Megoldatlan

Indokolatlan zaj és környezetterhelés - vol 3.

Anonim Járókelő

Tisztelt BKK, Tisztelt BKV, Tisztelt VT-Arriva Kft.!

Hivatkozva két korábbi bejelentésemre, újabb kérdéseket szeretnék Önöknek feltenni, bízva abban, hogy azokra választ is kapok.

A korábbi két bejelentés és az Önök által azokra adott válaszok az alábbi linken találhatóak:
https://jarokelo.hu/bejelentesek/budapest/51139/indokolatlan-zaj-es-kornyezetterheles
https://jarokelo.hu/bejelentesek/budapest/68259/indokolatlan-zaj-es-kornyezetterheles-vol-2

Utolsó bejelentésemben feltettem Önöknek azt a kérdést, hogy az én megítélésem szerint indokolatlan motorjáratásról készült videókat hova küldhetem, amire nem kaptam választ, ezért egy videot most jelen bejelentéssel publikussá teszek. A videókat arra tekintettel és azzal a bátorítással kezdtem el készíteni, hogy 2019-es válaszukban (ld. első link) azzal hárították el az érdemi válaszadást, hogy konkrét esetet tudnak csak kivizsgálni.
Egyben azt is írták 2019-ben (illetve 2020-ban is), hogy „Az autóbusz-vezetőket folyamatosan ellenőrzik, az indokolatlan motorjáratásnak felelősségre vonás a következménye. Az összes autóbusz-vezető figyelmét felhívták arra, hogy ne járassa a jármű motorját indokolatlanul. Amennyiben valamelyik autóbusz-vezetőnél bizonyíthatóan többperces, sem forgalmi, sem műszaki okkal nem magyarázható motorjáratás előfordul, a munkáltató a kollektív szerződés szerinti szankcionálja a munkavállalókat.”

Ezt a válaszrészletet azért emelem ki, mert a tényleges gyakorlat nem igazolja ezt az állításukat, amit ez a videó is jól mutat.

A most megosztott videó egy május végéhez közeli reggelen készült, amikor hajnali 4 előtt nem sokkal arra ébredtem, hogy közvetlenül a házunk előtt áll egy busz, járó motorral. Az addig nyitva lévő hálószoba ablakot becsuktam (a busz közvetlenül e szoba ablaka alatt állt), de sajnos a motor járatása a zárt ablak ellenére is rendkívül zavaró volt. Picit még vártam, hátha csak az üzemeltetéshez szükséges, alapjáraton történő, Önök által is többször említett 1 perces motorjáratásról van szó, de a motorzaj nem akart megszűnni. Ekkor ragadtam dühömben telefont és mentem le filmezni, ami azt is jelenti, hogy az első 5-7 perc motorjáratás nem is szerepel a felvételen. Mivel a felvétel elkészítse közben 2 másik buszvezetővel is beszéltem, az sem szerepel a videón, így összességében 35 perces a video, de a tényleges motorjáratás minimum 50 perc volt.

Sem az eset pontos időpontját, sem a rendszámot nem szeretném megosztani, mert nem az a célom, hogy egy konkrét buszvezetőt, vagy buszvezetőket szankcionáljanak, hanem az, hogy egyértelmű, észszerű, az utasok és a helyi lakók szempontjából egyaránt méltányos szabályokat vezessenek be a motorjáratásra és azokat tartassák is be.

A videón szereplő eset egy szélsőséges, de sajnos nem példa nélküli eset, értelemszerűen minden hasonló szituációt nem tudok és nem is szeretnék levideózni, de elég sok további esetről van felvételem, amelyeket szintén szívesen osztok meg Önökkel, vagy ha Önöket nem érdekli, akkor a szélesebb publikummal.

Idestova 5. éve levelezek Önökkel különböző csatornákon és nagyjából ugyanazokat a sablonválaszokat kapom, ezért most a konkrét videó alapján szeretnék választ kapni az alábbi kérdéseimre. Kérem, tiszteljenek meg azzal, hogy MINDEN kérdésemre válaszolnak és nem az előző válaszaikban puffogtatott paneleket copy-pastelgetik.

Kérdéseim:
1. A menterend alapján egyértelmű, hogy valamivel 4 óra előtt a Benjámin utcához érkező busz nem szállított még utasokat, először 4:46 perckor vett fel ebben a megállóban utasokat. Miért van arra szükség, hogy a busz egy lakóövezetben található buszfordulóban várakozzon a 4:46 perces indulás előtt bő 50 percen keresztül? Miért állomásozik egyszerre akár 3-4 busz is (sokszor járó motorral) közvetlenül a lakóházak mellett? Miért nem tudják a garázsban kivárni az indulást és csak az indulás előtt pár perccel beérkezni a megállóba? (Hajnali 4 előtt még elég kiszámítható a forgalom és nem kell attól tartani, hogy nem ér időben az állomásra egy dugó miatt.)
2. Az utóbbi időben azt vettük észre, hogy a kertvárosi részben található Benjamin utcai buszfordulót buszpályaudvarként használják a sofőrök. Összefüggésben van-e a Benjamin utca végállomásban feltorlódott buszforgalom a 3-as metró felújításával? A buszvezetők ugyanis ezt állítják. Ha igen, mikor és milyen formámban tájékoztatták arról a lakókat vagy a kerületi önkormányzatot, hogy megnövekedett forgalomra, ezzel együtt nagyobb zaj- és környezeti terhelésre kell számítani. Ha nem, miért nem érezték ennek szükségességét?
3. A felvételen látható motorjáratást indokoltnak tarják-e? Ha igen, kérem, magyarázzák meg, hogy az adott hőmérséklet mellett – kb. 15 fok volt azon a május végi reggelen – miért kell járni a busznak kb. 50 percet (és újra: miért kellett az indulás előtt ennyivel a megállóban várakoznia)?
4. Az Önök terminológiája szerint mi számít indokolatlan motorjáratásnak? Mikor van az a pont, amikor már „nem felesleges” (ahogy Önök írják előző válaszukban) leállítani a motort?
5. Előző válaszukban arra hivatkoznak, hogy indokolatlan motorjáratás megszüntetését célzó üzemanyag-megtakarítási ösztönző-rendszereknek köszönhetően a járművezetők érdekeltek az üzemanyag takarékos felhasználásában. A megosztott videó alapján ezt jól működő rendszernek gondolják? Hogy fordulhat elő ilyen ösztönzőrendszer mellett ez a fajta pazarlás?
6. A fenti linkeken megosztott bejelentésekre adott válaszukban 2019-ben és 2020-ban is azt írták, hogy felhívták a buszvezetők figyelmét arra, hogy indokolatlanul ne járassák a motort (amit egyébként korábbi, nem nyilvános felületen folytatott levelezésben is leírták). Mikor, milyen módon tették ezt meg 2019-ban és 2020-ban?
7. Azt is írják ezekben a válaszaikban, hogy rendszeresen ellenőrzik az indokolatlan motorjáratást és szankcionálják is azt. Milyen gyakran és milyen módszerrel ellenőrizték ezt és hány buszvezetőt büntettek meg emiatt az elmúlt 2 évben? (Megköszönöm, ha esetleg a Benjamin utca buszforduló vonatkozásában 2019-es és 2020-as adatokat is tudnak erről biztosítani.)

Két nem ide kapcsolódó, de korábban feltett és meg nem válaszolt kérdést is megismételnék itt:
8. Az elmúlt években – a fent vázolt helyzet miatt – sajnos sok buszvezetővel beszélgettem. (Itt jegyzem meg, hogy nagyon sok közülük érti és azonosul a problémával és igyekszik is leállítani a motort, ahogy lehetséges. Ezt ezúton is köszönöm nekik.) Több buszvezetőtől is hallottam, hogy több olyan végállomás van, ahol előírás, hogy azonnal le kell állítsák a motort, de a Benjamin utca buszfordulóban nincs ilyen utasítás. Érdekelne, hogy milyen alapon választják ki ezeket a megállókat? Lehet-e kezdeményezni, hogy bekerülhessen esetleg ebbe a körbe a Benjámin utcai buszforduló?
9. Milyen általános szabályok vonatkoznak a klímajáratására? (Hány foktól kell használni, figyelembe veszik-e, hogy süt a nap, este van, stb.) Igaz-e az – ezt is több buszvezetőtől hallottam – hogy a BKK-s forgalomirányító írja elő, hogy mikor kell a klímának mennie és a sofőr azt nem írhatja felül akkor sem, ha egyébként logikus lenne a klíma leállítása? Hogy fordulhat elő, hogy este 9 óra után kb. 20-24 fokban is ki van adva utasításba a klíma- és ezzel együtt a motorjáratás?

Bízom abban, hogy a feltett kérdéseimre végre érdemi válaszokat adnak és mint az illetékesek, Önök találnak erre a problémára megoldást, nem pedig Fővárosi Önkormányzattal vagy civil szervezetekkel, esetleg a sajtóval folytatott levelezés eredményeként kell ezt az ügyet megoldani. Természetesen, ha nem megy másképp, akkor szívesen fordulok máshoz, ehhez az elszántságom és az egyre gyarapodó videógyűjteményem már rendelkezésre áll.

Probléma helyszíne
Budapest XVIII. kerület, Pestszentlőrinc-Pestszentimre, Kisfaludy u. 166

Hozzászólások

  • Dr Kardos Angelika lezárta a bejelentést Megoldatlan eredménnyel. Oka: Megoldhatatlan.

  • Anonim Járókelő visszajelzésére vár.

  • Egyedi Gyula hozzászólt a bejelentéshez.

    Tisztelt Járokelö hamarosan át agyák a köbánya kispestöl a arany jános utcáig de le zárják nagy váradtér nyugati pu leheltér és deák tér lehet megint fel jelenteni 184- 284 buszokat kedves Garai M...
  • Egyedi Gyula hozzászólt a bejelentéshez.

    ez BUSZOK
    ek a buszok csepelröl jönek minden NAY
  • Egyedi Gyula hozzászólt a bejelentéshez.

    Tisztelt Járokelö és Garai Mária szeretném egy nap ra meg hivni önöket 4.35 munka kezdésre és utána lehet fel jelenteni busz vezetöket mi vel tul sokat keresnek és nem tugyák fizetésüket ell k...
  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Ez szerda reggel. 4db busz. A menetrend alapján bárhogy számolom, ebből nem jön ki, hogy csak a menetrend tartása miatt 2-10 percet várakoznak. Valaki itt valamit rosszul, vagy mond.
  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Egy kép arról, ahogy ma reggel sem várakoznak csak pár percet a buszok és nem is torlódnak fel buszpályaudvart csinálva a Benjamin utcai buszfordulóból.
  • Suszter Dominik hozzászólt a bejelentéshez.

    Válasz érkezett a pihenő kérésre:
    https://jarokelo.hu/bejelentesek/budapest/70449/indokolatlan-zaj-es-kornyezetterheles-vol-3-piheno-kerese

    A járművezetők nem pihennek ott, így nem indokolt.
  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Tisztelt BKK!
    Köszönöm szépen a felvetett kérdéseimre adott részletes válaszukat és különösen a probléma megoldása érdekében tett intézkedéseiket. Hozzá kell tegyem ugyanakkor, hogy a válaszaik több h
    ...
  • g g megváltoztatta a bejelentés állapotát "Válaszra vár"-ról "Megoldásra vár"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Ügyszám: 0038/0021667-001/2020

    Tárgy: tájékoztatás

    JAROKELO-BUDAPEST-00069954

    Tisztelt Ügyfelünk!

    Engedje meg, hogy a https://jarokelo.hu/ oldalon jelzett "Indokolatlan zaj és környezetterhelés -
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 2. Mi ez?

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Ügyszám: 0038/0021667-001/2020

    Tárgy: tájékoztatás

    JAROKELO-BUDAPEST- 00069954

    Tisztelt Ügyfelünk!

    Tájékoztatjuk, hogy az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011.
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 3. Mi ez?

  • Egyedi Gyula hozzászólt a bejelentéshez.

    Tisztelt Járokelö és Garai Mária itt az iskola lehet ki ülni végére és fel jelenteni buszokat mejik nek megy motora lehet késziteni iskolai igazolásokat
  • Egyedi Gyula hozzászólt a bejelentéshez.

    S Dominik még wécét sem tesznek a vezetöknek nem pihenö konténer itt wécére erdöbe járnak itt az iskola kedden mi lesz a busz nem megy mert nincsen levegöje
  • Suszter Dominik hozzászólt a bejelentéshez.

    A megoldás nagyon egyszerű. Pihenő konténer telepítése. Ennyi.
  • Sleepy Claus hozzászólt a bejelentéshez.

    Ha nem megy motor akkor a busz ajtaja nem müködik? Négy és öt között nyitogatni kell az ajtót? Tudom, hogy nehéz szakma és kell a légkondi is, de a járó motor hangja és rezgése egy közeli lakásban élh...
  • Egyedi Gyula hozzászólt a bejelentéshez.

    Szia Sleepy Claus ezek a buszok csepelröl jönek ki nem délpesti garázsbol 1 óra az ut XVIII ker busz végére ha nem megy motor akkor a busz ajtaja nem müködik mivel vanak ojan buszok ami régi moto...
  • Sleepy Claus hozzászólt a bejelentéshez.

    Miért kell járatni a motort hajnali négy és öt között? Én mindezek után rendőrt hívnék!
  • Egyedi Gyula hozzászólt a bejelentéshez.

    Szias Biciglis Anita ez nem hülyeség 1 napot légy szives üljél be vezetö fülkébe és meg nezem minek vagy kitéve egy vezetöt azért jelentetek fell mert nem megy a lég kondi GaramiMária nem tud alu...
  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Gyula, sajnos érthetetlen hülyeségeket írsz.
  • Egyedi Gyula hozzászólt a bejelentéshez.

    Szia Máté kérdésem mért kell vezetöktöl ki veni pénzeket mert nem tud aludni tudod itt a vezetökbe belelehet rugni leköpni. fel jelenteni mert nem tud aludni itt 40 éve van busz vége eddig nem v...
  • Járókelő Ügykezelőverified-profile hozzászólt a bejelentéshez.

    Kedves Gyula!
    Ahogy azt már korábban is írtuk, Garami Mária a Járókelő csapatának tagja, ügykezelő önkéntese. Sem a bejelentőhöz, sem pedig az aktuális illetékeshez nincs köze. Kérünk, hogy egyik csap...
  • Egyedi Gyula hozzászólt a bejelentéshez.

    Tisztelt Anonim Járrókelő
    meg kérdesztem vezetöket honan jönek ki csepelröl jönek és 1 óra kell hogy ki érjenek a XVIII KER BE kérdésem mi lesz télen ha nem mehetnek a motrok hidegben mehetnek gy
    ...
  • Egyedi Gyula hozzászólt a bejelentéshez.

    Szeretnisztelt Garami Márjátol hogy aszt nem veszi figyelembe hogy nincsen wécéjük és erdöbe vagy busz oldalába
    pisilnek vezetök de az baj hogy buszok járnak motorok 2019 ben 3 vezetöt bünt
    ...
  • Egyedi Gyula hozzászólt a bejelentéshez.

    Tisztelt Garami Mária nem látam még a videót amit csinált én vagyok önkormányzat panasz fel vételise közlöm önel hogy ezek a buszok nem a délpesti garázsbol ha nem csepelröl indulnak ki reggel. és...
  • Archibald Stephens hozzászólt a bejelentéshez.

    Teljes érthetetlen az a szüttyögés amit a BKK csinál ez ügyben. Ki kell adni egy olyan, ún. Intézkedési Tervet amelyben leírják, hogy a végállomáson járó motorral várakozni tilos.
    Teljesen bullshit a
    ...
  • Járókelő Zsófi elküldte az ügyet az illetékesnek: BKK Budapesti Közlekedési Központ

  • Anonim Járókelő bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Kifakult tábla

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Farkas József
    Illetékes: BKK Budapesti Közlekedési Központ
    Wesselényi utca (XX. kerület, Pesterzsébet)
  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Kifakult buszmegálló tábla

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Farkas József
    Illetékes: BKK Budapesti Közlekedési Központ
    Wesselényi utca / Eperjes utca (XX. kerület, Pesterzsébet)
  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Lejárt menetrend kint maradt

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: BKK Budapesti Közlekedési Központ
    Ferenciek tere M (V. kerület, Belváros-Lipótváros)
  Vissza az oldal tetejére