Megoldott

Gyalogátkelő lámpa és tábla nélkül

Az alábbi problémát már jeleztem a Budapest Közút felé, de gondoltam, a Jarokelo.hu-nak is hasznos lehet tudni róla:

Az elmúlt hétvégén (vasárnaptól keddig) azzal szembesültem, hogy a Szilágyi Erzsébet fasor két kereszteződésében (a Nyúl és Ezredes utcáknál) a jelzőlámpák nem működtek, még sárgán se villogtak. Álláspontom szerint ez nagyon veszélyes helyzetet teremtett, mert ezeknél a gyalogátkelőknél a felfestett zebrán meg a lámpán kívül semmi jel nem utal (nincs gyalogátkelő-tábla) arra, hogy itt gyalogátkelőhely lenne. Ezért ha nincs lámpa (még sárgán se villog), a zebrát az autós nagyon nehezen veszi észre, már csak azért is, mert a jellemzően nagy forgalomban az előtte lévő autóktól nem látja. Ezért ha folyamatos a forgalom, szinte csak az szerez tudomást a zebráról, aki eleve tudja, hogy az ott van. Nem is beszélve arról, hogy a zebra kopott vagy esik az eső (vasárnap és hétfőn egész nap esett), sötét van. Ha történt volna egy gázolás, az nem az autós hibája lenne, mert jogosan hivatkozhatna arra, hogy nem látta a zebrát (amit elvileg úgy kell kialakítani, hogy 50 m-ről látni lehessen). És a fenti helyzet miatt a gyalogosoknak sokszor hosszú perceket kellett várni, mg a forgalom megritkult annyira, hogy képesek voltak átkelni az úton.

A Közútnak írt levelemben kifogásoltam, hogy miért tartott ilyen sokáig megjavítani a lámpát, ill. miért nem biztosították az átkelőket rendőrükkel, vagy egyéb módon. Még nem válaszoltak.

Üdvözlettel,
Tóth Csaba

Probléma helyszíne
Budapest II. kerület, Szilágyi Erzsébet fasor 7-9

Hozzászólások

  • g g lezárta a bejelentést Megoldott eredménnyel.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Adminisztrátor!

    A
    https://jarokelo.hu/bejelentesek/budapest/45835/gyalogatkelo-lampa-es-tabla-nelkul bejelentésre a következő választ adjuk:

    Tisztelt Tóth Csaba Úr!

    A Szilágyi Erzsébet fas
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Járókelő Adminisztrátor elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Tóth Csaba bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  Vissza az oldal tetejére