Megoldott

Kőérberki Tó szűrőrácsa tisztításra szorul

Kedves XI. Kerület.
Először is köszönöm hogy azóta is tisztítják a szűrőt legalább havonta.
A kérésem az lenne hogy ahogy egyszer sikerült elcsípnem a takarító brigádot, igazán csak szemét kihalászás folyik kampóval ami nem túl hatékony. A víz felszínén fennakadó szemetet kitudják szedni ami dicséretes, de a szűrő legnagyobb baja a nád és iszap. Igazán ha a rács jobb szélén nem lenne kiszakadva a rács, illetve kissé tisztább mint a másik fele, akkor egyáltalán nem folyna le szinte semmi víz rajta.
Gondolom önök is tudják hogy milyen vízhozama van a Hosszúréti-pataknak, és ahhoz képest hogy azért elég száraz időszakunk van Februárban, a tó vízszintje szépen emelkedik.
Érdemes figyelni a déli híd melletti vízesést. Alap esetben egy jó 50 cm legalább szokott lenni az északi szint és a déli között, de lassan egyvonalba kerülnek. Elvileg itt található egy vízszint jelző tábla is, ami legtöbbször vagy a nádtól nem látszódik, vagy vízalá kerül.

Sokat segítene a tavon és a patakon, hogyha vagy a havinál sűrűbben lenne tisztítva a rács (ami nem kis mennyiségű szemetet szed össze 1 nap alatt!), vagy időnként beiktatni egy komolyabb takarítást ami nem csak a felszínen úszó szemetet vonja magába hanem a nád és iszap kiszedését is. Szerintem kis segítséggel a víz megoldja a dolgát.

Probléma helyszíne
Budapest XI. kerület, Újbuda, Kánai út

Hozzászólások

  • Pál András hozzászólt a bejelentéshez.

  • Pál András hozzászólt a bejelentéshez.

    Egy random szösszenet, hogy megmutassamennyit számít az iszap. Ha csak kicsit is fellazítjuk a beragadt iszapot akkor a víz az menne, hisz a vízszint az bőven magasabban van annál mint ahol csurog. A...
  • Pál András hozzászólt a bejelentéshez.

    3 kép a mai képet tükrözi. Bár az önkormányzat álláspontja szerint havonta tisztítják ami lehetséges is, de kétlem hogy a rács rései között is, mert tele van iszappal az a legnagyobb gond. a 4. kép az...
  • Szalai Krisztina lezárta a bejelentést Megoldott eredménnyel.

    Köszönjük!
  • Pál András hozzászólt a bejelentéshez.

    Szerintem megoldottra tehető. 1 hete kb. kitisztították, akkor a vízszint szépen vissza is állt a megfelelőre.
  • Bertalan Balázs megváltoztatta a bejelentés állapotát "Válaszra vár"-ról "Megoldásra vár"-ra.

  • Pál András hozzászólt a bejelentéshez.

    Illetve hozzátenném hogy pont ezt mondtam. Hogy a takarítók a szemetet szedik össze a felszínről, kétlem hogy a nádat is kiszednék a rács rései közül...
  • Pál András hozzászólt a bejelentéshez.

    Köszönöm a választ, és bár bíztató hogy valami terv van, de én nem a tó teljes iszaptalanítását kértem, csupán a rácson rései közé beszorult, azt eltömítő iszapra. Mint a képen is látszik, szinta 0! a...
  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Cím!

    Csatoltan megküldöm a tárgyban jelzett 42129 számú bejelentésre tett
    válaszunkat.

    Tisztelettel

    Landszmann Zita
    vezetői asszisztens

    Bp.Főv.XI.ker. Újbudai Polgármesteri Hivatal
    Város...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 4. Mi ez?

  • H. Annamária elküldte az ügyet az illetékesnek: XI. kerület Újbuda Önkormányzata

  • Pál András bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  Vissza az oldal tetejére