Megoldatlan

Kimaradt a kerékpáros kétirányúsítás

Tisztelt Közútkezelő!

Hungária krt. MÁV-telepnél nemrég megváltozott a forgalmi rend, hogy az átmenő gépjárműforgalmat megakadályozzák, azonban a kerékpáros ellenirányú forgalomra nem gondoltak a tervezéskor. Véleményem szerint itt teljesen fölösleges korlátozni a kerékpáros behajtást, főleg, hogy ez a korábbi forgalmi rendnél (mindkét irányból behajtani tilos - kivéve célforgalom) lehetséges volt. Ennek csak az lesz a következménye, hogy a kerékpárosok szabálytalanul fognak behajtani a MÁV telepre a kerékpárútról, hogy az indokolatlan kerülőt levágják.
Kérem, ha egyetértenek velem, engedélyezzék ezen a rövid szakaszon az ellenirányú behajtást kerékpárosoknak, és helyezzék ki a kiegészítő táblákat. Emellett (a MÁV-telep felől kihajtva), a kerékpárút előtt az elsőbbségadás kötelező tábla alatt hiányzik a kétirányú kerékpárutat jelző kiegészítő tábla, legyenek szívesek erről is gondoskodni.

Köszönöm intézkedésüket!

Probléma helyszíne
Budapest X. kerület, Kőbánya, Hungária krt. 3

Hozzászólások

  • Csanádi György hozzászólt a bejelentéshez.

    Egy évnél több kellett neki, de megoldódott.
  • Csanádi György lezárta a bejelentést Megoldatlan eredménnyel. Oka: Megoldhatatlan.

    A bejelentéstől számított 1 éven belül nem oldódott meg a probléma.
  • Csanádi György hozzászólt a bejelentéshez.

    Megoldatlan
  • Csanádi György visszajelzésére vár.

  • Csanádi György megváltoztatta a bejelentés állapotát "Megerősítésre vár"-ról "Megoldásra vár"-ra.

  • Csanádi György hozzászólt a bejelentéshez.

    Megoldásra várunk
  • Csanádi György visszajelzésére vár.

  • Járókelő Zsófi megváltoztatta a bejelentés állapotát "Megerősítésre vár"-ról "Megoldásra vár"-ra.

  • Csanádi György hozzászólt a bejelentéshez.

    megoldásra vár
  • Csanádi György visszajelzésére vár.

  • Garami Marika megváltoztatta a bejelentés állapotát "Válaszra vár"-ról "Megoldásra vár"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bejelentő!

    A Jarokelo.hu oldalra a Hungária krt. 3. sz. forgalmi rendjével kapcsolatban tett bejelentésére az alábbiakról tájékoztatjuk.

    A MÁV telepnél a megváltozott egyirányú forgalmi ren
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Fónai Kende elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • W Kriszta elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Csanádi György bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  Vissza az oldal tetejére