Megoldott

Megváltozott parkolási rend a Vincellér utcában

Tisztelt Ügyintéző!

A napokban új parkolási renddel kapcsolatos felfestések történtek utcánkban. Ennek alapból még örülnénk is, mert a nagyon sűrű kapubeállónk elé történő parkolás megszűnését vártuk tőle. Viszont valahogy pont a mi beállónk előtti parkolás tiltása maradt le a felfestések közül, ami a képen is látszik. Valamint az épülethez tartozó garázsnál egy indokolatlan nagy részen tiltják a parkolást. Továbbá problematikus, hogy a parkolás vége felfestés nagyon közel, mintegy 15 cm-re van felfestve, amely igencsak megnehezíti (egyirányú utcáról van szó)a beállóra történő rákanyarodást. Ez a többi beállók esetében abszolút rendszertelen hol 20-30 cm, hol 1-1,5 m. Ami szintén érdekes, h a mostani felfestés járdával párhuzamosan történő parkolási rend szerint lett felmázolva. Az eddigi parkolás ferdén, félig a járdára felállva volt megoldva. Ha marad ez a felfestés, akkor mindenképpen kellene táblákkal tiltani a járdára történő felparkolást.
Mi (társasházunk) annak örülnénk, ha egyértelművé tennék a beálló előtti parkolás tiltását és a behajtóra történő bekanyarodás megkönnyítése érdekében legalább 30 centiméterrel hátrébb festenék fel a parkolás vége jelet, valamint a következő parkolás kezdését is megfelelően festenék fel (kép mellékelve)

Várom válaszukat!

Köszönettel:

Bálint Balázs Botond

Budapest, Vincellér utca 44

Probléma helyszíne
Budapest XI. kerület, Újbuda, XI. kerület

Hozzászólások

  • Bálint Balázs Botond hozzászólt a bejelentéshez.

    A felfestést pótolták.
    Köszönöm a közbenjárást.

    Bálint Balázs Botond
  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Járókelő!

    Hivatkozva a 7822. számú megkeresésre, melyben a bejelentő a Budapest XI. kerület, Vincellér utcában megváltozott forgalmi renddel kapcsolatban írt, az alábbiakat válaszolom.

    A X
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 3. Mi ez?

  • Bálint Balázs Botond hozzászólt a bejelentéshez.

    Telefonon keresztül azt a választ kaptam, h a felfestések még folyamatban vannak és a bejelentést a következő héten fogják a helyszínen felülvizsgálni, majd ennek eredményétől függően kijavítani/módosítani.
  • Lukács Máté elküldte az ügyet az illetékesnek: XI. kerület Újbuda Önkormányzata

  • Bálint Balázs Botond bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  Vissza az oldal tetejére