Megoldatlan

Szabálytalan parkolás

Anonim Járókelő

FRISSÍTÉS 2021.06.22.
Az illetékes milyen választ küldött? A válasznak illene relevánsnak lenni. Ez eddig 2 próbálkozásból 2x nem sikerült.
Volt rendészeti akció? Vagy lesz?
Hosszabb távon terveznek valamit lépni?

----
Tisztelt Járókelő!

A XII. kerület, Avar utcában a Hegyalja - Csörsz utca közötti részen kezd nagyon siralmas helyzetet teremteni a szabálytalan parkolás és annak mértéke.
Az Avar utca a Hegyalja úttól egyirányú, az út jobb oldalán van a szabályosan kijelölt parkoló sáv, bal oldalt viszont nem lehet megállni, ehhez szűk az úttest. A parkolóhelyek számának kérdését viszont megoldották itt is a szabálytalan parkolással, amihez itt is hallgatólagosan hozzájárult az önkormányzat azzal, hogy legfeljebb kampányszerűen járnak ki büntetni. Persze itt is a szokásos forgatókönyv volt megfigyelhető. Előbb csak néhány autó választotta a szabálytalan megoldást, miután ennek nem volt következménye, már egyre többen tették ezt. Sokan persze nem szándékosan szegnek szabályt, egyszerűen a falka szellem dolgozik bennük, ha más is úgy áll, nincs ezzel baj - gondolhatják. Mára oda jutottunk, hogy az Avar utca Hegyalja út végén lévő térköves járdája kezd szétmenni, valamint az Avar utca és a Csörsz utca találkozásánál a közlekedést zavaró módon simán beparkolnak közvetlen az úttest mellé. Attól tartok a következő lépés az lesz, hogy a párhuzamos parkolást felváltja a halszálkás, ami még több területet vesz el a parktól, rongálva azt és növelve ezzel a poros részt.
Nem tartható megoldás, hogy bárhová és bármit megrongálva, másokat zavarva, akadályozva vagy csak egyszerűen a zöldet tönkretéve lehessen parkolni a XXI. században, hivatkozva évi pár ezer Ft befizetett adóra. Azt pedig végtelenül károsnak tartom, ha ez egy magát kiemelten zöldnek hirdető kerületben történik. A fejlett világ már a másik irányba tart és zöldíti a városokat, növeli a tereket - retorikában pedig Budapest is erre tart(ana).

Üdvözlettel:
Dániel Zoltán

Probléma helyszíne
Budapest XII. kerület, Hegyvidék, Avar u. 29

Hozzászólások

  • Az adminisztrátor lezárta a bejelentést Megoldatlan eredménnyel. Oka: Nem érkezett válasz az illetékestől.

  • R eni elküldte az ügyet az illetékesnek: XII. kerületi Hegyvidéki Rendészet

  • R eni megváltoztatta a bejelentés leírását "Tisztelt Járókelő! A XII. kerület, Avar utcában a Hegyalja - Csörsz utca közötti részen kezd nagyon siralmas helyzetet teremteni a szabálytalan parkolás és annak mértéke. Az Avar utca a Hegyalja úttól egyirányú, az út jobb oldalán van a szabályosan kijelölt parkoló sáv, bal oldalt viszont nem lehet megállni, ehhez szűk az ...

  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Az illetékes milyen választ küldött? A válasznak illene relevánsnak lenni. Ez eddig 2 próbálkozásból 2x nem sikerült.
    Volt rendészeti akció? Vagy lesz?
    Hosszabb távon terveznek valamit lépni? Ilyeneke...
  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bejelentő!

    Köszönjük levelét, melyet továbbítottam a Hegyvidéki Rendészetnek.

    Üdvözlettel:

    Szabó Krisztina
    Kommunikációs vezető

    Budapest Főváros XII. kerület
    Hegyvidéki Önkormányzat
    1126
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Szalai Krisztina elküldte az ügyet az illetékesnek: XII. kerületi Hegyvidéki Rendészet

  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    A visszajelzésen kívül, hogy vették a levelet fognak válaszolni is?
  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Pedig itt nagyon nem szabályos parkolni. Jó, hogy tisztában vannak a szabályokkal és az alapján szoktak büntetni.
  • Novák István hozzászólt a bejelentéshez.

    Kb. 2 hónapja arra jártam autóval, parkolóhelyet kerestem. A közteresek épp a Csörsz utcában járőröztek. Mivel pont ezen a murvás részen volt üres hely, megkérdeztem őket, hogy ez így szabályos-e, mir...
  • Járókelő Zsófia elküldte az ügyet az illetékesnek: XII. kerületi Hegyvidéki Rendészet

  • Járókelő Zsófia megváltoztatta a bejelentés illetékesét "XII. kerület Hegyvidék Önkormányzata"-ról "XII. kerületi Hegyvidéki Rendészet"-ra.

  • Járókelő Zsófia megváltoztatta a bejelentés kategóriáját "Parkok és zöldterületek"-ról "Parkolás"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Járókelő!

    Köszönettel megkaptuk levelét, melyet továbbítottam a Hegyvidéki Rendészetnek.

    Üdvözlettel:

    Szabó Krisztina
    Kommunikációs vezető

    Budapest Főváros XII. kerület
    Hegyvidéki Önkormá
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 4. Mi ez?

  • Hegymegi-Barakonyi Bálint elküldte az ügyet az illetékesnek: XII. kerület Hegyvidék Önkormányzata

  • Hegymegi-Barakonyi Bálint megváltoztatta a bejelentés illetékesét "Az illetékes"-ról "XII. kerület Hegyvidék Önkormányzata"-ra.

  • Anonim Járókelő bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Megerősítésre vár
    3
    Megerősítésre vár
    3

    Veszélyesen parkoló autó

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: XII. kerületi Hegyvidéki Rendészet
    Hadik András utca (XII. kerület, Hegyvidék)
  • Válaszra vár
    1
    Válaszra vár
    1

    Tilosban parkolás

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: XII. kerületi Hegyvidéki Rendészet
    Márvány utca (XII. kerület, Hegyvidék)
  Vissza az oldal tetejére