Válaszra vár

Hosszú hetek óta elhagyott, elhanyagolt jármű

Szeged belvárosában, a Lechner térről nyíló Füredi utcában hetek/hónapok óta egy elhagyott, elhanyagolt állapotú gépjármű foglal el parkolóhelyet (sárga zóna) fizető övezetben.
A fehér színű Daihatsu HIJET típusú gépjármű egy mozgáskorlátozott igazolvánnyal is el van látva, de láthatóan alibiből van kitéve, hiszen sehova sem mozdul az autó. Gyakorlatilag azon túl, hogy a tulaj indokolatlanul helyezte ki rá a mozgássérült igazolványt, nincs is használatban a gépjármű.
Ebből fakadóan a hosszú hetek alatt összegyűlt jelentős mennyiségű szennyeződést nem tudja körülötte eltávolítani az éjjeli takarítóautó.
Továbbá másoktól vesz el szabad parkolási lehetőséget - aminek díjától még a város is elesik - és a környékén lakók garázsbeállását is megnehezíti.
Láthatóan kapott már a köztetületi csoporttól egy tájékoztatót (aminek nem tudni mi a tartalma), de azon túl hogy be van dobva a műszerfalra, nemhogy a kocsit, a füle botját sem mozdította a tulaj.

Alapvetően nem jók a szabályok. Ugyanis ha ez egy valóban érvényes mozgássérült igazolvány, azzal időbeli megkötés nélküli parkolást engednek neki szinte bárhol (még tiltó táblánál is!)
Egyszerűen nonszensz, hogy miért lehetséges ez??! Feltételezem, majd itt is megállapítja a közterületi csoport, hogy érvényes forgalmi rendszáma és mozgássérült kártyája van, és tehetetlenek. Ezután pedig röhögve ingyen parkol tovább az enyészet útjára lépett autó a tulaja örömére. Miközben mindenki tudja, hogy normális esetben büntetésre vagy minimum elszállításra lenne méltó. De nem. Hetekig hónapokig otthagyja, mert tudja, úgy sem éri szankció. Vicc!

Probléma helyszíne
Szeged Füredi u. 8

Hozzászólások

  • Bertalan Balázs elküldte az ügyet az illetékesnek: Szeged Önkormányzata Közterület-felügyelet

  • Anonim Járókelő bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Elhagyott jármű közterületen

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: Szeged Önkormányzata Közterület-felügyelet
    Gömöri utca
  • Megoldott
    1
    Megoldott
    1

    Évek óta elhagyott autó

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: Szeged Önkormányzata Közterület-felügyelet
    Mátyás király tér
  • Válaszra vár
    1
    Válaszra vár
    1

    Nemes Takács utca szétbontott autó v2

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: Szeged Önkormányzata Közterület-felügyelet
    Veresács utca, 16. B. ép. fszt. 11
  Vissza az oldal tetejére