Megoldott

Autómentes Kölcsey utcát!

FRISSÍTÉS - 2020.04.29.

Tisztelt Dr. Börcsök Judit!
Köszönjük szépen a 01/4095-1/2020 iktatószámon megküldött válaszlevelüket! A válaszukban hangsúlyozták, hogy a Kölcsey utcába csak engedéllyel rendelkezők hajthatnak be.
A bejelentésben pont erre a problémára hívtam fel a figyelmet, miszerint ezek a gépjárművek teszik tönkre folyamatosan az utca burkolatát. Az egyetlen elfogadható megoldás az lenne, ha a térkövezett részre nem hajtanának fel gépjárművekkel, hiszen ezek nem arra lettek kitalálva, hogy több tonnás súlyokat bírjanak ki. A folyamatos fel- és lehajtás közben a burkolat meglazul, lesz egy kis mozgástere, melynek következtében az alapozás is fellazul, nem lesz egyenletes. A térkövek ezen az alapzaton megsüllyednek, összetörnek, melyek így folyamatosan botlásveszélyes szituációkat szülnek, másrészt egyáltalán nem esztétikusak. Ugyanígy járnak néha a pollerek vagy éppen az utcai bútorok is, ezzel kapcsolatban is érkeztek már bejelentések hozzánk.

https://jarokelo.hu/bejelentesek/szeged/48289/kiallo-csavarok-riogatjak-a-jarokeloket-a-kolcsey-utcaban
Nagy András, az SZKHT munkatársának a válaszleveléből szeretnék idézni a Kölcsey utcában található kitört pollerekkel kapcsolatban:
„Amint tudomásunkra jutott, a hiányzó pollert soron kívül, még 07.02-án pótoltuk. A régit sajnos valaki eltüntette, lehet hogy a környező üzletek és teraszok üzemeltetői erről többinformációval rendelkeznek.
FOLYAMATOS PROBLÉMA hogy szemben a McDonalds mellett is FOLYAMATOSAN MEGRONGÁLJÁK, KITÖRIK POLLEREINKET, VÉLHETŐEN AZ ÁRUSZÁLLÍTÓ JÁRMŰVEK, NEM FOGLALKOZVA AZ ÁLTALUK ELŐIDÉZETT BOTLÁSVESZÉLYES HELYZETTEL.”

https://jarokelo.hu/bejelentesek/szeged/60326/kiallo-csavar
Szintén Nagy András válaszleveléből származnak a következő sorok, mely egy Kölcsey utcában található megrongált padról szólt:
„A sérült padlécet cseréltük, a balesetveszélyt elhárítottuk. A padot megvizsgálva FELTÉTELEZHETŐEN JÁRMŰVEL RONGÁLTÁK MEG.”

Szeged azért újította fel vélhetően a Kárász utcát és környékét, hogy egy kellemes környezetet teremtsen az arra közlekedőknek. Ezt rontja el az, hogy a gyalogosoknak folyamatosan kerülgetniük kell az arra közlekedő futárok, áruszállítók, stb. gépjárműveit, akik folyamatosan tönkreteszik az utca burkolatát, forgalomtechnikáját, utcabútorait. Az SZKHT szakemberei nagyon lelkiismeretesen, pénzt nem sajnálva javítják ezeket a hibákat, viszont ez az ördögi kör sosem zárul le annak köszönhetően, hogy a javított burkolatra újra felhajtanak a járművek. Az erre közlekedők alapvetően türelmesek, de nem szeretik ezt a kialakult szituációt. Nekik kell folyamatosan kerülgetni vagy a burkolathibákat, vagy a javítási folyamat által elhatárolt munkaterületeket. Az áruszállítás és a futárszolgálat fenntartható lenne úgy is, ha a járművek csak a Feketesas utca végéig közlekedhetnének, a Magyar Ede téren keresztül viszont már nem hajthatnának be a Kölcsey utcába. Mivel nincs kiemelt szegély ezen a szakaszon, így a rollkocsik vagy éppen a raklapemelő „békák” is könnyedén megtennék a 100-200 méteres távot. Így tesz jelenleg az utcában található SPAR üzlet áruszállítója is: leparkol a Feketesas utcában, majd az árut rollkocsikkal betolja az üzletig.
Nagyon szépen kérjük Önöket, vonják vissza a behajtási engedélyeket, mert az csak negatív hatással van az arra közlekedőkre. Lássák be, hogy a jelenlegi állapot nem megfelelő, a problémát gyökerestül ki kéne gyomlálni: lélegezzen fel egy kicsit a belváros, legalább itt ne kelljen folyamatosan autókat, teherautókat kerülgetni! Zárják le az utcavégeket pollerekkel, és táblázzák ki a behajtási tilalmat is, mely nem kivételez senkinek sem. Ez a szegediek érdeke, ezáltal lehet egy tényleg gyalogosbarát belváros felé nyitni.

----------

FRISSÍTÉS - 2020.04.20.

Mennyire számíthat Szeged MJV Önkormámnyzatának az itt lakók érdeke, ha még csak válaszolni se méltatnak egy valós problémával kapcsolatban? A megoldás az lenne, hogy a megrongált járólapokat három-négy havonta kicserélik, vagy hogy a burkolathibák okozóját, a gépjárműforgalmat kitiltanák innen? 210 méteres szakaszról van szó. Ne legyen már ekkora nehézség a járókelők érdekeit szem előtt tartani. A városnak igenis fel kell lélegeznie, nem pedig a kipufogó-gázban úsznia. A sétálóutcává nyilvánítás egy nagyon jó kezdő lépés lehetne.

----------

Tisztelt Szeged MJV Önkormányzata!

Felhívom szíves figyelmüket arra, hogy a 2013. évi CLXV. törvény (a panaszokról és a közérdekű bejelentésekről) értelmében a bejelentést Önök megválaszolni kötelesek, mely kötelezettségüknek Önök nem tettek eleget. Kérem szíves együttműködésüket a további jogsértések elkerülése, valamint a szegedi emberek életkörülményeinek javítása érdekében.

Szeged az elmúlt években nagy hangsúlyt fektetett az élhető város kialakítására, így olyan barátságos közterületek jöhettek létre, mint a Dugonics tér, a Kárász utca és környéke, vagy éppen a Liget. Az egyetlen dolog ami árnyalja a képet az az autósforgalom.
Például véve a Kölcsey utcát, melyről nincsenek kitiltva a járművek. A Tisza Lajos körút és a Kelemen László utca közötti utcácskában kizárólag a Kárász utcai kereszteződésében van (volt) akadálya a forgalomnak. Nap mint nap hajtanak fel ide járművek, teljesen indokolatlanul. Ezek a térköveket folyamatosan összetörik, azok folyamatos cseréje nem elfogadható megoldás. A problémát csak úgy lehetne felszámolni, ha az utca mindkét végén poller sor épülne ki, mely megakadályozná az (teher)autók térhódítását. Az elmúlt évben nem is tudom hányszor lettek cserélve a térkő elemek, de májusban biztosan többször is (https://jarokelo.hu/bejelentesek/szeged/43524/megserult-diszburkolat). Mindenesetre biztos nem olcsó mulatság.
Kérjük Szeged MJV Önkormányzatát, tiltsa ki az autós forgalmat, az áruszállítással együtt a környező utcákból és ehhez helyezzenek ki fizikai akadályokat is (pollereket). Ameddig utóbbi nem történik meg, a táblákat minden esetre helyezzék ki! Ha a város többi pontján, vagy éppen a forgalmasabb, budapesti Váci utcában megoldható, hogy a boltok ellátása zökkenőmentes legyen úgy, hogy a teherautók nem hajtanak be a sétálóutcába, akkor itt, Szegeden is lehetséges ez. Segítségüket előre is nagyon köszönjük!

Probléma helyszíne
Szeged Kölcsey u. 11

Hozzászólások

  • Bertalan Balázs lezárta a bejelentést Megoldott eredménnyel.

  • Bertalan Balázs hozzászólt a bejelentéshez.

    Az utcába virágládákat helyeztek ki azokra a területekre, amik folyamatosan sérültek a gépjárművek miatt. Félmegoldás, de jobb, mint a semmi. Köszönjük szépen!
  • Szeged Önkormányzata válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bardócz Csaba!

    A Kölcsey utcára érkezett, bejelentő által tett visszajelzéssel kapcsolatban írok Önnek.

    A visszajelzés tartalma, miszerint a Kölcsey utcában történő autósforgalmat kellene m...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Bertalan Balázs elküldte az ügyet az illetékesnek: Szeged Önkormányzata

  • Bertalan Balázs megváltoztatta a bejelentés leírását "FRISSÍTÉS - 2020.04.20. Mennyire számíthat Szeged MJV Önkormámnyzatának az itt lakók érdeke, ha még csak válaszolni se méltatnak egy valós problémával kapcsolatban? A megoldás az lenne, hogy a megrongált járólapokat három-négy havonta kicserélik, vagy hogy a burkolathibák okozóját, a gépjárműforgalmat kitiltan...

  • Bertalan Balázs hozzászólt a bejelentéshez.

    Tisztelt Dr. Börcsök Judit!
    Köszönjük szépen a 01/4095-1/2020 iktatószámon megküldött válaszlevelüket! A válaszukban hangsúlyozták, hogy a Kölcsey utcába csak engedéllyel rendelkezők hajthatnak be.
    A
    ...
  • Szeged Önkormányzata válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Cím!

    Az Autómentes Kölcsey utcát! című bejelentésükhöz - amely a JAROKELO-SZEGED-00048374 -es azonosítót kapta - válaszunkat a mellékelt levélben küldjük.

    Tisztelettel:
    Szeged MJV PH Városü...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Bertalan Balázs elküldte az ügyet az illetékesnek: Szeged Önkormányzata

  • Bertalan Balázs megváltoztatta a bejelentés leírását "Tisztelt Szeged MJV Önkormányzata! Felhívom szíves figyelmüket arra, hogy a 2013. évi CLXV. törvény (a panaszokról és a közérdekű bejelentésekről) értelmében a bejelentést Önök megválaszolni kötelesek, mely kötelezettségüknek Önök nem tettek eleget. Kérem szíves együttműködésüket a további jogsértések...

  • Az adminisztrátor lezárta a bejelentést Megoldatlan eredménnyel. Oka: Nem érkezett válasz az illetékestől.

  • Bertalan Balázs hozzászólt a bejelentéshez.

    Mennyire számíthat Szeged MJV Önkormámnyzatának az itt lakók érdeke, ha még csak válaszolni se méltatnak egy valós problémával kapcsolatban? A megoldás az lenne, hogy a megrongált járólapokat három-né...
  • Bertalan Balázs elküldte az ügyet az illetékesnek: Szeged Önkormányzata

  • Az adminisztrátor lezárta a bejelentést Megoldatlan eredménnyel. Oka: Nem érkezett válasz az illetékestől.

  • Bertalan Balázs elküldte az ügyet az illetékesnek: Szeged Önkormányzata

  • Bertalan Balázs megváltoztatta a bejelentés leírását "Szeged az elmúlt években nagy hangsúlyt fektetett az élhető város kialakítására, így olyan barátságos közterületek jöhettek létre, mint a Dugonics tér, a Kárász utca és környéke, vagy éppen a Liget. Az egyetlen dolog ami árnyalja a képet az az autósforgalom. Például véve a Kölcsey utcát, melyről nincsenek k...

  • Bertalan Balázs elküldte az ügyet az illetékesnek: Szeged Önkormányzata

  • Bertalan Balázs megváltoztatta a bejelentés leírását "Szeged az elmúlt években nagy hangsúlyt fektetett az élhető város kialakítására, így olyan barátságos közterületek jöhettek létre, mint a Dugonics tér, a Kárász utca és környéke, vagy éppen a Liget. Az egyetlen dolog ami árnyalja a képet az az autósforgalom. Például véve a Kölcsey utcát, melyről nincsenek k...

  • Bertalan Balázs elküldte az ügyet az illetékesnek: Szeged Önkormányzata

  • Bertalan Balázs megváltoztatta a bejelentés illetékesét "SZKHT Szegedi Környezetgazdálkodási NKft."-ról "Szeged Önkormányzata"-ra.

  • Bertalan Balázs elküldte az ügyet az illetékesnek: SZKHT Szegedi Környezetgazdálkodási NKft.

  • Bertalan Balázs bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  Vissza az oldal tetejére