Keskeny mellékutcát egyirányúsítottak, parkolóhelyeket biciklisávot is jelöltek ki
Az egyirányusítás után az utca egyik oldalán több parkolóhelyet festettek fel. A leparkolt gépkocsi út felőli oldalától az utca másik oldaláig így 3,3 méter marad, az előírt 5,5 méter helyett. Itt még egy kerékpársávot is kijelöltek, ami még levesz az utca szélességéből kb. 1 métert, tehát a valós használható útszélesség 2,3 méterre szűkül. Ha a minimális oldaltávolságot még leveszem (Közúti Biztonsági Charta csak a minimális oldaltávolság mértékét 1 méterben jelöli meg, de kívánatosnak a legalább 1,5–2 méteres oldaltávolságot tartja), akkor 2,3-1,0 méter, akkor 1,3 méter szélességű útszakaszról beszélhetünk. Ha viszont a parkoló gépkocsihoz is meg szeretném tartani az 1 méteres távolságot, akkor így már a rendelkezésre álló útszakasz 0,3 !! méter szélességű. A kerékpár sávot úgy jelölték be nyilakkal, hogy a kerékpárosok illetve motoros rollerral közlekedők a gépkocsiforgalommal szembe és az útszakasz keskenysége miatt, gyakorlatilag egymással szembe lettek irányítva. Ez a helyzet megítélésem szerint nemcsak balesetveszélyes, hanem életveszélyes is! Állítólag egy lakógyűlésen dőlt el az utca egyirányusitásának sorsa, de szerintem egy lakógyűlés sem hozhat olyan döntést, ami a KRESZ szabályait felülírja és balesetveszélyes (életveszélyes) helyzetet teremt.
Hozzászólások
Hivatkozva a 91965-ös számú bejelentésre, a következő választ adjuk:
A III. kerületi Óbuda-Békásmegyer Városfejlesztő Nonprofit Kft. beruházásában idén nyáron készült el Csi...