Megoldatlan

A pofátlanság csúcsa

A mai napon a Kiss János altábornagy utcán haladtam a 105-ös busz megállójába, de sajnos nem tudtam biztonságosan a járdán végigmenni, mert a Nagy Jenő utca sarkán egyszer csak az úttestre kényszerültem az autók közé, mert vége volt a járdának, és parkoló autókba ütköztem. Miután elkerültem a gázolást, kikerültem a parkoló autókat, és átértem a buszmegállóba, akkor láttam, hogy valójában a járda folytatódott, csak a kocsik teljesen leparkolták a kereszteződés ezen szakaszában a gyalogos átjárót. Mivel a Kiss János altábornagy utca egyirányú utca és a folytatása, a Nagy Jenő és a Tartsay Vilmos is, így abból az irányból nem érkezhetnek autók, így a csomópont ezen szakaszát nem használják az autósok áthaladásra. De parkolásra annál is inkább. 4 autó is állt ezen a kis helyen. Egyáltalán nem lehetett gyalogosan biztonságosan átjönni. Abban is biztos vagyok, hogy jól bejáratott parkolóként használják ezt a helyet, és rendszeresen így állnak itt.
Miközben fotóztam, a Hegyvidéki Rendészet autója elhaladt mellettük, és meg sem álltak, nem intézkedtek. Kérem, szíveskedjenek rendszeresen ellenőrizni a helyszínt, illetve biztosítsák a gyalogosok zavartalan áthaladását! Helyezzenek ki valamilyen parkolást akadályozó eszközt.

Probléma helyszíne
Budapest XII. kerület, Hegyvidék, Kiss János altábornagy u. 35b

Hozzászólások

  • Dr Kardos Angelika lezárta a bejelentést Megoldatlan eredménnyel. Oka: Megoldhatatlan.

    A bejelentéstől számított 1 év alatt nem oldódott meg a probléma.
  • Anonim Járókelő visszajelzésére vár.

  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Te is biztos valamelyik pofátlan autós vagy.
  • Kende Jordan hozzászólt a bejelentéshez.

    Inkább az a gáz, hogy nem vagy képes kikerűlni az ott álló autókat..
    Ez legyen a legnagyobb problémád az életed során.
  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Ráadásul évekkel ezelőtt történt a forgalmi rend módosítás. Azóta tervezgetnek? Nagyon gáz.
  • Thomas Magnum hozzászólt a bejelentéshez.

    Ez már nagyon régóta probléma. A Közút pontosan tudja, mikor változtatta meg itt a foragalmi rendet. Mondjuk nem ártott volna összehangolni a munkát, így már a változtatáskor lett volna kész terv. Aká...
  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Az érdekelne még, hogy öt éves tervben van benne, vagy a tíz évesben?...
  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Szóval a problémáról tudnak, pár éve áll fenn, de még csak tervezgetnek? Csodálatos. A levél alapján az önkormányzat az illetékes.
  • Fónai Kende megváltoztatta a bejelentés állapotát "Válaszra vár"-ról "Megoldásra vár"-ra.

  • Fónai Kende megváltoztatta a bejelentés illetékesét "Budapest Közút"-ról "XII. kerület Hegyvidék Önkormányzata"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Adminisztrátor!

    A https://jarokelo.hu/bejelentesek/budapest/57951/a-pofatlansag-csucsa bejelentésre a következő választ adjuk:

    Tisztelt Bejelentő!

    A jelzett probléma mind Társaságunk, mind
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 3. Mi ez?

  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Ma este.
  • Szilágyi Dóra elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Szilágyi Dóra megváltoztatta a bejelentés illetékesét "XII. kerületi Hegyvidéki Rendészet"-ról "Budapest Közút"-ra.

  • Szilágyi Dóra elküldte az ügyet az illetékesnek: XII. kerületi Hegyvidéki Rendészet

  • Anonim Járókelő bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  Vissza az oldal tetejére