Megoldott

Kerékpárút lezárás, megfelelő terelés hiánya

Jó napot!

Több hete, két helyen is felbontották a csepeli Weiss Manfréd úton a kerékpárutakat.

-Az egyik felbontás a kerületen belül kb. a Corvin csomópontnál kezdődik és egészen a Károli Gáspár utcáig tart. Semmilyen táblán vagy más formában nem jelezték a felbontást előre (azóta sem), a kerékpáros forgalmat simán átterelték a járdára, ahol kb. fél métert hagytak a kétirányú közlekedésre.
Jobb híján a kerékpárosok az egyirányú utcán haladnak a belváros felé, amely hazafele (déli irányban) okoz gondot, mert tábla hiányában nem közlekedhetnénk szemből. Itt nincs más alternatíva a kerékpáros közlekedésre (jobb híján, Csepel belváros felé kell kerülni).
A munkálatokat ezen a szakaszon talán már befejezték, a gödrök betemetésre kerültek, de aszfaltozás még nem történt, ahol igen, ott sem lehet még közlekedni rajta.
Információkat a helyzetről sehonnan nem kaptunk, előre nem jelezte tábla sem, hogy mi fog történni, így előfordult az, hogy reggel még lehetett haladni egy szakaszon, délutánra már egy következő szakasz is lezárásra került.

-Ezzel egy időben a Weiss Manfréd északi részén is lezárták hosszú szakaszon a kerékpárutat (Mol kút előtt, mellett és után), a helyzet ugyanaz mint a kerület lakott részén, tábla nincs kihelyezve a munkálatokról, előre sem raktak ki információkat.
A terelések napon belül is változnak, össze-vissza dülöngélő deszkák között kell megoldani a keskeny részeken a kétirányú közlekedést. Ahogy a munkálatokból látszik, a felbontás várhatóan folytatódik déli irányba, csakhogy elfogyott az a lebetonozott keskeny szakasz is, ahova eddig (a 2*2 sávos úttól néhány centiméterre) terelték a kerékpárosokat. Hová fognak minket, kerékpárosokat terelni? Miért nem tudni semmit a munkálatok idejéről? Így is nagyon veszélyes a 2*2 sávos út mellett 20-30 cm-re kerékpározni, elég ha valaki megbillen, vagy a szemből jövő mellett nem fér el, kizuhan az úttestre, ahol 80-90-el húznak el a járművek. Az esős, csúszós időben gumicsíkokon és fémlemezeken kell egyensúlyozni a napon belül is változó helyzetű gödrök felett.

-A Kvassay-híd melletti felüljáró átépítése miatt a kerékpárút a szembe oldalra (Hév hídja illetve a sínek mellé) lett terelve. Ez a szakasz kritikán aluli minőségű, a terelés előtt nem javították a járdát, néhol 15 cm-es hézagokon kell átmenni a kerékpárral, illetve az aszfalt is dudorodik több helyen, balesetveszélyt okozva. Rögtön a nyomógombos lámpa hév felőli oldalán így "kezdődik" az út. A legújabb mozzanat az volt, hogy az egyébként is szűk, ideiglenes "kerékpárútra" közútjelző táblákat raktak ki. Eddig az oszlopokra szerelték őket, most a keskeny kerékpárutat szűkítik tovább, balesetveszélyt okozva ezzel. A táblák kb. fejmagasságban szélesednek ki, el lehet képzelni, hogy az esti vagy hajnali órákban milyen balesetveszélyes ott a kerékpározni.

Csepelről csak egy úton lehet a belváros felé kerékpárral közlekedni, így kérem mielőbbi tájékoztatásukat a helyzetről. Gyanítom, hogy a fenti munkákat senki nem ellenőrizte még, mert ilyen mértékű "nehezítést" még sehol nem tapasztaltam Budapesten.

Fotót nem tudtam készíteni.

Köszönöm a segítséget,
Üdvözlettel,
Kocsisné Fűtő Krisztina

Probléma helyszíne
Budapest XXI. kerület, Csepel, Nagy-Duna sor 6521

Hozzászólások

  • Pál András lezárta a bejelentést Megoldott eredménnyel.

    Az Illetékes válasza alapján.
  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bejelentő!
    A XXI. kerületi kerékpárutak lezárásával kapcsolatos bejelentésére válaszunk a következő:
    A lezárásokra a XXI. kerület Színesfém utca – Teller Ede út – Weiss Manfréd út útvonalon l
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Pál András elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Kocsisné Fűtő Krisztina bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  Vissza az oldal tetejére