Megoldatlan

Hiányzó Oszlopok a Sétáló utcán 2. Forduló

Reakció a "Hiányzó Oszlopok a Sétáló utcán" című bejelentés válaszára (http://jarokelo.hu/budapest/bejelentesek/2287/hianyzo-oszlopok-a-setalo-utcan)

Tisztelt Csepeli Városgazda Közhasznú Nonprofit Zrt.!

Hiánypótlásuk sajnos nem felel meg előzetes várakozásainknak. Ennek bizonyításául újabb felvételeket készítettem. Az első rövid videón látható, amint az egyik oszlopot különösebb erőfeszítés nélkül el lehet távolítani helyéről. A rögzítésre szolgáló csavarok hiányoznak belőle, valószínűleg erről az apró részletről megfeledkeztek a helyreállítás során. A másik videófelvételen látható oszlop pedig érintésre továbbra is kimozdul helyéről. Ez a poller megfelelő lefogatást kapott, azonban valószínűleg a városüzemeltetési részleg másik fele, akik a növények locsolását végzik, gondoskodtak róla, hogy ne sokáig maradjon megfelelő állapotban. Szemtanúja voltam, amint egyik alkalommal az oszlopot kicentizve hajtanak be a szűk helyen, a polleren ilyen jellegű sérülések, karosszériafesték lenyomatai láthatóak. Javasolnám betonból készült forgalomkorlátozó eszközök használatát, mint ahogy a Sétáló utca OTP bank felőli oldalán is, ahol személygépkocsi nem tud behajtani, a kisebb méretű, locsolásra használatos járművük viszont még elfér. Továbbá a Templom felőli részről hiányolom a "mindkét oldalról behajtani tilos" jelzőtáblát kiegészítő tábla használatával a Csepeli Városgazda Közhasznú Nonprofit Zrt. járművei számára. Ezt a kiegészítő táblát az utca másik felén már kint lévő "behajtani tilos" tábla alatt is szükséges volna elhelyezni.

Ismételten szeretném felhívni figyelmüket a többi hiányzó pollerre, melyeknek pótlása annak ellenére sem történt meg, hogy az előző bejelentésemben kértem a terület oszlopainak felülvizsgálatát és a szükséges javítások elvégzését. Újabb fotókat mellékelek a hiányosságokról.

A kenyérbolt felőli oldalon a pár éve javított oszlopok (https://onedrive.live.com/redir?resid=BB8318FCFDE241C1!2209&authkey=!AEYplQA3hAHxstE&v=3&ithint=photo%2c.png) egyike szintén forog, kiemelhető, mert a lefogatásra használt csavarok fejei elkorrodálódtak és leváltak.

A lakosság nevében kérném a teljes Sétáló utca oszlopainak felülvizsgálatát, a szükséges javítások európai normáknak megfelelő minőségű elvégzését, az oszlopok, táblák, kiegészítő táblák pótlását!

Köszönettel: Bardócz Csaba - csepeli lakos

Probléma helyszíne
Budapest XXI. kerület, Csepel, XXI. kerület

Hozzászólások

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bejelentő!

    Kérésének megfelelően felülvizsgáljuk és a kapacitásunkhoz mérten javítjuk a pollereket.

    Tisztelettel:

    Tóthné Egri Judit Csepeli Városgazda Közhasznú Nonprofit Zrt. munkatársa
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Le Marietta elküldte az ügyet az illetékesnek: XXI. kerület Csepeli Városgazda NZrt.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Cím!

    Társaságunkhoz érkezett „Bejelentés a www.jarokelo.hu oldalról (2386)” tárgyú elektronikus levelükkel kapcsolatban tájékoztatjuk, hogy a pollerek üzemeltetője a kerület, akiknek Társa
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Le Marietta elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Sági Katalin elküldte az ügyet az illetékesnek: XXI. kerület Csepeli Városgazda NZrt.

  • Bardócz Csabaverified-profile bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Töredezett járda aszfalt.

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Szafner Katalin
    Illetékes: XXI. kerület Csepeli Városgazda NZrt.
    Mária királyné útja (XXI. kerület, Csepel)
  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Megdőlt poller

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: XXI. kerület Csepeli Városgazda NZrt.
    Erdősor utca (XXI. kerület, Csepel)
  Vissza az oldal tetejére