Megoldott

zavaró táblázás, érthetetlen átépítés

FRISSÍTÉS: 2021.06.23.
Tisztelt Járókelő!

Továbbra is szemmagasságban vannak a táblák. Tényleg, ki szerint van ez rendben?

-----

A közelmúltban került átépítésre a XI. kerületben az Egér út - Budaörsi út találkozása. Az elején úgy nézett ki, hogy ide körforgalmat építenek. Ehhez képest maradt hagyományos csomópont egy sor lassító iránytöréssel és járdaszegéllyel. Ettől nem lett jobb a csomópontban közlekedni, a balra fordulások sem a Budaörsi útról, sem az Egér útról nem lettek könnyebben kivitelezhetők. Ugyanakkor az új forgalmi rendhez tartozó táblákat itt is sikerült jó zavarón kitenni. Egy áltagos személyautóban, vagy motoron ülve pont szemmagasságba került az összes tábla, ami rontja a beláthatóságot. Kisebb autót vagy motort bizonyos helyzetben teljesen ki tudja takarni bármelyik tábla.
Már önmagában nem érthető, hogy ha már hozzányúltak a csomóponthoz, miért nem körforgalom épült. Az meg lassan rendszeressé válik, hogy a közlekedési táblákat így helyezik ki, hogy inkább zavarja mint segítse a közlekedést. Adódik a kérdés, hogy foglalkoznak e egyáltalán azzal akár építéskor, akár átvételkor, hogy egy tábla hová és hogy kerül ki? Vagy csak megnézik, hogy a terveknek megfelelő tábla kikerült?
- Kíváncsi vagyok miért nem körforgalom épült, miért döntöttek a megvalósult kialakítás mellett.
- Kérem igazítsák meg a táblákat úgy, hogy ne csináljon holtteret a csomópontba. Ezen kívül jó lenne ha a továbbiakban a táblázást ilyen szemmel is ellenőriznék egy átadás-átvétel során. Üljenek be egy kocsiba és guruljanak kicsit a művüknél oda-vissza.

Üdv: Dániel Zoltán

Probléma helyszíne
Budapest XI. kerület, Újbuda, Budaörsi út 245

Hozzászólások

  • g g lezárta a bejelentést Megoldott eredménnyel.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Adminisztrátor!

    A 79641 -as számú megkeresésre az alábbi választ adjuk:

    Tisztelt Bejelentő !
    Mint korábbi levelünkben megirtuk a jelzőtáblák előírás szerinti magasságban vannak kihelyezve
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Adminisztrátor!

    A 79641 -as számú megkeresésre az alábbi választ adjuk:

    Tisztelt Bejelentő !
    Mint korábbi levelünkben megírtuk, a jelzőtáblák előírás szerinti magasságban vannak kihelyezv
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • I. Adrián elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • I. Adrián megváltoztatta a bejelentés leírását "Tisztelt Járókelő! A közelmúltban került átépítésre a XI. kerületben az Egér út - Budaörsi út találkozása. Az elején úgy nézett ki, hogy ide körforgalmat építenek. Ehhez képest maradt hagyományos csomópont egy sor lassító iránytöréssel és járdaszegéllyel. Ettől nem lett jobb a csomópontban közlekedni, a bal...

  • Dániel Zoltán hozzászólt a bejelentéshez.

    Itt semmit nem oldottak meg. Továbbra is szemmagasságban vannak a táblák. Tényleg, ki szerint van ez rendben? Melyik szakember szerint?
  • Járókelő Adminisztrátor lezárta a bejelentést Megoldott eredménnyel.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Adminisztrátor!

    A 79641-as számú megkeresésre az alábbi választ adjuk:

    Tisztelt Bejelentő !

    A Budaörsi út – Egér úti kereszteződésben a forgalombiztonság növelése érdekében készült az á
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Garami Marika elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Garami Marika megváltoztatta a bejelentés illetékesét "Az illetékes"-ról "Budapest Közút"-ra.

  • Dániel Zoltán bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Válaszra vár
    2
    Válaszra vár
    2

    Zebra

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Sebők Gyula
    Illetékes: Budapest Közút
    Bartók Béla út (XI. kerület, Újbuda)
  • Megoldásra vár
    1
    Megoldásra vár
    1

    Hiányzó fényterelő

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: Budapest Közút
    Bercsényi utca (XI. kerület, Újbuda)
  Vissza az oldal tetejére

Hozzájárulás a sütik kezeléséhez

Oldalunkon különböző sütiket használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújtsuk.
A sütik elfogadása önkéntes, és bármikor visszavonhatod a hozzájárulásodat.
További információért kérünk, olvasd el adatkezelési tájékoztatónkat!

  • Szükséges sütik: Ezek elengedhetetlenek az oldal működéséhez, például a bejelentkezéshez.
  • Kényelmi sütik: Megjegyzik a beállításaidat mint a nyelv vagy a megjelenítési preferenciák.
  • Marketing sütik: Személyre szabott hirdetéseket kínálnak, figyelve a böngészési szokásaidat.
  • Statisztikai sütik: Segítenek megérteni, hogyan használod az oldalt, hogy javíthassuk a teljesítményét.

Beállítások