Rosszul belátható kereszteződés.
A kereszteződésben több mint 40 év után a Budapest Közút megváltoztatta a forgalmi rendet, ezáltal hátrányosabb helyzetbe hozva a tömegközlekedési járműveket, melyekkel emiatt nehézkessé vált az adott kereszteződésbe való biztonságos behaladás, és elsőbbségadás. A képen látható pozíció a védett út széle, tehát a buszok itt még nem zavarják a balról érkező forgalmat, de látható hogy jobbra csekély emiatt a belátható útszakasz hossza ahonnan a jobbról érkező forgalomnak elsőbbséget kell adni. Kérjük a láthatóság megoldását hogy biztonságos távolságba be lehessen látni az útszakaszt, illetve esetlegesen a védett útvonalon haladók részére egy 30km/h-ás korlátozó táblát mindkét irányba kihelyezni a kereszteződés előtt, mert szinte tendencia hogy a megengedett 50km/h-a felett közlekednek a járművek az adott kereszteződésben, így viszont nem igazán megoldható biztonságosan a tömegközlekedési járművek balra bekanyarodása, mivel ezek a járművek 18 méteresek, és idő kell az álló helyzetből való felgyorsításukhoz.
Hozzászólások
A XXI. kerület Szent László – Festő utcai kereszteződéssel kapcsolatos bejelentésére az alábbi tájékoztatást adjuk:
Az elsőbbségi viszonyok megváltoztatására a forgalmi adatok el...