Megoldatlan

Kerékpárút elsőbbség

Frissítés 2019. április 23.:

Először is, köszönöm a kimerítő és részletes válaszukat. Az abban írtakat megértettem, ám elfogadni nem tudom. Így kérném az adminokat, hogy állítsák át a bejelentés állapotát "megoldott"-ról "megoldatlan"-ra, és továbbítsák a válaszomat a hivatalnak.
Az alábbiakkal indokolnám véleményemet.

Alapvetően a "hivatal" szemléletével van a baj. Egy város nem attól lesz élhetőbb és vonzóbb az ott lakóknak, hogy mindent alárendelnek a gépjármű forgalomnak, és a lakott terület kellős közepén, idézem: "Gyorsforgalmi út jellegű környezet"-et alakítanak ki. Épp ellenkezőleg. A cél az lenne, hogy amennyire lehet, a gyorsforgalmi jellegű szituációkat minél inkább a városon kívülre helyezzék. Ez a fajta gondolkodás érhető tetten (szerencsére) a belvárosban is, amikor pl. megszüntették a Petőfi Sándor utcába vezető közúti aluljárót. Itt is megoldható lenne - bár beismerem nem ingyen - hogy a kerékpárútban lévő törést kiegyenesítsék; az úttest vonalvezetését kisebb íven vezessék; a jobbra kanyarodóknak az önálló sáv sem indokolt a főúton, mivel nem annyira jelentős a felüljáróra ráhajtó forgalom (tudom, mert napi szinten járok erre). És a gyalogosokat sem kéne száműzni az aluljáróba lépcsőkön keresztül, hanem a már meglévő rámpát eleve használhatnák, akár babakocsival, kerekes-székkel, rollerrel, stb. Azért nincs ott gyalogosforgalom (ahogy írták), mert száműzték onnan. Nem azért, mert nem járnak arra emberek.
Mindezek mellet, én is belátom, hogy egy egyszerű táblaáthelyezéssel és felfestéssel nem oldható meg az általam írt javaslat. Mert ugye elsődleges a közlekedők biztonsága és élete. Ezért is írtam eleve a felvetést, mert nem biztonságos - ahogy írták - ez az itteni "speciális helyzet". Pont azért mert speciális. A forgalomszervezésben kerülni kell a rendkívüli szituációkat, mert az mindig csak a konfliktushelyzet és a baj forrása!
Köszönettel: Kelemen Boldizsár

-----------------------------

A kérdés:
Az M3-as felett vezető Nagy Lajos király útja felüljárón, a főútvonallal párhuzamosan vezetett kerékpárútnak miért nincs elsőbbsége, a Kacsóh Pongrác úti felhajtóról érkező, jobbra kanyarodó forgalommal szemben?
Az ugyaninnen érkező, de balra fordulókkal szemben viszont a kerékpárúton haladóknak is elsőbbségük van.
Szerintem ez teljesen logikátlan, hogy ugyanarról az alárendelt útról érkező forgalomnak, attól függően kell elsőbbséget adni, hogy merre fordulnak onnan. Én naponta járok erre kerékpárral, és 10-ből 9-szer mégis megadják a jobbra kanyarodók is az elsőbbséget, mindenki érzi, hogy így lenne logikus. De ez így meg nem szerencsés, mert így mindkét félben állandó dilemma, hogy megadja/nem adja, ami könnyen balesethez vezethet, ha valamelyik fél nem jól értelmezi a másik jelzését.
A forgalomszervezésnek mindig egyértelműnek, és könnyen beláthatónak, logikusnak kell lennie, hogy ne kelljen gondolkodni, dilemmázni napi szinten egy adott szituációban.
Így kérném az illetékes hatóságot, és fontolja meg javaslatomat, miszerint tegyék hátrébb az elsőbbség adás táblát, még a kerékpár út elé a jobbra kanyarodó sávban is.

Köszönettel: Kelemen Boldizsár

Probléma helyszíne
Budapest XIV. kerület, Zugló, Kassai tér 22

Hozzászólások

  • Bertalan Balázs lezárta a bejelentést Megoldatlan eredménnyel. Oka: Megoldhatatlan.

  • Kelemen Boldizsár hozzászólt a bejelentéshez.

    Kedves adminok! Kérem, hogy állítsátok át megoldatlanra, lévén nem oldották meg. Köszönöm.
  • H. Annamária lezárta a bejelentést Megoldott eredménnyel.

  • Kelemen Boldizsár hozzászólt a bejelentéshez.

    Köszönöm a gyors válaszukat. Megértettem.
  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bejelentő!

    Ismételt bejelentése kapcsán az alábbi választ adjuk:
    Valóban, a gyalogos és kerékpáros forgalomnak kedvezőbb lenne, ha nem ilyen gyorsforgalmi út jellegű környezet lenne ezen a p
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Járókelő Adminisztrátor elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Járókelő Adminisztrátor megváltoztatta a bejelentés leírását "A kérdés: Az M3-as felett vezető Nagy Lajos király útja felüljárón, a főútvonallal párhuzamosan vezetett kerékpárútnak miért nincs elsőbbsége, a Kacsóh Pongrác úti felhajtóról érkező, jobbra kanyarodó forgalommal szemben? Az ugyaninnen érkező, de balra fordulókkal szemben viszont a kerékpárúton ha...

  • Kelemen Boldizsár hozzászólt a bejelentéshez.

    Először is, köszönöm a kimerítő és részletes válaszukat. Az abban írtakat megértettem, ám elfogadni nem tudom. Így kérném az adminokat, hogy állítsák át a bejelentés állapotát "megoldott"-ról "megold...
  • Lukács Máté lezárta a bejelentést Megoldott eredménnyel.

    A Budapest Közút válasza alapján.
  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bejelentő!

    A Nagy Lajos király útján az M3 feletti felüljárón az M3 szervízút és kerékpárút kereszteződés forgalmi rendjével kapcsolatban az alábbi választ adjuk:
    Valóban, az az általános gy
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 2. Mi ez?

  • Bertalan Balázs elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Bertalan Balázs megváltoztatta a bejelentés illetékesét "Az illetékes"-ról "Budapest Közút"-ra.

  • Kelemen Boldizsár bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  Vissza az oldal tetejére