Megoldott

Hajnalban működő lámpák

A probléma helyszíneként egész Budapeset megadhatnám, ugyanis bármerre járok, belebotlok.
A probléma a következő: A munkámból kifolyólag nagyon gyakran közlekedek hajnalban autóval a munkahelyemre, konkrétan reggel 3-5 közötti időszakra gondolok. Aki ilyenkor utazott már bármilyen módon a városban, - akár a külső, akár a belső részén - az tudja, hogy ebben az idősávban az utak gyakorlatilag kihaltak, elvétve van 1-2 autó, gyalogos, kerékpáros gyakorlatilag egyáltalán nincs.
Mindezek ellenére - a nappali időszakhoz hasonlóan - majdnem az egész városban működnek a forgalmat irányító jelzőlámpák, véleményem szerint teljesen feleslegesen.
Nem egy, nem kettő olyan helyet tudnék említeni, ahol azért kell megállnom, (azaz megszakítani az egyébként semmi által nem akadályozott, folyamatos haladásomat) mert egy lámpa pirosra vált, jónéhányszor útkereszteződésekben, gyalogátkelőhelyeken, ahol olyankor senki az ég világon nincs, mégis bizonyos időközönként átvált, ezzel akadályozva a főúton közlekedők folyamatos haladását.
Azt gondolom, hogy ez amellett, hogy akadályozza a folyamatos közlekedést, még plusz üzemanyagköltséget is generál a sok felesleges megállásra való rákényszerítéssel.
Javaslatom az lenne, hogy a késő esti óráktól kezdve kb reggel 5-ig az egész városban kapcsolják ki a jelzőlámpákat a fent leírt okok miatt, teljesen felesleges a működésük, helyette ott vannak a jelzőtáblák, amelyek ebben az időszakban tökéletesen tudnák irányítani azt a gyér forgalmat, amely ilyenkor megszokott.
Azt gondolom, hogy ez lenne a leglogikusabb lépés, gondoljunk bele: Az egyébként is gyér forgalmú utakon csak a táblák állnak rendelkezésre, ahol még kisebb a forgalom, ott a jobbkéz-, illetve a kanyarodási szabály az érvényes. Budapest forgalma viszont egy napon belül, napszaknak megfelelően dinamikusan változik, azaz van időszak, (gyakorlatilag napközben egész nap) amikor igenis szükség van a jelzőlámpák használatára a megnövekedett forgalom miatt, azonban a késő esti - hajnali órákban ezek használata gyakorlatilag csak mint akadályozó tényező jelentkezik annak a néhány gépjárművezetőnek, aki ilyenkor közlekedik.
Kérem javaslatom szíves megfontolását!
Köszönöm!

Probléma helyszíne
Budapest I. kerület, Várkerület,

Hozzászólások

  • Sipos László hozzászólt a bejelentéshez.

    Kedves György!
    Az igazat megvallva azóta jobban belegondoltam a dologba (többek között a probléma egy Facebook csoportban történő megosztás után) és rájöttem arra, hogy az összes lámpa kikapcsolása /
    ...
  • Barányi György hozzászólt a bejelentéshez.

    Tisztelt László! Szeretem, amikor az ember használják a fantáziájukat, de ha egy kicsit elvonatkoztat saját magától és nem saját magát helyezi a világ közepébe, akkor láthatja, hogy Ön is, ahogy én is...
  • Járókelő Ügykezelő lezárta a bejelentést Megoldott eredménnyel.

    Az illetékes megválaszolta a felvetést.
  • I. Adrián megváltoztatta a bejelentés állapotát "Válaszra vár"-ról "Kiegészítésre vár"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Adminisztrátor!

    A 84736-os számú megkeresésre Társaságunk az alábbi választ adja:

    Tisztelt Sipos László úr!

    A jelzőlámpás csomópontok mintegy 35%-a villog jelenleg éjszaka. Annak eldöntése
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 4. Mi ez?

  • anonim olvasovagyok hozzászólt a bejelentéshez.

    Merész ötlet, kíváncsi vagyok a válaszra.
    Személyes gondolatom szerint igenis kell éjszaka is sok jelzőlámpa, legalább az megfogja a sok őrültet sok esetben.

    Főleg kezdetben biztos sok olyan baleset...
  • Járókelő Ügykezelő elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Sipos László bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Megoldásra vár
    1
    Megoldásra vár
    1

    tablaoszlop

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Farkas Fanni
    Illetékes: Budapest Közút
    Hattyú utca (I. kerület, Várkerület)
  • Megoldásra vár
    1
    Megoldásra vár
    1

    Megsüllyedt fedlap

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: Budapest Közút
    Attila út (I. kerület, Várkerület)
  Vissza az oldal tetejére