Válaszra vár

Sétányból buszparkoló lett

FRISSÍTÉS 2024.04.09.
A bejelentő válasza:
Szeretném újra felhívni az illetékesek figyelmét, hogy a helyzet tűrhetetlenül rossz, azt gondolom, teljesen elfogadhatatlan. Mai képen látszik, hogy az sem érdekli a buszsofőröket, hogy legalább egy apró helyet hagyjanak az embereknek. Konkrétan a füvön kellett átvágni oda, ahol a bkv busz jár! Már bőven több mint fél év telt el azóta, hogy elkezdtek dolgozni a a megoldáson. Nem érzem úgy, hogy tovább lehet várni. Nagyon szeretné mindenki, ha cselekvésre kerülne sor

---
Frissítés 2023.09.20.
Budapest Közút válasza:
A Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóságtól is megkaptuk a jelzést, így már több helyszíni ellenőrzésen bizonyosodtunk meg róla, hogy a bejelentésben leírt buszparkoló sajnos egyáltalán nem túlzás. Az eredeti szándék nem buszparkoló kijelölése volt, csak a városnéző buszos társaságok kérésének megfelelően a buszok áthaladása lett engedélyezve.

A Bálna a Honvédelmi Minisztérium üzemeltetésébe került, s ezzel az eddig az épület mellett várakozó, megálló autóbuszok átszoktak a Budapesti Corvinus Egyetem épülete elé.

Jelenleg egyeztetünk a BKK és a Föri bevonásával, milyen szabályozással lehet ezt az állapotot megszüntetni.

---
Frissítés 2023.06.29.: A FÖRI válasza alapján a Budapest Közútnak továbbítva.

"A Rendészeti Igazgatóság a tárgyi helyszínen kialakított közlekedési rendre vonatkozó tájékoztatás érdekében, megkereséssel fordult a közútkezelő felé"

-----------

Fővám térnél, a Duna-parton a Corvinus egyetem előtt állandósult, hogy gyakorlatilag folyamatosan turistabuszok parkolnak napközben. Ez mostanában meg lett engedve valami miatt. Már akkor is ide parkolnak, ha az alsó rakparton van hely a kijelölt buszparkolókban (ez is látszik az egyik képen).

Talán alkalmanként és csak megállásra elmenne ez a megoldás, de már minden nap ez a helyzet, és nem csak megállnak ezek a buszok, hanem hosszabb ideig itt várakoznak.

Kérdés, hogy lehetne-e valami más megoldást találni, ez a rész sétánynak lett kialakítva, nem parkolónak. Eredetileg ide nem is jöhettek be a buszok. Ez így erősen szembe megy azzal a kommunikált törekvéssel. hogy élhetőbb legyen a belváros.

Ez a megoldás most:
1. elveszi a terület élveztének lehetőségét az itt lakóktól, az egyetemistáktól, sőt még maguktól a turistáktól is
2. növeli környéken a forgalmat és a dugót, ezek a buszok innen kizárólag az amúgy is zsúfolt vámház körútra tudnak kikanyarodni
3. Akadályozhatja a BKV járműveket is. A sétány melleti útra elvileg csak ők hajhatnának rá, hogy onnan kanyarodjanak a híd mellett a vámház körútra. Így viszont a híd előtt ezek a buszok is azt az utat használják, ezzel feltarthatják a tömegközlekedést.
4. Rosszabbá teszi lesz lokálisan a levegőminőséget is, hiszen ezek buszok sokszor állva is járatják a motort.

Ez nem a turisztikai vállalkozások ellen irányul, hanem a megoldás által okozott problémákra szeretném felhívni a figyelmet.

Probléma helyszíne
Budapest IX. kerület, Ferencváros, Fővám tér 9

Hozzászólások

  • R eni elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • R eni megváltoztatta a bejelentés leírását "Frissítés 2023.06.29.: A FÖRI válasza alapján a Budapest Közútnak továbbítva. "A Rendészeti Igazgatóság a tárgyi helyszínen kialakított közlekedési rendre vonatkozó tájékoztatás érdekében, megkereséssel fordult a közútkezelő felé" ----------- Fővám térnél, a Duna-parton a Corvinus egyetem előtt állandósult, hog...

  • P Antal hozzászólt a bejelentéshez.

    Szeretném újra felhívni az illetékesek figyelmét, hogy a helyzet tűrhetetlenül rossz, azt gondolom, teljesen elfogadhatatlan. Mai képen látszik, hogy az sem érdekli a buszsofőröket, hogy legalább egy...
  • H B L megváltoztatta a bejelentés állapotát "Megerősítésre vár"-ról "Megoldásra vár"-ra.

  • P Antal hozzászólt a bejelentéshez.

    Továbbra is fennáll a probléma, friss képeken látszik, hogy a helyzet változatlan.
  • P Antal visszajelzésére vár.

  • P Antal hozzászólt a bejelentéshez.

    Örömmel vettük, hogy lesz megoldás, mert a helyzet még a korábbinál is rosszabb, pedig én sem gondoltam volna, hogy ez lehetséges. Már arra sem figyelnek a buszsofőrok, hogy legalább egy oldalon állja...
  • Fónai Kende megváltoztatta a bejelentés állapotát "Válaszra vár"-ról "Megoldásra vár"-ra.

  • P Antal hozzászólt a bejelentéshez.

    Köszönjük a választ, ígéretes, hogy elindult a megoldás keresése
  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bejelentő!

    A Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóságtól is megkaptuk a jelzést, így már több helyszíni ellenőrzésen bizonyosodtunk meg róla, hogy a bejelentésben leírt buszparkoló sajn
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • P Antal hozzászólt a bejelentéshez.

    További kérdés is akad: ezen a részen, ahogy több képen is látható, végig tűzcsapok is vannak. Maradt itt ilyen módon elég felvonulási terület a tűzoltóknak? A duplán, triplán parkoló buszok mellett?
  • P Antal hozzászólt a bejelentéshez.

    Elindult a tanév, de a helyzet változatlan, a sétány továbbra is parkoló maradt. Ma reggel is egyszerre 8 busz áll a területen
  • P Antal hozzászólt a bejelentéshez.

    Ilyen helyzetben már az is valódi kérdés, hogyan tud itt ilyenkor elmenni valaki kerekesszékkel vagy babakocsival
  • P Antal hozzászólt a bejelentéshez.

    A helyzet azóta csak rosszabb lett. Látható, hogy akár duplán is parkolnak a buszok, a gyalogosok pedig az épület melletti méltatlanul keskeny sávra szorulnak
  • Szalai Krisztina elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Szalai Krisztina megváltoztatta a bejelentés leírását "Fővám térnél, a Duna-parton a Corvinus egyetem előtt állandósult, hogy gyakorlatilag folyamatosan turistabuszok parkolnak napközben. Ez mostanában meg lett engedve valami miatt. Már akkor is ide parkolnak, ha az alsó rakparton van hely a kijelölt buszparkolókban (ez is látszik az egyik képen). Talán alkalmanként és csak...

  • Szalai Krisztina megváltoztatta a bejelentés illetékesét "FÖRI Fővárosi Önkormányzati Rendészet"-ról "Budapest Közút"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Pál András elküldte az ügyet az illetékesnek: FÖRI Fővárosi Önkormányzati Rendészet

  • Pál András megváltoztatta a bejelentés illetékesét "IX. kerület Ferencvárosi Közterület-felügyelet"-ról "FÖRI Fővárosi Önkormányzati Rendészet"-ra.

  • Pál András megváltoztatta a bejelentés illetékesét "VIII. kerület Józsefvárosi Közterület-felügyelet"-ról "IX. kerület Ferencvárosi Közterület-felügyelet"-ra.

  • Józsefvárosi Közterület-felügyeletverified-profile hozzászólt a bejelentéshez.

    Tisztelt Járokelő!

    A terület a IX. kerületi közterület-felügyelet illetékességébe tartozik.

    Tisztelettel:

    Józsefvárosi Közterület-felügyelet BG
  • Gyöngyösi Máté hozzászólt a bejelentéshez.

    Én is láttam, ez nagyon gáz, és szabálytalan is.
  • Hegymegi-Barakonyi Bálint elküldte az ügyet az illetékesnek: VIII. kerület Józsefvárosi Közterület-felügyelet

  • Hegymegi-Barakonyi Bálint megváltoztatta a bejelentés illetékesét "Az illetékes"-ról "VIII. kerület Józsefvárosi Közterület-felügyelet"-ra.

  • P Antal bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  Vissza az oldal tetejére