Megoldatlan

Nem akadálymentes, balesetveszélyes kereszteződés

Anonim Járókelő

Tisztelt illetékes!
A Fiumei út és a Légszesz utca kereszteződésében a járdák szélei nincsenek akadálymentesítve, illetve maga a kereszteződés kialakítása a gyalogosok számára veszélyesebb, mint amit egy ilyen helyszín indokolna. Az MVM ügyfélszolgálata akadálymentesen gyakorlatilag a Keleti felől nem érhető el, emellett a kereszteződés indokolatlanul széles, bőven több mint két sáv elfér itt, emiatt a gyalogosok sokkal hosszabb ideig tartózkodnak az úttesten, mint indokolt. Kérem vizsgálják felül a jelzett helyszínt és legalább a szegélyek süllyesztését végezzék el, illetve vizsgálják meg, hogy lehetne e valamivel szűkebbre átépíteni a kereszteződést, hogy a gyalogosok úttesten töltött ideje minél rövidebb legyen. Köszönöm!

Probléma helyszíne
Budapest VIII. kerület, Józsefváros, Fiumei út 8

Hozzászólások

  • Járókelő Andris lezárta a bejelentést Megoldatlan eredménnyel. Oka: Nem érkezett válasz az illetékestől.

    A panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentésével összefüggő szabályokról szóló 2023. évi XXV. törvény által meghatározott 30 napos válaszadási határidőt a címzett 60...
  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Megoldatlan.
  • Járókelő Ügykezelőverified-profile hozzászólt a bejelentéshez.

    "Kedves Bejelentőnk!
    Segítenél nekünk? Történt fejlemény az elmúlt időszakban? Megoldódott a probléma?
    Ha nem, akkor belső szabályunk értelmében a bejelentésedet ""Megoldatlanként"" zárjuk le, mert má
    ...
  • Anonim Járókelő visszajelzésére vár.

  • Járókelő Ügykezelőverified-profile hozzászólt a bejelentéshez.

    Kedves Bejelentőnk!
    A Budapest Közút tájékoztatása szerint a már betervezett javításokat nem áll módjukban meggyorsítani különböző okok miatt. Így kérésüknek eleget téve, a „Megoldásra vár" státussza
    ...
  • Csibi Levente hozzászólt a bejelentéshez.

    Továbbra is megoldatlan
  • Urbán Alexandra megváltoztatta a bejelentés állapotát "Megerősítésre vár"-ról "Megoldásra vár"-ra.

  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Nincs megoldva, valószínűleg egy darabig nem is lesz. Legyen megoldásra vár, aztán ha letelik az 1 év, megoldatlan lesz.
  • Anonim Járókelő visszajelzésére vár.

  • Bulóczki Rita hozzászólt a bejelentéshez.

    A töredezett, gödrös, repedezett útpályát is rendbe kellene tenni, rollátorral nehéz a közlekedés.
  • Járókelő Adminisztrátor megváltoztatta a bejelentés állapotát "Válaszra vár"-ról "Megoldásra vár"-ra.

  • Járókelő Adminisztrátor megváltoztatta a bejelentés kategóriáját "Forgalomtechnika"-ról "Akadálymentesítés"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Üdvözlettel:

    [Leírás: Budapest közút]
    Útfenntartási Főosztály
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Jakab Imola elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Anonim Járókelő bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Megoldásra vár
    1
    Megoldásra vár
    1

    Hangjelző készülék hiánya

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: Budapest Közút
    Kelenföld vasútállomás M (XI. kerület, Újbuda)
  • Megoldott
    2
    Megoldott
    2

    Kidőlt fa – Hárshegy

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: Pilisi Parkerdő
    Hárshegyi körút (II. kerület)
  • Megoldásra vár
    1
    Megoldásra vár
    1

    Eltűnt taktilis jelek

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Lukács Máté
    Illetékes: Városliget Zrt.
    Olof Palme sétány (XIV. kerület, Zugló)
  Vissza az oldal tetejére