Megoldatlan

Illegális szemétlerakás a töltésen túl

FRISSÍTÉS - 2024.12.03.

A Városüzemeltetési iroda válasza:
A bejelentéshez csatolt fényképfelvételek alapján megállapításra került, hogy a megjelölt terület nem áll Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata tulajdonában, erre tekintettel a bejelentő által észlelt, illegálisan elhelyezett hulladék eltávolításával kapcsolatban az Önkormányzatnak nincs hatásköre intézkedni.

A hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény 61. § (2) bekezdése értelmében az ingatlanon más által, az ingatlantulajdonos hozzájárulása nélkül, ellenőrizetlen körülmények között elhelyezett vagy elhagyott hulladék elszállításának és kezelésének kötelezettsége (a továbbiakban: elhagyott hulladék felszámolása) – a hulladékgazdálkodási hatóság bírságot, valamint kötelezést megállapító közigazgatási hatósági döntésének véglegessé válásától számított harminc napon belül – a hulladék tulajdonosát vagy korábbi birtokosát terheli.

A 61. § (3) bekezdése alapján, ha a (2) bekezdés szerinti tulajdonos vagy a korábbi birtokos ismeretlen, az elhagyott hulladék felszámolásának kötelezettsége – ellenkező bizonyításig – azt az ingatlantulajdonost terheli, akinek az ingatlanán a hulladékot elhelyezték vagy elhagyták.

Fentiekre tekintettel a bejelentő az ingatlan tulajdonosa felé vagy a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Főosztály Hulladékgazdálkodási Osztályához, mint hulladékgazdálkodási hatósághoz (6726 Szeged, Derkovits fasor 7-11.) fordulhat.

----------

Az Algyői úti járdáról a Tarján villamosvégállomás fele fordulva a töltés mentén több nagy kupac szemét látszik az erdőben.

Probléma helyszíne
75G8+F6 Szeged Hungary

Hozzászólások

  • A rendszer lezárta a bejelentést Megoldatlan eredménnyel. Oka: Nem érkezett válasz az illetékestől.

    A panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentésével összefüggő szabályokról szóló 2023. évi XXV. törvény által meghatározott 30 napos válaszadási határidőt a címzett 60...
  • A rendszer újra elküldte az ügyet az illetékesnek: CsCsMKH Körny.véd, Term.véd. és Hull.gazd. Főosztály

  • CsCsMKH Körny.véd, Term.véd. és Hull.gazd. Főosztály nem válaszolt 40 napon belül.

  • A rendszer újra elküldte az ügyet az illetékesnek: CsCsMKH Körny.véd, Term.véd. és Hull.gazd. Főosztály

  • CsCsMKH Körny.véd, Term.véd. és Hull.gazd. Főosztály nem válaszolt 40 napon belül.

  • Bertalan Balázs elküldte az ügyet az illetékesnek: CsCsMKH Körny.véd, Term.véd. és Hull.gazd. Főosztály

  • Bertalan Balázs megváltoztatta a bejelentés leírását "Az Algyői úti járdáról a Tarján villamosvégállomás fele fordulva a töltés mentén több nagy kupac szemét látszik az erdőben."-ról "FRISSÍTÉS - 2024.12.03. A Városüzemeltetési iroda válasza: A bejelentéshez csatolt fényképfelvételek alapján megállapításra került, hogy a megjelölt terület nem áll Szeged Me...

  • Bertalan Balázs megváltoztatta a bejelentés illetékesét "Szeged Önkormányzata"-ról "CsCsMKH Körny.véd, Term.véd. és Hull.gazd. Főosztály"-ra.

  • Szeged Önkormányzata válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Az illetékes válasza a csatolmányban olvasható.
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 3. Mi ez?

  • Járókelő Adminisztrátor elküldte az ügyet az illetékesnek: Szeged Önkormányzata

  • Járókelő Adminisztrátor megváltoztatta a bejelentés illetékesét "SZKHT Szegedi Környezetgazdálkodási NKft."-ról "Szeged Önkormányzata"-ra.

  • SZKHT Szegedi Környezetgazdálkodási NKft. válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Cím!

    A levél mellékletében megtalálja a(z) KI-24-868 iktatószámú dokumentum csatolt állományait.

    Tisztelettel:
    Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft.
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 4. Mi ez?

  • Járókelő Adminisztrátor elküldte az ügyet az illetékesnek: SZKHT Szegedi Környezetgazdálkodási NKft.

  • Járókelő Adminisztrátor megváltoztatta a bejelentés illetékesét "Az illetékes"-ról "SZKHT Szegedi Környezetgazdálkodási NKft."-ra.

  • Anonim Járókelő bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Törött kukatető

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: SZKHT Szegedi Környezetgazdálkodási NKft.
    József Attila sugárút
  • Megoldott
    2
    Megoldott
    2

    Állattetem

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Móricz Gábor
    Illetékes: Állatvédelmi Központ - Buksi Ebrendészet
    Tópart utca
  • Megoldott
    2
    Megoldott
    2

    Kidöntött szemetes

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: SZKHT Szegedi Környezetgazdálkodási NKft.
    Nyitra utca
  Vissza az oldal tetejére