Megoldott

Hibásan visszarakott térkő a kerékpárúton

Frissítés 2019.02.23
Tisztelt Illetékes!

Továbbra is várjuk tájélozatásukat / intézkedésüket az ügyben.
-------------------------

Tisztelt Illetékes!

Közmű felújítás után a kerékpárút térkövét szabálytalanul "állították helyre".

1. A terület sosem látott vibrátort, így az alap tömörítése természetesen elmaradt, ez már önmagában hordozza azt, hogy a jövőben szépen, lassan meg fog süllyedni, tönkre fog menni a burkolat.

2. Trehányul sikerült visszarakni a térköveket, ez látszik a nem létező járdától elválasztó szélkövezésen, amit inkább egyszerűen kihagytak.

3. Nem került besöprésre szabályosan térkő homok a lerakás után (ennek nem az a módja, hogy véletlenül arra járva, véletlenül kilyukad a kezünkben egy zsák és ha már abból kiömlött egy kis homok, akkor a kupacot két suhintással szétterítjük és a többit a természetre bízzuk).

4. Mivel nem volt se rendes alapozás, se térkő homok besöprés, így természetesen a befejező lapvibrátorozás is elmaradt.

2 terület érintett:

1. A Gyáli úti felüljáróról a Gyáli útra vezető lehajtó gyalogátkelőjénél lévő pár méteres szakasz.

2. Az előző területtől 30 méterre a Gyáli út végén az Ecseri útba torkolló, járdán vezetett kerékpárút szakasz pár méteres része.

Kérem a hiba elhárításáról intézkedni szíveskedjenek!

Tisztelettel:
Szelényi Dániel

Probléma helyszíne
Budapest IX. kerület, Ferencváros, Gyáli út 32

Hozzászólások

  • Járókelő Adminisztrátor lezárta a bejelentést Megoldott eredménnyel.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.


    From: Budapest Közút Útüzemeltetés
    Sent: Tuesday, March 26, 2019 3:47 PM
    To: budapest@jarokelo.hu
    Subject: IX. Gyáli út 25. hibásan visszarakott térkő a kerékpárúton JAROKELO-BUDAPEST-00033843

    Üdvö
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.


    Üdvözlettel:

    Budapest Közút Zrt.
    Útüzemeltetési osztály

    From: helpdesk@bkk-kozut.hu [mailto:helpdesk@bkk-kozut.hu]
    Sent: Tuesday, March 26, 2019 5:14 PM
    To: Budapest Közút Útüzemeltetés
    Subject:
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Szilágyi Dóra elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Szilágyi Dóra megváltoztatta a bejelentés leírását "Tisztelt Illetékes! Közmű felújítás után a kerékpárút térkövét szabálytalanul "állították helyre". 1. A terület sosem látott vibrátort, így az alap tömörítése természetesen elmaradt, ez már önmagában hordozza azt, hogy a jövőben szépen, lassan meg fog süllyedni, tönkre fog menni a burkolat. 2. Trehány...

  • Szelényi Dániel hozzászólt a bejelentéshez.

    Kedves Adminok!

    Érdeklődöm, hogy 2019. dzeptember 20. óta érkezett-e az illetékes Baudapest Közút-tól valamilyen visszajelzés?

    Köszönöm!
  • Lukács Máté elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Járókelő Adminisztrátor elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Járókelő Adminisztrátor megváltoztatta a bejelentés illetékesét "IX. kerület Ferencváros Önkormányzata"-ról "Budapest Közút"-ra.

  • Szelényi Dániel hozzászólt a bejelentéshez.

    Kedves Adminok!

    Most viszont már eltelt 3 hét azóta, hogy a 30 napos válaszadási határidő lejárt. Ilyenkor mi a teendő? Köszönöm!
  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Kedves Dániel,
    Még nem telt le a 30 napos válaszadási határidő.
  • Szelényi Dániel hozzászólt a bejelentéshez.

    Kedves Adminok! Majdnem egy hónap telt el azóta, hogy az ügy az illetékes IX. kerülethez került, azóta nincs érdembeli fejlemény? Köszönöm!
  • Járókelő Adminisztrátor elküldte az ügyet az illetékesnek: IX. kerület Ferencváros Önkormányzata

  • Szelényi Dániel bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  Vissza az oldal tetejére