Megoldatlan

Felújítás

Tisztelt Budapest Közút!

Minden bizonnyal Önök is tisztában vannak a Nagykőrösi út 18. kerületi szakaszának (Szálfa utca-Budapest városhatár) állapotával, azonban szeretném felhívni figyelmüket az úttest közel használhatatlan állapotára.

Tekintettel arra, hogy fél tucat BKK járat, teherforgalom, a kerület lakossága, valamint az ezen irányban elhelyezkedő agglomerációs települések forgalma is itt zajlik, rendkívül rossz állapotban van az útfelület, szó szerint az ember lelkét is kirázza. Tavaly több alkalommal jelezték lakótársaim, hogy "megint kátyúkáros lett egy autó a Nagykőrösin". Én nem szeretnék így járni, viszont a kertvárost se szeretném átmenő forgalommal terhelni, úgy, hogy a főút helyett a párhuzamos, Vasút utcát használjam.

A Pestszentimre lakóutcáit terhelő átmenő forgalom pedig - többszöri levélváltásunknak köszönhetően- immár a Közút előtt is ismert tény, ami többek között a Nagykőrösi út állapotának, valamint a forgalom áteresztés hiányának köszönhető.

Maga a 18. kerület, ezen belül Pestszentimre igencsak cudar és elhanyagolt évtizeden van túl, ami a közútjainkat illeti. A toldozgatások, foltozgatások sajnos ezen pepita mintás útfelületen már nem segítenek. Az úttal párhuzamosan futó vasútfelújításra pedig kérem ne hivatkozzanak az útfelújítás elmaradásakor, tekintettel arra, hogy a kormány elhalasztotta már a lajosmizsei vasút felújítását.

Erre tekintettel, kérem szíves tájékoztatásukat, hogy mikor várhatjuk ezen útszakasz rendbetételét.

(Járókelő Szerk: Kapcsolódó bejelentések:
https://jarokelo.hu/bejelentesek/budapest/4706/nagykorosi-ut
https://jarokelo.hu/bejelentesek/budapest/9228/elhanyagolt-katyus-nagykorosi-ut)

Probléma helyszíne
Budapest XVIII. kerület, Pestszentlőrinc-Pestszentimre, Nagykőrösi út 3a

Hozzászólások

  • Fónai Kende lezárta a bejelentést Megoldatlan eredménnyel. Oka: Megoldhatatlan.

    Jelenleg nagyfelületű útfelújítási munkálatok előirányzására nincs lehetőség, a felújítási munkálatok megkezdésének várható időpontja ismeretlen.
  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Üdvözlettel:

    [Leírás: Budapest közút]
    Útfenntartási Főosztály
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Pál András hozzászólt a bejelentéshez.

    A vasútállomásnál lévő buszmegálló mentén
  • Pál András elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Keller László bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Kátyús tönkrement útszakasz

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: Budapest Közút
    Üllői út (XVIII. kerület, Pestszentlőrinc-Pestszentimre)
  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Úthibák

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Farkas József
    Illetékes: Budapest Közút
    Üllői út (XVIII. kerület, Pestszentlőrinc-Pestszentimre)
  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Nyomvályus útszakasz

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Farkas József
    Illetékes: Budapest Közút
    Üllői út (XVIII. kerület, Pestszentlőrinc-Pestszentimre)
  Vissza az oldal tetejére