Megoldatlan

Elhullott állatok nincsenek elszállítva a XI. kerületben

Az Ajnácskő utcai galambot hetekkel ezelőtt jelentettem be személyesen az Újbuda Prizmánál, mivel útba esett. Ez a terület a Prizmától pár tíz méterre található, a Munkásszállással szemben, a buszgarázs kerítése mellett. Megnyugtattak, hogy elintézik. 2 napja ismét arra jártam. A galamb még ott van. Körbe lett nyírva a fűnyíráskor.

A másik galambtetemet 1,5 hete fedeztem fel a Bartók Béla úton a Karinthy Színházzal szemben a járdán. Már a szeméttel együtt itt tettem róla említést. Semmi nem változott. A galamb ott van.

Felhívtam egy számot, ahol azt írták a honlapon, hogy egész Budapestről 24 órán belül elviszik a tetemeket. Mikor meghallotta, hogy XI. kerület, akkor azt mondta, hogy onnan nem viszik el, és keressem az Önkormányzatot. Az Önkormányzat honlapján egy üres oldal fogadott a témában.

Sajnos nem tudok ezzel több időt eltölteni, viszont talán érthető, hogy nem akarok elhullott állatok tetemeit kerülgetni lépten-nyomon.

Probléma helyszíne
Budapest XI. kerület, Újbuda, Ajnácskő u. 60

Hozzászólások

  • Dr Kardos Angelika lezárta a bejelentést Megoldatlan eredménnyel. Oka: Nem érkezett a bejelentőtől visszajelzés.

  • Helyi Lakos visszajelzésére vár.

  • H. Annamária megváltoztatta a bejelentés állapotát "Válaszra vár"-ról "Megoldásra vár"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelettel:

    Bundi Piroska
    Budapest Főváros XI. kerület Újbudai Polgármesteri Hivatal
    1113 Budapest, Bocskai út 39-41.

    >>> 2020.06.08. 14:22 >>>
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 3. Mi ez?

  • Németh Gábor hozzászólt a bejelentéshez.

    2019.12.31-ig a Polisz Kft. volt megbízva a feladattal. Ők sajnos nem tudták, ki lett az utódjuk, ezért egy önkormányzati képviselőt kérdeztem meg egy nyest miatt, de tőle sem tudtam meg, hogy kit kel...
  • Fónai Kende elküldte az ügyet az illetékesnek: XI. kerület Újbuda Önkormányzata

  • Fónai Kende megváltoztatta a bejelentés illetékesét "Az illetékes"-ról "XI. kerület Újbuda Önkormányzata"-ra.

  • Helyi Lakos bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  Vissza az oldal tetejére