Megoldott

elsobbsegadas tabla kerekpar kiegeszitovel megteveszto

A Pázmány Péter sétány keresztező utcáinál több helyen olyan elsőbbségadás tábla került kihelyezésre, amelynek kiegészítő tábláján egy kerékpár és két nyíl látszik. Ez viszont arra a téves értelmezésre ad okot, hogy a tábla jelentése, elsőbbséget kell adni a biciklisáv(ok)nak, és kizárólag azoknak.
Természetesen a terv az lehetett, hogy az elsőbbséget a sétánynak ÉS a bicikliútnak is meg kell adni, azonban a KRESZ szoros értelmezése szerint ez nem valósult meg.

Más helyeken a városban az ábra tartalmaz egy vastag vonalat is, amelyik jelzi, hogy a biciklin kívül természetesen az úton közlekedőknek is elsőbbséget kell adni.

Maga a KRESZ is ezt a megoldást adja lehetőségként, a rendelet 10.A ábrája tartalmazza a helyes és értelmes kiegészítő táblát.
Tehát röviden: A most használt kiegészítő táblát a KRESZ nem ismeri és nem megfelelő.

Probléma helyszíne
Budapest XI. kerület, Újbuda, XI. kerület

Hozzászólások

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Cím!

    Társaságunkhoz érkezett „Bejelentés a www.jarokelo.hu oldalról (8784)” tárgyú elektronikus levelükkel kapcsolatban az alábbiakról tájékoztatjuk:

    A Pázmány Péter sétányon vezetett ke
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 2. Mi ez?

  • Sági Katalin elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • bencsath boldizsar bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  Vissza az oldal tetejére