Megerősítésre vár

Dob utca-Kertész utca

Az utóbbi időben egyre gyakoribbá vált, hogy a Dob utca Kertész utca környékén lezárásra kerülnek teljes utcákon a parkolók (feltételezem filmforgatás miatt?), és környékbeli lakóként sosem lehet parkolni, és erről semmilyen kommunikáció nem jelenik meg a környékbeli házaknál.
Értem, hogy szükség lehet erre időközönként, azonban ilyen esetekre megoldás lenne a lakók számára alternatic megoldás, ahol parkolni tudnak. Alapvetően probléma, hogy a közeli színházak miatt alapból, pluszban szinte lehetetlen a környékbeli lakók parkolása az adott időkben (hétvégéken a délutánok katasztrofálisak).
Emellett megfigyeltem, hogy
1) most a parkolólezárásnál a megállni tilos még életbe sem lépett, már elszállításra kerülnek járművek. Ellenben több olyan autót láttam, amelyeknek a szélvédőjén HETEKEN keresztül gyűlt a parkolási bírság, kerékbilincs és nem kerültek elszállításra, ellenben foglalták a helyet.
2) Felmerült bennem a kérdés, hogy egyáltalán ellenőrzi e valaki a lakók számára kijelölt parkolókon tényleg lakossági parkolási engedéllyel parkolnak e, PÉLDÁUL hétvégén.

Alternativ megoldásért nem is kell messzire menni, a szomszédos 6. kerületben volt lehetőség arra, hogy a kerületi parkolóházakban kedvezményes áron vegyenek bérletet a lakók .
Erre miért nem gondol az VII. kerület ha ekkora probléma a parkolás?

Probléma helyszíne
Budapest VII. kerület, Erzsébetváros, Dob u. 56

Hozzászólások

  • Járókelő Ügykezelőverified-profile hozzászólt a bejelentéshez.

    Kedves Bejelentőnk!
    Segítenél nekünk? Történt fejlemény az elmúlt időszakban? Megoldódott a probléma?
    Ha nem, akkor belső szabályunk értelmében a bejelentésedet ""Megoldatlanként"" zárjuk le, mert már
    ...
  • Járókelő Ügykezelőverified-profile hozzászólt a bejelentéshez.

    Szia!
    Segítenél nekünk? Történt fejlemény az elmúlt időszakban?
    Mit gondolsz, lezárható a bejelentés?
    Köszönjük a segítséged és a visszajelzésed!
    A Járókelő csapatának nevében:
    Tar Julcsi
    (ügykezelő koordinátor)
  • Murzsicz-Tar Julcsi megváltoztatta a bejelentés állapotát "Válaszra vár"-ról "Megerősítésre vár"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    [cid:image001.png@01DA89A2.132B6810]

    Erzsébetváros Rendészeti Igazgatósága
    1076 Budapest, Százház u. 10.-18.
    Tel.:06-1-461-9040 e-mail: diszpecser@evkf.hu

    Bardócz Csaba
    irodavezető részére

    Járókelő
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 4. Mi ez?

  • Csanádi György elküldte az ügyet az illetékesnek: VII. kerület Erzsébetváros Rendészeti Igazgatósága

  • Anonim Járókelő bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Megoldott
    1
    Megoldott
    1

    Szabálytalan parkolás

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: VII. kerület Erzsébetváros Rendészeti Igazgatósága
    Csengery utca (VII. kerület, Erzsébetváros)
  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Parkolás

    Beküldés ideje:
    Illetékes: VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata
    Rózsa utca (VII. kerület, Erzsébetváros)
  Vissza az oldal tetejére