Megoldatlan

Akadályokkal teli kerékpár nyomvonal

FRISSÍTÉS 2019.12.04.:

Üdvözlöm a többi lábon és keréken közlekedő nevében a parkolást akadályozó oszlopok telepítésére tett erőfeszítést.
Ugyanakkor a válasz alapján úgy érzem kicsit elbeszélünk egymás mellett. Nem gondolom, hogy védett kerékpározható szakaszok lennének ezek a területen. A korrában mellékelt útvonal viszont napi szinten sok kerekező által van használva és pont a legkritikusabb pontokon a legveszélyesebb minden gyalogos–kerékpáros úton közelekedőnek.
Ettől függetlenül a táblák egyértelműsítése, mindkét irányból megerősítése, felújítása minden környéken közlekedőnek segíthetne. Ehhez nem kéne semmi újat kitalálni.
Az viszont látszik, hogy ezt a nagy témát érdemes feldarabolni a kritikus pontokra és az önkormányzatot megkeresni vele.

-----

FRISSÍTÉS 2019.12.04.:

A Budapest Közút válasza:
"A kérdéses útszakaszokon a kerékpározás mellett egyéb közlekedési és nem közlekedési célú igényeket is kell szolgálni, így létesültek több helyen is vendéglátó teraszok. Az övezetekben nincs kijelölve olyan elválasztott terület, ahol a kerékpárosok „védett”, akadálymentes útvonalon közlekedhetnének. Az ilyen övezetekben a kerékpárosok a gyakorlatban bárhol, a gyalogosok veszélyeztetése nélkül legfeljebb 10 km/h sebességgel közlekedhetnek. Megjegyezzük, hogy a Reviczky utca torkolatánál a parkolásgátló oszlopok telepítésére a kerületi Önkormányzat intézkedhet, az erre vonatkozó igényt jeleztük az Önkormányzat felé. A kerékpárosok kevésbé akadályoztatott közlekedését segítendő egyéb forgalomtechnikai intézkedést nem tudunk tenni."

-----

A Kálvin tér–Baross utca–Reviczky utca–Mikszáth Kálmán tér–Krúdy Gyula utca kerékpáros útvonal több helyen akadályozva van, amit relatív könnyen orvosolni lehetne.

Az első ilyen hely a Baross utcai szakasz. Ez egy gyalogos–kerékpáros út, aminek a fás, árnyékos (egyben koszos, büdös és feltöredezett útburkolatú) szakasza kerékpárral nehezen járható különböző akadályok miatt (teraszok és egy könyvárus stand). Emiatt a Kálvin tér felől egy táblán a javasolt kerékpárútvonal a park külső felén, a kerékpártámaszok mellett vezet. Ez a tábla sem feltétlenül könnyen észlelhető, de a másik irányban ilyen tábla nincs.

Ez az útvonal két éles kanyar után a Fecske presszó és a Szabó Ervin könyvtár közé vezet. Itt egy olyan szűk helyen kéne kikecmeregnie a kerékpárosnak, amit egy kiterjedt terasz, egy járda és egy bokros rész közöl és a hely kb. 1 méter, amit feltöredezett apró macskakő borít. Ezen a ponton szűnik meg a gyalog–kerékpáros zóna is és a kerékpárosokat átvezetnék az úttestere. A teraszon túlnyúló székek és asztalok rendszeresen akadályozzák a szabad áthaladást. A járdán tilosban parkoló autók gyakran a teraszra is teljesen ráállnak, ami miatt nemcsak kerékpárral, de gyalog is nehéz itt áthaladni.

A könyvtár melletti járdán értelemszerűen tilos kerékpározni és nem is nagyon van rá hely. A gyakran teljesen eltorlaszolt szakasz miatt mégis a járdára kényszerülnek a kerékpárosok. Ez egy érzékeny terület, odafigyelést igényel gyalogosok és kerékpárosok részéről is a közös szakaszon való biztonságos haladás. Senkinek sem ideális a mostani helyzet. Ezen a szakaszon nagyjából 3–5 parkolásgátló oszlop megoldaná az autós problémát, amik között a gyalogosok és kerékpárosok átférnek, így akadálytalanul lehetne továbbhaladni ezen a ponton.

A Mikszáth Kálmán tér és a Horánszky utca közötti szakasz 9–17 és 21–6 óra között gyalogos–kerékpáros zóna. (Az ezen kívül eső időszakban nem tudom minek minősül.) A szemészeti klinika kukái este 9 óra után sorfalként teljesen eltorlaszolják a be- és kivezető utat.

A Krúdy Gyula utca gyalogos–kerékpáros szakasza és a Horánszky utca sarkán található egy újabb gócpont, ahol nehéz kerékpárral áthaladni. A sarkon lévő vendéglátóhelyek teraszai nagyon leszűkítik a teret. Gyalogosan is szűk, gyalogosan és kerékpárral kimondottan kihívás itt áthaladni.
A kerékpáros nyomvonal innen a Horánszky utcán halad tovább, ami egy éles balkanyarral oldható meg. A terasz mellett inkább szabálytalanul, gyakran a járda jelentős részét elfoglalva parkoló járművek miatt gyakran nem lehet kifordulni az úttestre kerékpárral, mert fél méter hely sem marad. A kerékpárról leszállva sem lehet abszolválni a műveletet. Ez is pontosan ugyanolyan kritikus terület, mint a Reviczky–Baross utca találkozása. Az itt kialakított parkoló és az erre még tilosban parkoló autók teljesen megtörik a folyamatos kerékpáros haladás lehetőségét és balesetveszélyes helyzetet alakítanak ki. Ezen a ponton is a parkolóhelyek és a tilosban parkolás felszámolását javasolom fizikai akadályokkal, amik a kerékpáros áthaladást nem akadályozzák. Természetesen a közterület felügyelet munkája is szükséges lenne, de erre tapasztalatom alapján kevés esély látszik.

Fontos megjegyezni, hogy bár csak az egyik irányból soroltam fel a problémákat ez egy kétirányú útvonal, mindkét irányból szükséges kitáblázni és biztosítani az akadálytalan és biztonságos áthaladást.

(13 képet akartam megosztani, de csak 5-öt enged a járókelő.hu)

Probléma helyszíne
Budapest VIII. kerület, Józsefváros, Baross u. 10

Hozzászólások

  • Dr Kardos Angelika lezárta a bejelentést Megoldatlan eredménnyel. Oka: Nem érkezett válasz az illetékestől.

  • Járókelő Ügykezelő megváltoztatta a bejelentés leírását "FRISSÍTÉS 2020.03.02. --- FRISSÍTÉS 2019.12.04.: Üdvözlöm a többi lábon és keréken közlekedő nevében a parkolást akadályozó oszlopok telepítésére tett erőfeszítést. Ugyanakkor a válasz alapján úgy érzem kicsit elbeszélünk egymás mellett. Nem gondolom, hogy védett kerékpározható szakaszok lennének...

  • Járókelő Adminisztrátor elküldte az ügyet az illetékesnek: VIII. kerület JGK Józsefvárosi Gazdálkodási Központ

  • Járókelő Adminisztrátor megváltoztatta a bejelentés leírását "FRISSÍTÉS 2019.12.04.: Üdvözlöm a többi lábon és keréken közlekedő nevében a parkolást akadályozó oszlopok telepítésére tett erőfeszítést. Ugyanakkor a válasz alapján úgy érzem kicsit elbeszélünk egymás mellett. Nem gondolom, hogy védett kerékpározható szakaszok lennének ezek a területen. A ko...

  • Lukács Máté elküldte az ügyet az illetékesnek: VIII. kerület JGK Józsefvárosi Gazdálkodási Központ

  • Lukács Máté megváltoztatta a bejelentés leírását "FRISSÍTÉS 2019. 12. 04.: Üdvözlöm a többi lábon és keréken közlekedő nevében a parkolást akadályozó oszlopok telepítésére tett erőfeszítést. Ugyanakkor a válasz alapján úgy érzem kicsit elbeszélünk egymás mellett. Nem gondolom, hogy védett kerékpározható szakaszok lennének ezek a területen. A korrában mel...

  • Lukács Máté megváltoztatta a bejelentés illetékesét "Budapest Közút"-ról "VIII. kerület JGK Józsefvárosi Gazdálkodási Központ"-ra.

  • Kövér Blanka elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Kövér Blanka megváltoztatta a bejelentés leírását "A Kálvin tér–Baross utca–Reviczky utca–Mikszáth Kálmán tér–Krúdy Gyula utca kerékpáros útvonal több helyen akadályozva van, amit relatív könnyen orvosolni lehetne. Az első ilyen hely a Baross utcai szakasz. Ez egy gyalogos–kerékpáros út, aminek a fás, árnyékos (egyben koszos, büdös és feltöredezett útbur...

  • Kargó István hozzászólt a bejelentéshez.

    Üdvözlöm a többi lábon és keréken közlekedő nevében a parkolást akadályozó oszlopok telepítésére tett erőfeszítést.

    Ugyanakkor a válasz alapján úgy érzem kicsit elbeszélünk egymás mellett. Nem gondo
    ...
  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bejelentő!

    A kérdéses útszakaszokon a kerékpározás mellett egyéb közlekedési és nem közlekedési célú igényeket is kell szolgálni, így létesültek több helyen is vendéglátó teraszok. Az övezet
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Kargó István hozzászólt a bejelentéshez.

    Megbújnak, kicsik és nem láthatók a táblák. Ezt majd’ elfelejtettem jelezni. Köszönöm, hogy jelezted János!
  • Magyar János hozzászólt a bejelentéshez.

    Ember. Mit csinááááááálsz??? Mi vagy te pizzafutár, vagy kamikáze????
    Örüljél, hogy közterültes nem parancsol le a kerékpárodról a Váci utcához hasonló szakaszon- értsd: Könyvtár és Kálvin közti szak
    ...
  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Múltkor az első szakasznál jártam. Nagyon nem volt egyértelmű, hogy merre kell/lehet menni bringával, és hol nem javasolt gyalogosan (mert a biciklisek ott járnak).
  • Kargó István hozzászólt a bejelentéshez.

    További képek az említett helyszínekről
  • Kargó István hozzászólt a bejelentéshez.

    További képek az említett helyszínekről
  • Járókelő Ügykezelőverified-profile hozzászólt a bejelentéshez.

    Kedves Bejelentő!
    A kimaradt képeket, ide kommentbe is fellehet tölteni, és utólag hozzáadjuk a bejelentéshez.
  • Pál András elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

Hasonló bejelentések

  Vissza az oldal tetejére