Miért lett behajtani tilos a Hárshegyi út egy szakasza?
Szeretném megtudni, miért lett a csatolt térképen pirossal jelölt útszakasz célforgalmas behajtani tilos. A Hárshegyi útról van szó, amely néhány hónappal ezelőtti járható volt autóval is. A Budakeszi útról be lehetett kanyarodni, illetve a Pálos út felől ellenkező irányba lehetett haladni rajta. A Budakeszi út felől kötelező haladási irány táblát tettek ki, így nem lehet befordulni a Hárshegyire, a Pálos utca felől pedig zsákutca és behajtani tilos (kivéve célforgalom) táblát tettek ki (lásd: másik fotó).
Úgy tűnik, hogy az útszakaszon lévő hotel érdekei miatt történt az út kvázi lezárása. Az még érthető lenne, hogy ha a sétálók miatt hoznak ilyen rendelkezéseket, de a Hárshegyi út kirándulósabb további szakasza járművel most is bejárható. Ugyanakkor a hotel felújítása után ezen a szakaszon sokkal nagyobb lett a valós forgalom, hatalmas buszok és az utat elfoglaló parkoló autók jelentek meg. Gondolom, a célforgalom miattuk van. Jó lenne tisztázni az út lezárásának okát a valós forgalom elől és megtudni, hogy a hotelnek van-e szerepe abban, hogy lényegében egy turistaparkolót csináltak az útszakaszból.
Hozzászólások
Történt fejlemény az elmúlt időszakban? Megoldódott a probléma?
Köszönjük segítséged és visszajelzésed!
A
https://jarokelo.hu/bejelentesek/budapest/49323/miert-lett-behajtani-tilos-a-harshegyi-ut-egy-szakasza bejelentésre a következő választ adjuk:
Tisztelt Bejelentő!
A hivatk...