Megoldott

Megsérült, hiányos és kopott korlátok

FRISSÍTÉS 2022. 12. 16.

Bejelentő visszajelzése:

Feltételezhető módon erre válaszolt a Budapest Közút Zrt,
azaz kapcsolódó bejelentés alapján már rég megoldott:
https://jarokelo.hu/99994

Köszönöm a munkájukat!

A bejelentés valódi kérdésére nem érkezett válasz, amely szerint:

„Az Árasztó úti kerékpárúton megsérültek, hiányosak, kopottak és túlságosan leszűkítik az utat a korlátok. Milyen közeli és távoli jövőkép várható ezen korlátokra vonatkozóan?”

Fél évvel később tett válaszukra reflektálva kérem, pontosítsák az alábbiakat:

A korlátok túlságosan leszűkítik az úthibákkal súlyosan terhelt két irányú kerékpárutat.

Milyen intézkedést tettek meg?
Egyetlen intézkedést tettek meg?
Mit takar pontosabban a „szükséges” intézkedés?
Mettől meddig tart majd a „szükséges” intézkedés?

Válaszukat és munkájukat előre is nagyon köszönöm!

----------------------

FRISSÍTÉS 2022. 12. 16.

BUDAPEST KÖZÚT Zrt. válasza:

A hajlított csőkorlátok helyreállítására a szükséges intézkedést megtettük,
szíves türelmét kérjük a megvalósulásig.

----------------------

Az Árasztó úti kerékpárúton megsérültek, hiányosak,
kopottak és túlságosan leszűkítik az utat a korlátok.

Milyen közeli és távoli jövőkép várható ezen korlátokra vonatkozóan?

Válaszukat és munkájukat nagyon köszönöm!

Probléma helyszíne
Budapest XI. kerület, Újbuda, Hunyadi János út 162
Megsérült, hiányos és kopott korlátok bejelentés helye
Térkép betöltéséhez kattints

Hozzászólások

  • Gál Miklós lezárta a bejelentést Megoldott eredménnyel.

  • Sleepy Claus hozzászólt a bejelentéshez.

    Megkaptam a választ, így marad.
  • M. V. Klára megváltoztatta a bejelentés állapotát "Válaszra vár"-ról "Megoldásra vár"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bejelentő!
    Tisztelt Járókelő Egyesület!

    Tájékoztatjuk, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben csak a balesetveszélyes korlátok helyreállítására van lehetőségünk. A 6. út mellett húzódó kerékp
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Járókelő Adminisztrátor elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Járókelő Adminisztrátor lezárta a bejelentést Megoldott eredménnyel.

  • Sleepy Claus hozzászólt a bejelentéshez.

    Bocsánat, válaszra várunk. Érdemes újra küldeni.
  • Sleepy Claus hozzászólt a bejelentéshez.

    Megoldva
  • Budapest Közút nem válaszolt 40 napon belül.

  • Gál Miklós elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Gál Miklós megváltoztatta a bejelentés leírását.

  • Sleepy Claus hozzászólt a bejelentéshez.

    Feltételezhető módon erre válaszolt a Budapest Közút Zrt. , azaz kapcsolódó bejelentés alapján már rég megoldott:
    https://jarokelo.hu/99994

    Köszönöm a munkájukat!

    __________________________

    A bejel
    ...
  • g g megváltoztatta a bejelentés állapotát "Válaszra vár"-ról "Megoldásra vár"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bejelentő!
    Tisztelt Járókelő Egyesület!

    A hajlított csőkorlátok helyreállítására a szükséges intézkedést megtettük, szíves türelmét kérjük a megvalósulásig.

    Üdvözlettel:

    BUDAPEST KÖZÚT Zrt
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Gál Miklós elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Lukács Máté megváltoztatta a bejelentés kategóriáját "Egyéb"-ról "Forgalomtechnika"-ra.

  • Gál Miklós elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Járókelő Adminisztrátor megváltoztatta a bejelentés leírását.

  • Járókelő Adminisztrátor megváltoztatta a bejelentés illetékesét "KDVVIZIG Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság"-ról "Budapest Közút"-ra.

  • Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóságverified-profile hozzászólt a bejelentéshez.

    Bardócz Csaba úr részére
    irodavezető
    Járókelő közhasznú Egyesület
    Budapest

    Tisztelt Irodavezető Úr! Tisztelt Jarokelo.hu!

    Tájékoztatjuk, hogy a JAROKELO-BUDAPEST-00097032 azonosító számú, „Megsérült...
  • Tóth Roland hozzászólt a bejelentéshez.

    BFK?
  • Járókelő Adminisztrátor elküldte az ügyet az illetékesnek: KDVVIZIG Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság

  • Járókelő Adminisztrátor megváltoztatta a bejelentés illetékesét "FCSM Fővárosi Csatornázási Művek"-ról "KDVVIZIG Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Járókelő!

    Társaságunk az árvízi létesítmények üzemeltetőjeként az árvízvédelmi
    műtárgyakat és a partvédműveket üzemelteti. A kerékpárút mentén
    található korlátok közlekedésbiztonsági célok
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 4. Mi ez?

  • Gál Miklós elküldte az ügyet az illetékesnek: FCSM Fővárosi Csatornázási Művek

  • Sleepy Claus bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Megoldásra vár
    2
    Megoldásra vár
    2

    Poller hiány

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: Budapest Közút
    Móricz Zsigmond körtér M (XI. kerület, Újbuda)
  • Megoldásra vár
    1
    Megoldásra vár
    1

    Eldőlt jelzőtábla

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: Budapest Közút
    Badacsonyi utca (XI. kerület, Újbuda)
  • Megoldásra vár
    1
    Megoldásra vár
    1

    Poller hiány

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: Budapest Közút
    Móricz Zsigmond körtér (XI. kerület, Újbuda)
  Vissza az oldal tetejére