Megoldatlan

Szabályos közlekedés

Szituáció a következő. A Hungária körút felől érkezik az ember kerékpárral menne tovább egyenesen a Barosson, szembesül a következő problémával:

A kerékpárútnak egyszercsak vége az Orczy térnél, nem vezet sehova
Az elkerített kerékpárút mellett egy jobbra kanyarodó sáv van záróvonallal -> szabálytalan áthajtani rajta.
Gyalogos átkelő miatt szabályosan csak tolva lehetne elhagyni a kerékpárutat.
Korábban kihajtani az úttestre a lekerítés miatt lehetetlen, emellett szabálytalan kijelölt kerékpárút mellett az úttesten kerékpározni.
A belső sávba csak úgy lehetne eljutni ha a gyalogos átkelőn megyek pár métert majd felszállok (még a zebrán) elindulok de ha a gyalogosnak zöld akkor a forgalomnak piros -> szabálytalan. Emellett kifejezetten balesetveszélyes.
Amennyire átlátom a helyzetben egy élettől teljesen idegen szabályosnak mondható megoldás van, vége a kerékpáútnak, áttolom a Baross túloldalára, majd áttolom a Fiumei-Orczy úton, majd ismét áttolom a Barosson már a tér túloldalán és ott a buszmegállóban kitolom az úttestre és felszállok (vannak kétségeim hogy ez is szabályos-e).
A másik irányból ugyanez a dolog úgy néz ki hogy a kerékpárút szabályosan megközelíthetetlen, nincs is kitáblázva ezáltal észrevehetetlen, és teljesen haszontalan.
Lehetne itt valami értelmes, használható megoldást kitalálni?

Probléma helyszíne
Budapest Orczy tér 4-5

Hozzászólások

  • Járókelő Adminisztrátor lezárta a bejelentést Megoldatlan eredménnyel. Oka: Megoldhatatlan.

    A bejelentéstől számított 1 év alatt nem oldódott meg a probléma.
  • Járókelő Szilvia hozzászólt a bejelentéshez.

    Megoldható lenne az a probléma egyszerű festéssel, amennyiben a helyzet ma járható egyetlen épkézláb megoldását legalizálnák felfestéssel. Miszerint a gyalogátkelőhely mellett az egyenesen haladó forg...
  • Bardócz Csaba megváltoztatta a bejelentés állapotát "Válaszra vár"-ról "Megoldásra vár"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bejelentő!

    Az Ön által leírt probléma valós, a Kőbányai úti gyalog-kerékpárút felől, illetve az oda tartó kerékpárosok csomóponton történő átvezetése rövid idő alatt, útépítéssel nem járó, a
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Járókelő Adminisztrátor elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Urban Norbert bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  Vissza az oldal tetejére