8 cm-es kitüremkedés
FRISSÍTÉS 2021. 06. 14.
Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. válasza:
Az ingatlan-nyilvántartás adatai szerint a tárgyi, kivett Duna folyam megnevezéssel nyilvántartott Ingatlan a Magyar Állam tulajdonában és a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság vagyonkezelésében áll.
Javasoljuk megkeresni a XI. kerületi Önkormányzatot, hiszen az Újbuda kerékpáros térképe című kiadványukban a szóban forgó kerékpárút is szerepel, így valószínűsíthetően az engedélyezésben is részt vett az Önkormányzat.
----------------------
FRISSÍTÉS 2021. 05. 13.
Újbuda Önkormányzatának válasza:
Kézhez kaptuk a Bp., XL Árasztó úti kerékpárút burkolati hibáira vonatkozó következő észrevételüket, melyre az alábbi tájékoztatást adjuk:
Az utóbbi években többször is javítottuk az Árasztó úti kerékpárutat, mely nem tartozik illetékességünkbe, mivel a Magyar Állam tulajdona (43619. hrsz.)…
----------------------
FRISSÍTÉS 2021. 04. 20.
MNV Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. válasza:
Az ingatlan-nyilvántartás adatai szerint a tárgyi, kivett Duna folyam megnevezéssel nyilvántartott Ingatlan a Magyar Állam tulajdonában és a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság vagyonkezelésében áll.
Javasoljuk megkeresni a Budapest XI. kerületi Önkormányzatot, hiszen az Újbuda kerékpáros térképe című kiadványukban a szóban forgó kerékpárút is szerepel, így valószínűsíthetően az engedélyezésben is részt vett az Önkormányzat.
----------------------
FRISSÍTÉS 2021. 03. 10.
Budapest Közút válasza:
"Ahogy azt a Főpolgármesteri Hivatal Városüzemeltetési Főosztály 2021. január 26-ai válaszában már kifejtette, a tárgyi területen a Budapest Közút Zrt.-nek nincs közútkezelői/üzemeltetői feladat ellátására vonatkozó kötelezettsége.
A Közép-Duna-Völgyi Vízügyi Igazgatóság MNV Zrt. számára adott nyilatkozatához (miszerint a kerékpárút nem tartozik a 43619 hrsz. ingatlanhoz) kapcsolódóan tájékoztatjuk, hogy információink szerint a bejelentésben szereplő kerékpárúti szakasza a Magyar Állam tulajdonában áll, és a Közép-Duna-Völgyi Vízügyi Igazgatóság kezelésében lévő ingatlanon húzódik, s mint ilyen, a szükséges javításokat az említett Igazgatóság tudja szakkivitelezőtől megrendelni."
----------------------
FRISSÍTÉS 2021. 03. 05.
MNV Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. válasza:
"Köszönettel megkaptuk a Budapest XI. kerület, 43619 helyrajzi számú ingatlannal (a továbbiakban: Ingatlan) kapcsolatos megkeresésüket. Az ingatlan-nyilvántartás adatai szerint a tárgyi, kivett Duna folyam megnevezéssel nyilvántartott Ingatlan a Magyar Állam tulajdonában és a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság (a továbbiakban: KDWIZIG) vagyonkezelésében áll.
Tájékoztatásukban kifejtették, hogy a 1117 Budapest, Hunyadi János út 162. előtti biciklis közlekedést szolgáló útszakasz elhanyagolt és komoly út hibák találhatóak rajta.
Megkeresésünkre a KDVVIZIG arról adott tájékoztatást, hogy a 1117 Budapest, Hunyadi János út 162. előtti járdaszakasz (kerékpárút), nem tartozik a Budapest XI. kerület 43619 helyrajzi számú ingatlanhoz. Tájékoztatásuk szerint az érintett kerékpárút a Budapest Közút Zrt. vagy Budapest Főváros Önkormányzatának kezeléseöen állhat."
----------------------
FRISSÍTÉS 2021. 03. 05.
KDVVIZIG Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság válasza:
"A 2021. január 26. napján ismételten megküldött, kerékpárút állapotával kapcsolatos bejelentésére hivatkozva tájékoztatom, hogy - mint ahogy azt a 00371-0004/2021. számú levelünkben már közöltük - az út nem tartozik Igazgatóságunk vagyonkezelésébe, az vélhetően a Budapest Közút Zrt.-nek vagy Budapest Főváros Önkormányzatának a kezelésében áll."
----------------------
FRISSÍTÉS 2021.01.26.:
A Fővárosi Önkormányzat válasza:
"A honlapjukon tárgyi számon nyilvántartott alábbi bejelentés kapcsán megerősítjük a XI. kerületi Polgármesteri Hivatal 2020. október 13-i levelében foglaltakat, miszerint a probléma helyszíne a Magyar Állam tulajdonát képező, 43619 hrsz-ú ingatlan. E területen a Fővárosi Önkormányzatnak – illetve az általa megbízott Budapest Közút Zrt.-nek – nincs közútkezelői/üzemeltetői feladat ellátására vonatkozó kötelezettsége."
----------------------
FRISSÍTÉS 2020.01.19.:
KDVVIZIG Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság válasza:
"A 00072454 számú, valamint a 00071749 számú, kerékpárút állapotával kapcsolatos bejelentésére hivatkozva tájékoztatom, hogy az út nem tartozik Igazgatóságunk vagyon kezelésébe.
Az ügyben javasoljuk megkeresni a Budapest Közút Zrt.-t vagy Budapest Főváros Önkormányzatát. "
----------------------
Köszönjük jobbító szándékát, de kérem legalább ezt, mielőbb javítsák! A legnagyobb kitüremkedés most 8 cm-es. Köszönöm!
Hozzászólások
Feladó: scanner@smart11.ujbuda.hu
Elküldve: 2021. június 29., kedd 9:55
Címzett: KozlekedesiO
Tárgy: Message from KMBT_363
Az ingatlan-nyilvántartás adatai szerint a tárgyi, kivett Duna folyam megnevezéssel nyilvántartott Ingatlan a Magyar Állam tulajdonában és a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság vag...
Az ingatlan-nyilvántartás adatai szerint a tárgyi, kivett Duna folyam megnevezéssel nyilvántartott Ingatlan a Magyar Állam tulajdonában és a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság va...
Tisztelt Cím!
Mellékletben megküldjük a tárgyban szereplő bejelentésre írt tájékoztatásunkat melyet elektronikus aláírással láttunk el.
Üdvözlettel:
Budapest Közút Zrt.
Útüzemeltetési osztály
e-m...
---- Ezt a levelet a SYMANTEC MAIL SECURITY ellenorizte. ----
A honlapjukon tárgyi számon nyilvántartott alábbi bejelentés kapcsán megerősítjük a XI. kerületi Polgármesteri Hivatal 2020. október 13-i levelében foglaltakat, miszerint a problém...
Tisztelt Cím !
Ezúton tájékoztatom, hogy levelét érkeztettük az FPH_KOZP-7386/2021-es érkeztetőszámon és továbbítottuk a Főpolgármesteri Hivatal Városüzemeltetési Főosztálya részére.
Tisztelettel:...