Megoldatlan

Veszélyes útszakasz kerékpárosoknak

Anonim Járókelő

A Soroksári út Vágóhídnál lévő részén képtelenség biztonságban, agressziótól, erőszaktól mentesen biciklizni tovább akár a Lágymányosi-hídig, akár a Boráros térig.
Ahol elfogy a kerékpározható buszsáv, két egyenesen menő sáv marad a vasúti felüljáró alatt, ahol nekem mint biciklisnek a külső sávban kellene mennem. Ez néhány autóst annyira felbőszít, hogy képesek egy ötven kilós nőt egy biciklin kvázi maguk előtt tolni, és 20-40 másodpercig a dudába beleállni (nem tudom, mit várnak ilyenkor tőlem, hogy repüljek fel?), majdnem megsüketíteni, testi és lelki épségemet veszélyeztetni.
Ez nem csak agresszív, erőszakos, veszélyes, megijeszt (és ezáltal megintcsak veszélyes), hanem - nem véletlenül - súlyos szabálysértés is. Ilyenkor nincs ott rendőr.
Ezek után pedig gyakran a többi autós közül többen is úgy érzik, jogosan hajtanak el mellettem 10 cm-re, holott tilos. (Ez utóbbi abszolút szubjektív benyomás, mármint hogy ilyenkor több ilyen autós van, mert máskor is szokott lenni egy-kettő.)
Nagyon jó lenne, ha valahogy rendeznék ezt a szakaszt, és lehetővé tennék a bicikliseknek, hogy végig tudjanak haladni egészen a Borárois térig legalább.
Nincs ötletem rá, hogy hogyan, mert tudom, hogy kevés így is a két sáv (bár rögtön utána nagy kereszteződés jön lámpával, nem tudom, hova sietnek ilyenkor), és a pici járdaszakaszt sem lehet elvenni. Nem tudom, mi a megoldaás, de valamit ki kellene találni. Nem szeretnék még egyszer ebben az "élményben" részesülni, márpedig biztosaN fogok sajnos.

Probléma helyszíne
Budapest IX. kerület, Ferencváros, Soroksári út 60
Veszélyes útszakasz kerékpárosoknak bejelentés helye
Térkép betöltéséhez kattints

Hozzászólások

  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Az jutott eszembe, hogy amíg ezt a területet rendezik (ami évek, de akár évtized is), addig nem lehetne valami olyat legalább, hogy:

    - felfestés, pl. pirossal azt a szakaszt, ahol csak a két sáv van,
    ...
  • I. Adrián lezárta a bejelentést Megoldatlan eredménnyel. Oka: Megoldhatatlan.

    Illetékes szakmai válasza alapján.
  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bejelentő!

    A IX. ker. Soroksári út 60. számnál, a vasúti híd alatti területen a jelenlegi geometriai kialakítás, a fizikai méretek (HÉV vágányok, keskeny járda, útpálya szélessége) sem az út
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 2. Mi ez?

  • Urbán Alexandra elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Anonim Járókelő bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  Vissza az oldal tetejére