Megoldott

Építkezés miatt megrongálódott kerékpárút

Admin frissítés:
"Kedves Adminok! Habár a válasz örömteli, kérem, hogy jelezzétek az alábbiakat a választ adó XI. Kerület PH részére:
1.nem a járdáról, hanem a kerékpárútról beszélünk (a szintén megrongálódott járdát teljesen úraépítették, vélelmezhetően az ingatlanfejlesztő . Wing, ellenben ugyanekkor elmaradt a kerékpárút rendbetétele).

2. Mivel az említett kerékpárút szakaszt az új Ericsson Székház építésekor tette tönkre a nehézgépjármű forgalom, ezért ennek rendbehozatali felelőssége az építőt (Wing ?) terheli, így ha az önkormányzat elvégzi a szükséges javítást, akkor ennek költségét hárítsák át rájuk!"

Tisztelt Illetékes!

Az Ericsson Ház építési munkálatai, mint az általában egy ilyen esetben szokott lenni, okoztak a környezetükben károkat. Míg a járdában okozott károkat a építő / építtető nemrég kijavította, addig a közvetlenül e mellett futó kerékpárúthoz egyáltalán nem nyúltak, holott ugyanaz a nehéz gépjármű forgalom, illetve az építkezéssel járó egyéb járulékos események, tették tönkre ezt is, mint a járdát. Ez sajnos arra is következtetni enged, hogy nincs szándékukban az itt okozott károk elhárítása. A képen az a szakasz szerepel, ahol jól látni a teljesen felújított járdát és a sajnálatosan ugyanazon okból megrongálódott, érintetlen állapotban hagyott kerékpárutat.

Kérem a hiba elhárításáról intézkedni szíveskedjenek!

Tisztelettel:
Szelényi Dániel

Probléma helyszíne
Budapest XI. kerület, Újbuda, Magyar tudósok körútja 11

Hozzászólások

  • Szelényi Dániel hozzászólt a bejelentéshez.

    Természetesen nagyszerű, hogy elkészült a javítás, de közelebbről megnézve (sajnos a képen annyira nem jól látszik), elég trehány munkát végeztek...
  • blog promontor hozzászólt a bejelentéshez.

    Mellékszál, de a pontosság kedvéért: az ott nem kerékpárút, hanem járda.

    Eredetileg valóban kerékpárútnak készült, de pár éve a közútkezelő eltávolította a (maradék) kerékpárút táblákat, azóta ez já...
  • Járókelő Adminisztrátor lezárta a bejelentést Megoldott eredménnyel.

  • Szelényi Dániel hozzászólt a bejelentéshez.

    Megtörtént a kerékpárút kijavítása, lezárható a bejelentés, köszönöm!

    U.i.:

    1. Jobb lett volna, ha a kivitelező magától, ugyanolyan minőségben készíti el ennek a szakasznak a burkolat cseréjét úgy,...
  • Járókelő Adminisztrátor megváltoztatta a bejelentés állapotát "Válaszra vár"-ról "Megoldásra vár"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Az illetékes válasza a csatolmányban olvasható.
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Járókelő Adminisztrátor elküldte az ügyet az illetékesnek: XI. kerület Újbuda Önkormányzata

  • Járókelő Adminisztrátor megváltoztatta a bejelentés leírását "Tisztelt Illetékes! Az Ericsson Ház építési munkálatai, mint az általában egy ilyen esetben szokott lenni, okoztak a környezetükben károkat. Míg a járdában okozott károkat a építő / építtető nemrég kijavította, addig a közvetlenül e mellett futó kerékpárúthoz egyáltalán nem nyúltak, holott ugyan...

  • Szelényi Dániel hozzászólt a bejelentéshez.

    Kedves Adminok! Habár a válasz örömteli, kérem, hogy jelezzétek az alábbiakat a választ adó XI. Kerület PH részére:
    1.nem a járdáról, hanem a kerékpárútról beszélünk (a szintén megrongálódott járdát t
    ...
  • Bardócz Csaba megváltoztatta a bejelentés állapotát "Válaszra vár"-ról "Megoldásra vár"-ra.

  • XI. kerület Újbuda Önkormányzata válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Az illetékes válasza:
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Járókelő Adminisztrátor elküldte az ügyet az illetékesnek: XI. kerület Újbuda Önkormányzata

  • Járókelő Adminisztrátor megváltoztatta a bejelentés illetékesét "Budapest Közút"-ról "XI. kerület Újbuda Önkormányzata"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bejelentő!

    Tájékoztatjuk, hogy Társaságunk a XI. kerület Magyar Tudósok körutat nem üzemelteti.

    A jelzett út burkolatának javításával kapcsolatban intézkedni a Budapest Főváros XI. kerület
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 4. Mi ez?

  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Az építettőnek kell ezt is helyrehozni!
  • Járókelő Adminisztrátor elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Szelényi Dániel bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  Vissza az oldal tetejére