelni, főként hogy a jelzett helyen ( a 264. számtól kifelé) veszélyes, beláthatatlan útkanyarulat is van. Ezen a helyen már halálos gázolás is történt. Célszerű lenne a biztonságos gyalogos közlekedés érdekében 30 km/órás sebességkorlátozást bevezetni legalább arra a szakaszra, ameddig lakóházak vannak, valamint a gyalogos közlekedés megoldására megfelelő szélességű járdát kialakítani.
Megjegyzem, hogy az érintett útszakasz menti telkekből (néhány kivételével, amik nem lettek megosztva) a megelőző kb. 40 év során közel 2 méter széles , az úttal párhuzamos sávot ellentételezés nélkül kisajátított az állam, útszélesítés és járda céljára, de ebből nem valósítottak meg semmit.

Probléma helyszíne
Budapest II. kerület, Hidegkúti út 266
Sebességkorlátozás valamint járdakialakítás szükségessége bejelentés helye
Térkép betöltéséhez kattints

Hozzászólások

  • I. Adrián lezárta a bejelentést Megoldatlan eredménnyel. Oka: Megoldhatatlan.

  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Kedves Járókelő,
    emailben már jeleztem, hogy az illetékesek nem tudták teljesen megoldani a problémát, de amit tudtak megtettek. Kitettek egy 40-es sebességkorlátozó és egy útszűkületet jelző táblát,
    ...
  • Anonim Járókelő visszajelzésére vár.

  • g g megváltoztatta a bejelentés állapotát "Válaszra vár"-ról "Megoldásra vár"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Adminisztrátor!

    A https://jarokelo.hu/bejelentesek/budapest/96254/sebessegkorlatozas-valamint-jardakialakitas-szuksegessege bejelentésre a következő választ adjuk:

    Tisztelt Bejelentő!

    Pest
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Járókelő Adminisztrátor elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

Hasonló bejelentések

  Vissza az oldal tetejére