Megoldatlan

Elégtelen járdasziget és lámpaösszehangolás

Anonim Járókelő

FRISSÍTÉS 2023.06.06.:

A bejelentő válasza:
"Tisztelt Városüzemeltetési Főosztály!
Tisztelt Németh László úr!
Tisztelt Balogh Samu úr!

A Margit körút fejlesztése ügyében kabinetfőnök úr úgy fogalmazott, hogy kisebb átalakításokra van lehetőség. https://telex.hu/belfold/2023/05/25/orsi-az-agglomeracios-forgalom-nemcsak-az-utakat-hanem-az-eletet-teszi-tonkre

A Járkókelőre több bejelentés érkezett a Széna téri átkelés ideiglenes kialakítás fejlesztéséről, amiről kérjük foglaljon állást a Főváros is. Kifejezetten kérjük, hogy osztja-e a Főváros hivatala a tulajdonába tartozó, Budapest Közút válaszát?

Tudniillik a Széna tér Mammut 1 és Mammut 2 előtti gyalogos-kerékpáros, illetve gyalogos átkelője nem felel meg a 20/1984 kormány rendelet és a 41/2003. GKM rendelet azon passzusainak, hogy a

“(4) A forgalomszabályozás során kiemelt figyelmet kell fordítani a gyalogosok és a kerékpárosok közlekedésére”

illetve,

“4.3. Jelzőlámpás forgalomirányítás bevezetésekor a tárgyilagos, és helyszíni méréseken alapuló mérlegelés során a közlekedésben részt vevők érdekeit a következő fontossági sorrend szerint kell figyelembe venni:
1. Gyalogosok

2. Kerékpárosok

3. Tömegközlekedési járművek

4. Egyéb járművek”

A gyalogosforgalmi igények ellenére a jelzőlámpa hangolás csak 120 másodpercenként engedi meg, hogy a gyalogosok átkeljenek a Mammut 2 előtt az útpályán, sokszor egy 1.5 m szűk járdaszigeten ragadnak, villamos és gépjárműfolyam között. Ennek bővítését útpálya elhúzással gyorsan lehetne kezelni, illetve a lámpaciklust is 60 ms-re csökkenteni. 
https://jarokelo.hu/bejelentesek/budapest/114979/elegtelen-jardasziget-es-lampaosszehangolas

Hasonlóan szabálytalan és méltatlan a város céljaihoz a Mammut 1 előtti átkelő kialakítása, melyet ugyancsak gyorsan és hatékonyan lehetne orvosolni járdabővítéssel, lámpahangolással, esetleg a Retek utca Fény utcából való zsákutcásításával, ha az autóforgalom helyett a gyalogos és kerékpáros forgalom áthaladását prirorizálná a Közút kezelője.
https://jarokelo.hu/bejelentesek/budapest/115665/autoinvazio-a-gyalogos-kerekparos-forgatagban

Kérem, jelezzék mit kívánnak tenni a következő 12 hónapban a jogtalan kialakítás felszámolásáért.

Köszönettel,"

-----

FRISSÍTÉS 2023.03.09..:

A bejelentő válasza:
"Tisztelt Közútkezelő!
Az első válaszában még 60 másodpercet irt, mostmár 120-at.

Mi oka van, hogy nem raknak ki 2 unicity beton kockát? Annak milyen forgalom áramlási kockázatait látják?

Válaszuk azért is elfogadhatatlan mert a lakó és mellekutcak forgalmàt helyi forgalomcsillapitassal kell megoldani, nem a főútvonalak kapacitas növelésével. Ha valami jelét adnàk hogy a mellekutcak forgalomcsillapitasaval próbálkoznak akkor meg jogos lenne a felvetése de semmilyen forgalomcsillapito eszközt nem csinaltak a környéken. A Varsányi utca is párhuzamos a koruttal, a Pasaréti útról érkező forgalom is nehézség nélkül jut at a Trombitás, Garas, Kis Rókus utcákon àt, úgyhogy a mellekutcak kimélése egy nagy kamu maguktól.

De várom a további mesét hogy miért nem lehet a belső savokban az elhízást kialakítani a járdák növelése érdekében. Beton kockát most es nem amikor talál egy milliárdot a főváros."

-----

FRISSÍTÉS 2023.03.09.:

A Budapest Közút válasza:
"Társaságunkhoz érkezett ismételt megkeresésével kapcsolatban az alábbiakról tájékoztatjuk.
Ahogy azt korábban már megírtuk Önnek, a Fővárosi Önkormányzat megbízásából a BKK Zrt. korábban már megterveztette a Széna tér komplex felújítását, amely (több más intézkedés mellett) a Mammut előtt a gyalogosok számára is komfortos peronszélesítést is tartalmazta. Sajnos az átalakítás jelentős költséggel járt volna, amit a jelenlegi szűkös finanszírozási helyzetben sajnos nem lehetett biztosítani, ezért (mint arról már korábban is tájékoztattuk) a II. kerületi Önkormányzat a költségek csökkentése érdekében csak a park átépítését valósította meg. Ebből következően a Széna tér Mammut előtti gyalogátkelőhely és a peronok átépítése rövid távon nem várható, ennél fontosabb feladatokra kell költeni a rendelkezésre álló szűkös fejlesztési és üzemeltetési forrásokat.
Amint azt már előző válaszunkban is kifejtettük, napközben a jelentős villamosforgalom elsődlegesen befolyásolja a jelzőlámpás forgalomirányítást, 120 másodpercenként kétszer szükséges - a villamoshangolás miatt viszonylag széles - zöldidőablakot biztosítani. Így a gyalogosátkelés szempontjából kedvezőbb 90 másodperces periódusidejű jelzőlámpa programok itt nem működtethetőek, mert ezzel a kiemelten fontos villamosközlekedést lehetetlenítenénk el. A Széna téri közúti forgalom jelentősebb korlátozása esetén sajnos félő, hogy a forgalom a főútvonalakról jelentősebb arányban átáramlana a mellékútvonalakra és ezzel kisebb lakóutcákban és gyűjtőutakon növekedne meg nem kívánt módon a forgalmi terhelés, amit el szeretnénk kerülni.
A fentiek alapján a gyalogátkelőhely és a peron átépítésére nem tudunk forrást biztosítani, a jelzőlámpa program módosítására pedig a sok kötöttség miatt nem látunk lehetőséget."

-----

FRISSÍTÉS 2023.02.08.:

A bejelentő válasza:
"Természetesen a villamos forgalma egyáltalán nem zavarja a gyalogos áthaladást - ezzel semmi gond nincs. A gépjármű ciklusa az, ami nem engedi a villamosmegállóig való eljutást, illetve 9-10 méter széles területet vesz el az útpálya mindkét oldalából!

A jelzőlámpa ciklusa csak a villamosnak 60, a gyalogosok-gépjárművek számára 120! Az északi átkelő 33-40-14-33 periódusokban, míg a déli zebra 18-28-12-62 periódusokban váltakozik. Ebből is jól látható, hogy a gyalogosok kárára van fenntartva a gépjárműközlekedés, annak ellenére, hogy a város céljai és a jelenlegi járműforgalom sem követeli ezt.
A törvény alapján kérem a gyalogosok számára legalább annyi zöld időt és frekvenciát biztosítani, mint a gépjárművel közlekedőknek, hiszen a törvény kimondja:
1. a közlekedés résztvevői zavartalanul közlekedhessenek
4. A forgalomszabályozás során kiemelt figyelmet kell fordítani a gyalogosok közlekedésére.
A jelzőlámpaszabályozás ennek nem tesz eleget, hiszen pont a gyalogosok kárára lett a gépjárműkapacitás növelve. 

Kérem jelezzék mikorra változtatják meg a jelzőlámpa ciklust és mikorra rakják ki a védőkockákat. Egyik beavatkozás sem kíván több milliárdos beruházást, pár óra munkával megoldható. 
Köszönettel
B."

Videó az átkelőről
https://youtu.be/akOJbfVay-M

-----

FRISSÍTÉS 2023.02.03.:

A Budapest Közút válasza:
"Társaságunkhoz érkezett megkeresésével kapcsolatban az alábbiakról tájékoztatjuk.
A Széna téri és Margit körút Mammut előtti jelzőlámpás gyalogátkelőhelyek jelzőlámpa programjait, valamint a gyalogosok átjutás ütemét a jelenlegi helyszíni adottságokon kívül alapvetően a villamosközlekedés igénye határozza meg. A nagykörúti villamosok, valamint a budai fonódó villamosok közös szakasza Budapest legforgalmasabb villamosvonala, ahol a reggeli és délutáni csúcsidőszakokban óránként akár 40 villamos hangolt áthaladását kell biztosítani. Emiatt jelenleg a fővárosi átlagnál jóval sűrűbben, 60 másodpercenként kapnak szabadjelzést a villamosok, ami viszont alapvetően korlátozza a gyalogosok és a járművek számára biztosítható zöldidő hosszokat és belső hangolásokat is.
Jelenleg a gyalogosok jelentő része a tér, vagy a bevásárlóközpontok felől leginkább a villamosperonokat szeretné elérni, csak kisebb részük szeretne a teljes úttesten átkelni. Ahhoz, hogy a gyalogosok számára komfortos, összes útpálya és a villamosvágányok keresztezését is lehetővé tevő hangolást vezessünk be a jelenlegi periódusidő 60 másodpercesről (a fővárosban egyébként jellemzően alkalmazott) 90 másodpercesre kellene növelni, ami viszont ellehetetlenítené a villamosok ütemes áthaladását. Erre tehát nincs lehetőségünk, azonban a jelenlegi rövidebb ciklusidő a gyalogosok számára is kedvező olyan szempontból, hogy kevesebbet kell várakozniuk a szabadjelzésre.
A Széna tér átépítésének korábbi tervezése során nagyszabású, a villamosperonokat is érintő átalakítás volt előirányozva, azonban erre végül nem lehetett forrást biztosítani, így az a döntés született, hogy a II. kerületi Önkormányzat kizárólag a tér nagyobb zöldfelületének és környező kisebb utcáinak rendezését valósítja meg kerületi önkormányzati forrásból, a nagyobb szabású tervek kivitelezésére egyelőre nem kerül sor. A Széllkapu és a Széna tér közötti közvetlen kerékpáros kapcsolat is emiatt nem alakulhatott ki, erre csak egy későbbi beruházás keretében kerülhet majd sor.
Mindezen okok miatt a Széna tér átépítése és a jelenleg futó jelzőlámpa programjainak módosítása rövid távon nem várható."

-----

A Mammut 2 bejárata előtti gyalogosátkelő kialakítása és forgalmi rendje nem felel meg a közlekedési törvény (1988) alapelveinek.

12. § (6)5:
A közúti forgalmi rend kialakításánál különös figyelmet kell fordítani a gyalogos átkelőhelyek elhelyezésére és megjelölésére, a közúti csomópontok és vasúti átjárók forgalmának szabályozására, a gyalogos- és kerékpáros forgalom biztonságára és - belterületen - a tömegközlekedés zavartalanságára. Fokozottan védeni kell a közúti forgalomban résztvevő gyermekeket, időskorúakat, valamint a mozgáskorlátozottakat és egyéb testi fogyatékosokat.

Emellett a 20/1984 kormányrendelet explicit kifejezi:

4. § (1) Az utak forgalmát úgy kell szabályozni (a forgalmi rendet úgy kell kialakítani), hogy a közlekedés résztvevői biztonságosan, gyorsan és zavartalanul közlekedhessenek.
(2) A forgalomszabályozási munka a szabályozás megtervezéséből, megvalósításából (közúti jelzésekkel, építésekkel), hatásának megfigyeléséből és – szükség esetén – módosításából áll.
(3) ....
(4) A forgalomszabályozás során kiemelt figyelmet kell fordítani a gyalogosok és a kerékpárosok közlekedésére, ...

A Mammut 2 bevásárlóközpont forgalomvonzó hatásának, a 4-6-os villamos utasforgalma, illetve a Széna tér vonzó épített környezetének és Varsányi Irén utcai kapcsolatának köszönhetően a megnövekedett gyalogosforgalom nem fér el a szűk járdaszigeteken és gyakori a tumultus ezeken a szigeteken.
Hozzá kell tenni, hogy a Széna tér újranyitásával és gyalogos-kerékpáros zóna kialakításával, valamint a Szabó Magda sétány gyalogos-kerékpáros zónájának egyértelmű kerékpáros kapcsolata a gyalogátkelőhely, mégha jelenleg csak leszállva szabályos a kerékpárral való átkelés.

A járdasziget szűkössége mellett a jelzőlámpa ciklus nem engedi át egyszerre a gyalogosokat (és kerékpárt toló gyalogosokat) egyik oldalról a másikra, hanem a szűk járdaszigetre kényszeríti a gyalogosokat - kerépározókat. Több esetben tapasztalható, hogy a járdaszigetre kényszerült gyalogosok előtt és mögött is pár centivel veszélyes sebességgel halad el a villamos vagy a gépjárművek sora.
Több esetben tapasztalható, hogy a szabályosan kerékpárt toló gyalogos helyhiánya miatt a villamost feltartja, így a tömegközlekedés zavartalansága sem biztosított.

Mindemellett a gépjárműveknek fenntartott terület mindkét oldalon 3 forgalmisávból áll, 2 forgalmisáv és 1 felhajtó vagy lehajtó az iránytól függően, illetve a lámpaciklus kedvezményezetten kezeli a gépjárművek továbbhaladását - a gyalogosok kárára.

Sem a törvény, sem a rendelet nem említi a gépjárművel közlekedők folytonosságának prioritását, a jelzőlámpa összehangolást a gépjárművezetők számára, viszont expicit kifejezi a gyalogos és kerékpáros közlekedők fontosságát.

Kérem, hogy a közút kezelője alakítsa át úgy a jelzőlámpa ciklust, hogy a gyalogos egybefüggő zöld hullámmal tudjon átjutni bármelyik oldalról a másikra illetve a villamos megállóba, és mindezt ugyanolyan sűrűséggel, mint amilyen sürüséggel jelenleg a gépjárművek számára biztosított.

Ugyancsak kérem, a 2+1 sáv elhúzását a +1 sáv kárára (annak megszüntetésével), hogy a felszabaduló járdasziget menti területeken, ideiglenes unicity betonkockák elhelyezésével növelhető legyen a járdasziget-szerű felület és elkerülhető legyen a véletlen lelépésből kialakuló veszélyhelyzet.

Probléma helyszíne
Budapest II. kerület, Széna tér

Hozzászólások

  • Kövér Blanka lezárta a bejelentést Megoldatlan eredménnyel. Oka: Megoldhatatlan.

  • L G hozzászólt a bejelentéshez.

    A lámpaprogram vizsgálata se tudom hogy zajlott.
    A járdasziget-megállósziget túloldalán, a Széll Kálmán térhez közelebbi részen azzal a hivatkozással söpörték le a lámpaprogram átkonfigulásá kérést, m
    ...
  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Annyit kértem, hogy legalább egy-egy betonelemet rakjanak le és a külső sávok felé tereljék el a jelenlegi belső sávokat. Mindkét irányban van 3-3 méter (pl. ahol a képen a busz áll, előtte épp valami...
  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Cím!

    A honlapjukon tárgyi számon nyilvántartott bejelentés kapcsán a következő tájékoztatást adjuk.
    Budapest Főváros Önkormányzata korábban megtervezte a nagyforgalmú Széna tér és környezeté
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Budapest Főváros Önkormányzata válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Járókelő !

    Ezúton tájékoztatom, hogy levelét érkeztettük az FPH_KOZP-81122 /2023-es érkeztetőszámon és továbbítottuk a Főpolgármesteri Hivatal Városüzemeltetési Főosztálya részére.

    Tisztel
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Lukács Máté elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Főváros Önkormányzata

  • Lukács Máté megváltoztatta a bejelentés illetékesét "Budapest Közút"-ról "Budapest Főváros Önkormányzata"-ra.

  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    A június 6-i bejelentés elérte a a címzett Városüzemeltetési Főosztályt?
  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Tisztelt Városüzemeltetési Főosztály!
    Tisztelt Németh László úr!
    Tisztelt Balogh Samu úr!

    A Margit körút fejlesztése ügyében kabinetfőnök úr úgy fogalmazott, hogy kisebb átalakításokra van lehetőség.
    ...
  • W Kriszta lezárta a bejelentést Megoldatlan eredménnyel. Oka: Megoldhatatlan.

    Az illetékes szakmai válasza alapján.
  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Tisztelt Közútkezelő!
    Az első válaszában még 60 másodpercet irt, mostmár 120-at.

    Mi oka van, hogy nem raknak ki 2 unicity beton kockát? Annak milyen forgalom áramlási kockázatait látják?

    Válaszuk
    ...
  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Adminisztrátor!

    A https://jarokelo.hu/bejelentesek/budapest/114979/elegtelen-jardasziget-es-lampaosszehangolas bejelentésre a következő választ adjuk:

    Tisztelt Bejelentő!

    Társaságunkhoz ér
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Lukács Máté elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • L G hozzászólt a bejelentéshez.

    Helyesen a link a másik, szintén borzalmas gyalogátkelő-lámpacsoporthoz:
    https://jarokelo.hu/bejelentesek/budapest/105440/erj-at-ha-tudsz-piros-lampa-zold-lampa
    Fun fact, éjszaka, mikor végképp értelm...
  • L G hozzászólt a bejelentéshez.

    Tisztelt Anoním járókelő, mély tiszteletem a kitartása iránt!
    Hihetetlen, hogy a mélyen tisztelt közút hogy sepri le igy ezt a bejelentést is, illetve a másik, szintén borzalmas lámpacsoportot a járda
    ...
  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Járdasziget növelés festéssel, betonelemekkel.
  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Tisztelt Közút!

    A jelzőlámpa ciklusa csak a villamosnak 60, a gyalogosok-gépjárművek számára 120! Az északi átkelő 33-40-14-33 periódusokban, míg a déli zebra 18-28-12-62 periódusokban váltakozik. Eb
    ...
  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Természetesen a villamos forgalma egyáltalán nem zavarja a gyalogos áthaladást - ezzel semmi gond nincs. A gépjármű ciklusa az, ami nem engedi a villamosmegállóig való eljutást, illetve 9-10 méter szé...
  • g g lezárta a bejelentést Megoldatlan eredménnyel. Oka: Megoldhatatlan.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Adminisztrátor!

    A https://jarokelo.hu/bejelentesek/budapest/114979/elegtelen-jardasziget-es-lampaosszehangolas bejelentésre a következő választ adjuk:

    Tisztelt Bejelentő!

    Társaságunkhoz ér
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 2. Mi ez?

  • T. Andrea elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Anonim Járókelő bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  Vissza az oldal tetejére