Megoldatlan

Zebra a játszótér, közpark mellett

A Vérhalom tér közvetlen szomszédságában a fényképpel ábrázolt helyen szükséges lenne zebra felfestése. Egyrészt a látássérülteket segítő jelek és a járda süllyesztése is azt sugallja, hogy a képpel ábrázolt helyen zebra következik, másrészt indokolt is lenne ezen a helyen. Segítené az autósokat és a gyalogosokat is, ráadásul talán jobban elősegítené, hogy ne parkoljanak a "gyalogátkelőhely" két végébe, ami rendszeresen megtörténik, nagyon megnehezítve és veszélyessé is téve így a gyalogos (és a helyszínen fokozott sűrűséggel történő babakocsis) közlekedést.

Ha lenne itt zebra, azt ráadásul várhatóan táblával jeleznék, ami azért is lenne hasznos, mert a Vérhalom utca emelkedős részén lendületből jövő autók messzebbről is látnák, hogy gyalogosokra lehet számítani (ezt amúgy nem láthatják, mert az enyhén kanyarodó utcában a parkoló autóktól a kereszteződés előre nem belátható).

Korábban a Vérhalom tér-Cimbalom utca hasonló kereszteződésében és a Vérhalom tér-Vérhalom utca fenti kereszteződésében sem volt zebra és nagyon jó, hogy pár éve ezeket is megcsinálták. Szeretnénk kérni a Vérhalom utca-Vérhalom tér lenti kereszteződésének felfestését is a balesetveszély minimalizálása érdekében.

Probléma helyszíne
Budapest II. kerület, Vérhalom tér 7a

Hozzászólások

  • H. Annamária lezárta a bejelentést Megoldatlan eredménnyel. Oka: Megoldhatatlan.

  • Tóth János hozzászólt a bejelentéshez.

    Tisztelt Budapest Közút Zrt!

    Számítottam erre a válaszra, hiszen az utóbbi időben minden olyan bejelentés, amely Önöket vagy a BKK-t érinti, hasonló sorsra jut. Hosszú blabla és a bejelentés nem indo
    ...
  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Adminisztrátor!

    A https://jarokelo.hu/bejelentesek/budapest/93687/zebra-a-jatszoter-kozpark-mellett bejelentésre a következő választ adjuk:

    Tisztelt Tóth János Úr!

    Általánosságban elmondha
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 3. Mi ez?

  • János Péter hozzászólt a bejelentéshez.

    A "lendületből jövő" azért barokkos túlzás, mert ugye elsőbbséget kell adniuk, illetve eleve nem járható kétirányban jól a Vérhalom utca, így örülnek, ha felevickélnek idáig valahogy.
    Az átkelési pont...
  • Gál Miklós elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Tóth János bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  Vissza az oldal tetejére