Félrevezető, nem egyértelmű felfestés
Tisztelt Járókelő!
A minap Andrássy út szervízút - Kodály körönd sarkán parkoltam a gépkocsimmal, mire másnap reggel egy 25 000ft os büntetés fogadott.
A büntetés indoka az volt, hogy "Kijelölt gyalogátkelőhely előtt 5m-en belül várakozott"
Mikor megálltam azon a helyen, gyakorlatilag 3 autónyi hely volt még mögöttem, és gondoltam megállok a sor elején a vonalig, hogy kényelmesen beférjenek mögém is. Még ki is szálltam megnézni, hogy meddig tarthat az a bizonyos vonal.
Ennek a parkolórésznek az eleje jelölve van fehér felfestéssel, hogy honnan kezdődik, de a végén már csak halvány sárga vonal látszik. Ezekről csatoltam képeket Google Mapsról, ezen a képen látszik is, hogy ugyan úgy parkoltam ahogy a képen lévő autó is áll a sor elején.
Kicsit utána nézve kiderült számomra, hogy az a sárga vonal, a MOL Bubi kerékpárok tárolóját határolta körbe, amíg az ott volt, majd ezek után az idő martalékává válhatott a felfestés, így félrevezetve a parkolóhelyet keresőket.
2014 Májusában még Bubi tároló volt (mellékelt kép)
2018 Júniusban már parkoló
A KRESZ erre vonatkozó részében (40. § 5/e)
Kérném segítségüket ennek tisztázásában, hogy legalább más ne fusson bele ebbe a "hibába", és kelljen "tanulópénzt" fizetnie.
Köszönöm a munkájukat!
Hozzászólások
A Társaságunk részére megküldött elektronikus levelére – melyben a VI. kerület Andrássy út szervízútján, a Szív utca és a Kodály körönd közötti útburkolati jelekkel kapcsolatosan...