Megoldatlan

Súlyos probléma!

A képeken és a videón látható Iveco furgon 10:20-környékén állt meg szabálytalanul a Király utca 91. szám előtt. A gépjármű körülbelül 20 percig állt közlekedés elől elzárt területen, a járdát szinte teljesen elfoglalva, valamint a Király utcai forgalmat, a trolibusz áthaladását akadályozva, a jelzőlámpát teljesen kitakarva. A csúcsforgalomban az ilyen jellegű parkolás megengedhetetlen. Az ilyen jellegű magatartás atrocitáshoz vezetett. Sajnos ez nem az első eset az érintett területen. rendszeresen állnak fel az ehhez hasonló árú szállítók a járdára csúcsidőben. Még ha hajnalban tennék ezt, semmi probléma nem lenne, de így, hogy a gyalogos forgalomtól kezdve, az autós forgalmon át a tömegközlekedésig mindent fenntart, az felháborító.
Kérem a mielőbbi válaszukat/megoldásukat, mert az ilyen jellegű parkolás/magatartás a jelen helyzetben kimondottan veszélyes.

(A piros Mazda sofőrje megelégelte, hogy nem tud elhaladni, miután befordult a király utcába, nem tudott tovább haladni a trolibusz miatt. visszatolatni nem tudott a kereszteződés közepébe, ezért teljesen jogosan emelte fel a hangját, miután szép szóval kérve nem volt hajlandó elhajtani a furgon sofőrje.

Probléma helyszíne
Budapest VII. kerület, Erzsébetváros, Király u. 91

Hozzászólások

  • Járókelő Ügykezelő lezárta a bejelentést Megoldatlan eredménnyel. Oka: Megoldhatatlan.

  • Barányi György hozzászólt a bejelentéshez.

    Gyakran felállnak a járdára, kitakarva a jelzőlámpákat és megnehezítve a trolibuszok közlekedését. Gyakoriak a dudálások és a trolódások.
  • Kövér Blanka megváltoztatta a bejelentés állapotát "Válaszra vár"-ról "Megerősítésre vár"-ra.

  • Barányi György hozzászólt a bejelentéshez.

    Megint kiényelmesek voltak az urak. Majd akkor rászánok egy hetet az én szabad időből, bizonyos időközönként megszámolom és dokumentálom a hasonló eseteket.
    Érzsébet város nem igazán szeret az ehhez...
  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    [Címerpajzs figurákkal - RGB 3cm]

    ERZSÉBETVÁROS RENDÉSZETI IGAZGATÓSÁGA
    1076 Budapest, Százház utca 10-18.
    Postacím: 1439 Budapest Pf.: 636
    Tel./Fax: 413-1767/342-7191

    Jarokelo.hu

    budapest@jarokel
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • András Bognár hozzászólt a bejelentéshez.

    Azonnali intézkedést kell kérni a rendőrségtől vagy közterület felügyelettől.Általában 10-15 percen belül a helyszínen vannak.
  • g g elküldte az ügyet az illetékesnek: VII. kerület Erzsébetváros Rendészeti Igazgatósága

  • Barányi György bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Megoldásra vár
    3
    Megoldásra vár
    3

    Példamutatás

    Beküldés ideje:
    Beküldte: VII Gábor
    Illetékes: VII. kerület Erzsébetváros Rendészeti Igazgatósága
    Dohány utca (VII. kerület, Erzsébetváros)
  • Válaszra vár
    1
    Válaszra vár
    1

    Dob utca-Kertész utca

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: VII. kerület Erzsébetváros Rendészeti Igazgatósága
    Dob utca (VII. kerület, Erzsébetváros)
  • Megoldásra vár
    1
    Megoldásra vár
    1

    Folyamatos tilosban parkolás

    Beküldés ideje:
    Beküldte: VII Gábor
    Illetékes: VII. kerület Erzsébetváros Rendészeti Igazgatósága
    Garay tér (VII. kerület, Erzsébetváros)
  Vissza az oldal tetejére