Megoldatlan

Táblahiány az Istenhegyi úton

Anonim Járókelő

FRISSÍTÉS 2018.10.10.:

A Budapest Közút válasza:
"Társaságunkhoz érkezett XII. kerület, Istenhegyi út 9d szám előtti forgalmi rendre vonatkozó megkereséssel kapcsolatban az alábbiakról tájékoztatjuk.
A KRESZ 40. § megállásra vonatkozó szabályai alapján tilos megállni kapubehajtóban, garázsbehajtóban - az ingatlantulajdonost kivéve -, valamint buszmegállóban, vagyis a megállóhely táblát megelőző 15 és azt követő 5 méteren belül, ha más jelzés esetlegesen másra nem utal. Ezen túlmenően, a járdára csak úgy szabad felállni, hogy a jármű annak legfeljebb a felét foglalja el, és legalább 1,5 m szabad szélességet biztosít a gyalogosforgalom számára. Erre vonatkozóan további jelzés kihelyezése véleményünk szerint nem indokolt. Társaságunk a szabálytalanul várakozókkal szemben nem tud intézkedni, ezzel kapcsolatban a közterület felügyeletet vagy a rendőrséget szíveskedjék megkeresni."

-----

T. Budapest Közút, kérnénk egy megállni tilos tábla kihelyezését már meglevő oszlopukra. Az oszlop után végig garázsok találhatók, valamint buszmegálló, majd zebra. Mint látható folyamatos a gyalogosok elhaladását akadályozó parkolás, és a megállóba parkolás. Ennek oka a lejjebb (a tóth Lőrinc utca sarkán) található járdán parkolást engedélyező tábla, amivel nincs is gond az oszlopig, felette viszont szemmel láthatóan zavaros helyzetet okoz. Ezt tisztázná egy megállni tilos tábla.

Probléma helyszíne
Budapest XII. kerület, Hegyvidék, Istenhegyi út 9a

Hozzászólások

  • Az adminisztrátor lezárta a bejelentést Megoldatlan eredménnyel. Oka: Nem érkezett válasz az illetékestől.

  • Lukács Máté elküldte az ügyet az illetékesnek: XII. kerületi Hegyvidéki Rendészet

  • Lukács Máté megváltoztatta a bejelentés leírását "FRISSÍTÉS 2018.10.11.: T. Budapest Közút, először is köszönjük válaszukat. Ám mint a mellékelt kép mutatja, a valóság rácáfol a szabályokra. A garázsok előtti rész ráadásul lécsőzetes kialakítású, ami időseknek, babakocsisoknak hátrányt jelent. A kért tábla igen egyszerű módon tisztázná a parkolási ké...

  • Lukács Máté megváltoztatta a bejelentés kategóriáját "Forgalomtechnika"-ról "Parkolás"-ra.

  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Szükség van a táblára, egyértelműsíti a helyzetet és nagyobb visszatartó erővel bír.

    Egy tökéletes világban persze nem kellene, de ez nem az.

    A rendészetnek nincs megfelelő kapacitása 26,67 km² mi...
  • Tamáska János hozzászólt a bejelentéshez.

    A kressz alapján ezek az autók már most mind szabálytalanul várakoznak, hiszen több mint a járda felét foglalják el. Nincs szükség táblára, értesíteni kell a Közterület Felügyeletet.
  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Járda... Esküszöm, nem értem miért olyan nagy kérés ez a tábla, ha már egyszer még az oszlop is meg van hozzá.
  • Bertalan Balázs elküldte az ügyet az illetékesnek: XII. kerületi Hegyvidéki Rendészet

  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Hát erről van szó, minden nap így parkolnak ide.
  • Fónai Kende elküldte az ügyet az illetékesnek: XII. kerületi Hegyvidéki Rendészet

  • Fónai Kende megváltoztatta a bejelentés illetékesét "Budapest Közút"-ról "XII. kerületi Hegyvidéki Rendészet"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Adminisztrátor!

    A
    https://jarokelo.hu/bejelentesek/budapest/36447/tablahiany-az-istenhegyi-uton észrevételre a következő választ adjuk:

    Tisztelt Bejelentő!

    Társaságunkhoz érkezett ismételt
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Lukács Máté elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Lukács Máté megváltoztatta a bejelentés leírását "T. Budapest Közút, kérnénk egy megállni tilos tábla kihelyezését már meglevő oszlopukra. Az oszlop után végig garázsok találhatók, valamint buszmegálló, majd zebra. Mint látható folyamatos a gyalogosok elhaladását akadályozó parkolás, és a megállóba parkolás. Ennek oka a lejjebb (a tóth Lőrinc utca sarkán) tal...

  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    T. Budapest Közút, először is köszönjük válaszukat. Ám mint a mellékelt kép mutatja, a valóság rácáfol a szabályokra. A garázsok előtti rész ráadásul lécsőzetes kialakítású, ami időseknek, babakocsiso...
  • Fónai Kende lezárta a bejelentést Megoldatlan eredménnyel. Oka: Megoldhatatlan.

    Az illetékes szerint intézkedés nem indokolt.
  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Adminisztrátor!

    A válaszunk:
    https://jarokelo.hu/bejelentesek/budapest/36447/tablahiany-az-istenhegyi-uton

    Tisztelt Bejelentő!

    Társaságunkhoz érkezett XII. kerület, Istenhegyi út 9d szám e
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Járókelő Adminisztrátor elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Járókelő Adminisztrátor megváltoztatta a bejelentés illetékesét "Az illetékes"-ról "Budapest Közút"-ra.

  • Anonim Járókelő bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  Vissza az oldal tetejére