Megoldott

Értelmezhetetlen tábla

Tisztelt járókelő!

Tegnap előtt este sétám közben egy meglepő táblára lettem figyelmes a Fehérvári út 51. előtti "járdán". (A második képen megjelöltem a helyét.)
A táblával több probléma is van.
Az első hogy az adott helyen kitéve értelmezhetetlen.
Miért?
Azért mert a KRESZ szerint (1/1975 KPM-BM közös rendelet 10. § (6)):
"A megállási és a várakozási tilalmat, valamint a várakozóhelyet jelző táblát az úttest mellett, menetirány szerint a jobb és a bal oldalon egyaránt elhelyezhetik. E jelzőtáblák hatálya az úttestnek arra az oldalára terjed ki, amelyik mellett azokat elhelyezték."

Vagyis ez a tábla hiába van a járdán akkor is az úttesten való megállást és várakozást tiltja a a gépjárművek elszállításának terhe mellet.
Ez a tábla ráadásul az úttesten közlekedők számára észlelhetetlen ezért teljesen szabálytalan.
Azért is szabálytalan, mert ez egy mobil tábla vagyis bármikor kitehető és eltávolítható.
Vagyis lehetetlenné teszi a jogkövető magatartást.

Ha a kitevő szándéka a járdán való parkolást igyekszik tiltani akkor teljesen felesleges a tábla mert KRESZ alapesetben tiltja a a járdán történő parkolást.
A járdán csak abban az esetben szabad parkolni ha:
40. §(8) A járdán - részben vagy teljes terjedelemben - csak akkor szabad megállni, ha
a) azt jelzőtábla vagy útburkolati jel megengedi,
b) a jármű a járda szélességének legfeljebb a felét foglalja el,
c) a járdán a gyalogosok közlekedésére legalább 1,5 méter szabadon marad, és
d) a jármű tengelyterhelése az 1000 kg-ot nem haladja meg.
Illetve:
40. §(9) A járdán a mozgásában korlátozott személy (vagy az őt szállító jármű vezetője) járművével, a betegszállító gépjármű, az iskolabusz, a gyermekeket szállító autóbusz, a kerékpár, a kétkerekű segédmotoros kerékpár és a kétkerekű motorkerékpár a (8) bekezdésben említett egyéb feltételek fennállása esetén akkor is megállhat, ha a megállást jelzőtábla vagy útburkolati jel nem engedi meg.
Azok akik most azt gondolják, hogy a képen láthatók tilosban parkolna, nos azok nagyon tévednek.
Ugyanis mindegyik MAGÁNTERÜLETEN ÁLL.
Ez a másik ok amiért a tábla kihelyezése értelmezhetetlen.

Lehet azt is mondani, hogy erről a hatóságok mit sem tudnak hiszen nincs feltüntetve a magánterület.
Ebben az esetben ők joggal járhatnak el úgy mint a közterületen.
Nos ez sem igaz.
Ugyanis a XI. kerületi önkormányzat üzemeltet egy nyilvánosan is megnézhető térinformatikai rendszert.
Ezen pontosan fel vannak tüntetve a telekhatárok.
http://terinfo.ujbuda.hu/
Ezt a XI. kerületi közterület felügyelet és a Rendőrség is ismeri.
Vagyis pontosan tudják hogy hol vannak a problémás területek.
Annyira, hogy a korábban itt álló járművekre kiszabott bírságokat a közteresek vissza is vonták.
Ezek után az a kérdés ki és miért tett ki egy szabálytalan és értelmezhetetlen táblát?

Üdv.: Egy járókelő.

Probléma helyszíne
Budapest XI. kerület, Újbuda, XI. kerület

Hozzászólások

  • Járókelő Adminisztrátor lezárta a bejelentést Megoldott eredménnyel.

    Az illetékes válasza alapján megoldottként zárom.
  • Járókelő Adminisztrátor megváltoztatta a bejelentés állapotát "Megoldásra vár"-ról "Megerősítésre vár"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Levélíró!

    A XI., Fehérvári úti lakók, akik a jelzett megállóhely közelében és a Tesco áruháznál lévő épületben élnek, kérték, akadályozzuk meg, hogy a gépjárművek a járdán hosszában közleked
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 2. Mi ez?

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

  • Járókelő Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Mielőtt még az illetékes kioktatna.
    azonnal mutatok egy lehetséges megoldást a környék parkolási gondjának a megoldására.
    A most lezárt terület mellett van egy már évek óta parlagon álló telek.
    Pont a
    ...
  • Járókelő Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Frissítés.
    Ma estére a helyzet még tovább bonyolódott.
    A tábla eltűnt, viszont kaptunk helyette három darab demszky karót.

    Köszönet az illetékesnek.
    Ezzel egy huszárvágással sikerült nekünk mint hely
    ...
  • Járókelő Adminisztrátor elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Járókelő Adminisztrátor elküldte az ügyet az illetékesnek: XI. kerület Újbuda Önkormányzata

  • Járókelő Járókelő bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  Vissza az oldal tetejére