Megoldott

Behajtani mindig tilos?

A probléma helyszíne a XVII. kerületben található Csongrád utca és Oszlop utca kereszteződésében található, ahonnan a Csongrád utcán már nem lehet egyenesen a Kucorgó tér felé továbbhaladni, ugyanis egyirányú. Emlékeim szerint (ha rosszul emlékszem, elnézést) viszont régen kint volt a behajtani tilos tábla alatt egy "kivéve célforgalom" jelzőtábla is, amely most nincs kint, viszont nem lenne rossz ötlet a kihelyezése, ugyanis ha valaki ebből az irányból menne akár az ottani lakóhelyéhez, vagy az utca elején található orvosi rendelőhöz, annak ki kell mennie valamelyik főútra (Pesti út vagy Zrínyi út) és egy lámpás keresztezódésénél kivárni a sorát, amely a csúcsidőszakban nem 1-2 perc.
Kérem javaslatom szíves átgondolását!
Köszönöm!

Probléma helyszíne
Budapest XVII. kerület, Rákosmente, Oszlop u. 22

Hozzászólások

  • Sipos László hozzászólt a bejelentéshez.

    Köszönöm!
  • Szalai Krisztina lezárta a bejelentést Megoldott eredménnyel.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bejelentő!

    A XVII. kerületi Csongrád utcával kapcsolatos bejelentésére az alábbi tájékoztatást adjuk.
    A KRESZ szabályai szerint a „Behajtani tilos” tábla alá egyedül „Kivéve kerékpárosok” ki
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Csanádi György elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Sipos László bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Válaszra vár
    1
    Válaszra vár
    1

    Gyors hajtás

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: Budapest Közút
    Újlak utca (XVII. kerület, Rákosmente)
  • Válaszra vár
    1
    Válaszra vár
    1

    Egyirányú út lehetne

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: Budapest Közút
    Újlak utca (XVII. kerület, Rákosmente)
  Vissza az oldal tetejére