Megoldatlan

Balesetveszélyes körforgalom és kapcsolódó utak

Anonim Járókelő

Tisztelt Járókelő!
2019 decemberében indítottam témát, ami közel másfél évig húzódótt és nem sikerült megoldani. Pontoabban az illetékes AUCHAN, mint a terület fentartója csak húzta az időt, hivatkozott mindenre amire csak lehet. Persze azóta is napi több ezer vagy hétvégeken akár tízezer autó használja ezt a csomópontot, ami elvileg dupla sávos körforgalom. De van itt (csak évek óta nem látható) gyalogátkelő, kanyarodósáv, záróvonal stb. is. Fotókat már anno is sokat csatoltam, most egy friss képekből összeállított kollázs, amit csatolok.
Bízom benne, hogy nem csak az AUCHAN (aki csak napi több milliós bevételével van elfoglalva) kapja meg a felszólítást, hanem a XXIII. kerületi önkormányzat is, akinek szintén érdeke lenne, hogy az ide járó tömeg számára (főleg mosz ünnepek előtt) az amúgy ROSSZUL KIVILÁGÍTOTT és ÚTBURKOLATI JELEKTŐL MENTES területen tesz annak érdekében, hogy megszűnjön a közlekedés és közlekedők VESZÉLYEZTETÉSE.
Az XXXLutz-hoz bekanyarodni és onnan kijönni életveszélyes. A fák lombja is takarja a nagy sebességgel Kossuth Ferenc telep felől érkezőket.

Probléma helyszíne
Budapest XXIII. kerület, Soroksár, Bevásárló u. 6

Hozzászólások

  • Dr Kardos Angelika lezárta a bejelentést Megoldatlan eredménnyel. Oka: Megoldhatatlan.

  • Anonim Járókelő visszajelzésére vár.

  • Á L megváltoztatta a bejelentés állapotát "Megerősítésre vár"-ról "Megoldásra vár"-ra.

  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Nincs előrelépés az ügyben. Kétsávos körforgalom nulla útburkolati jelek. Folyamatos balesetveszély, ami úgy tűnik sem a fenntartót sem az illetékes ellenőrző szerveket nem zavarja.
  • Anonim Járókelő visszajelzésére vár.

  • W Kriszta megváltoztatta a bejelentés állapotát "Megerősítésre vár"-ról "Megoldásra vár"-ra.

  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Nincs változás. Az gondolom, hogy ennyire nem törődni a forgalom biztonságossá tételével nem csak az AUCHAN felelősségét veti fel, hanem az érintett Soroksári önkormányzatét, a rendőségét és minden ez...
  • Anonim Járókelő visszajelzésére vár.

  • Járókelő Adminisztrátor megváltoztatta a bejelentés állapotát "Válaszra vár"-ról "Megoldásra vár"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bardócz Csaba!

    Köszönettel megkaptuk 2021.12.17.-én a soroksári áruházunkba küldött levelét.
    A problémát továbbítottuk a karbantartás vezetőjének aki azt a választ adta, hogy csak a körforg
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Lukács Máté elküldte az ügyet az illetékesnek: BFKH Közlekedési Felügyelőség

  • Lukács Máté megváltoztatta a bejelentés illetékesét "Auchan"-ról "BFKH Közlekedési Felügyelőség"-ra.

  • Lukács Máté elküldte az ügyet az illetékesnek: Auchan

  • Lukács Máté megváltoztatta a bejelentés illetékesét "XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata"-ról "Auchan"-ra.

  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Tisztelt Járókelő! Szeretnék érdeklődni, hogy hol tart az ügy? Az ünnepi időszak miatt az érintett körforgalom megnövekedett forgalma méginkább megérdemelte volna, hogy rendezzék a kötelességüket. Nem...
  • Garami Marika elküldte az ügyet az illetékesnek: XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata

  • Garami Marika megváltoztatta a bejelentés illetékesét "Budapest Közút"-ról "XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata"-ra.

  • Anonim Járókelő bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Megoldásra vár
    2
    Megoldásra vár
    2

    Gyalogátkelő láthatatlan

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: Budapest Közút
    Haraszti út (XXIII. kerület, Soroksár)
  • Válaszra vár
    1
    Válaszra vár
    1

    Hiányzó sebességkorlátozó tábla

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: Budapest Közút
    Helsinki út (XXIII. kerület, Soroksár)
  • Válaszra vár
    1
    Válaszra vár
    1

    Lekopott zebra

    Beküldés ideje:
    Beküldte: V. Áron
    Illetékes: Budapest Közút
    90014 (XIX. kerület, Kispest)
  Vissza az oldal tetejére