Megoldott

Szabályosan elhelyezve is lehet balesetveszélyes!

Már 2018-ban jeleztem a balesetveszélyesen elhelyezett forgalomirányító lámpákat az adott kereszteződésben, de akkor annyit írt rá a Budapest Közút, hogy ez így teljesen szabályos. Ugyanakkor azt is vizsgàlták, hogy vajon mennyire balesetveszélyes? Napi közlekedőként ez a helyzet mindenkinek feltűnhet, csak egy nap kellene figyelni a forgalmat az említett Budapest Közútnak, hogy megértse mi is a probléma.

Akkori bejelentésem: “ A XIII. kerületben a Bulcsú utca és a Váci út kereszteződésében, a Váci úton mindkét irányban a kereszteződés túl oldalán van felszerelve a jelzőlámpa. Már kétszer is csak a szerencsén múlott, hogy nem ütött el egy autó és egy autóbusz. Ugyanis a Váci út amúgy is igen forgalmas és sok esetben nagyobb sebességgel közlekednek rajta a járművek. A lámpák átváltásakor így többször előfordul, hogy még átcsúsznak az autósok, de itt ez különösen veszélyes, mert mindkét irányban pont a kereszteződés túl oldalára van felszerelve a jelzőlámpa. Közben meg mikor az már pirosat mutat, a kerékpáros lámpa korábban átvált és nagy eséllyel ütheti el egy ilyen autós. Szerintem sokat javítana a dolgon, ha újra felfestenék a vastag fehér vonalat az autósoknak és átszerelnék a lámpákat a kereszteződés elejére, ott ahol a megállást jelző vonal is van. Nem is értem, ilyen megoldást nem is láttam máshol, de tényleg nagyon balesetveszélyes.”

A napokban történt is egy ilyen súlyosabb eset, ami majdnem emberéletet is követelt.

https://444.hu/2020/10/13/levideoztak-ahogy-motorost-gazolt-egy-kamion-a-lehel-teri-piacnal

Persze nem mentesíti a közlekedőket a felelősség alól, de nagyban hozzájárulhat a közlekedési helyzetekre szabott, azok figyelembe vételével elhelyezett forgalomirányító eszközök. Ebben pedig igenis van felelőssége a Budapest Közútnak.

Probléma helyszíne
Budapest XIII. kerület, Lehel tér

Hozzászólások

  • Fónai Kende lezárta a bejelentést Megoldott eredménnyel.

    Szia!
    Köszönjük a visszajelzést!
    Ezzel segítitek a munkánkat, mert így nyomon tudjuk követni, hogy mi történt, még akkor is, ha az illetékes nem küld újabb állapotjelzést.
    Legyen szebb, biztonságosabb...
  • Bárány Attila hozzászólt a bejelentéshez.

    Közben úgy néz ki, hogy az első bejelentéstől számítva, 2 év elteltével mégis felismerte a Budapest Közút a kereszteződés balesetveszélyességét, igaz kellett hozzá egy majdnem halálos kimenetelű bales...
  • Garami Marika megváltoztatta a bejelentés állapotát "Válaszra vár"-ról "Megoldásra vár"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bejelentő!

    Tájékoztatjuk, hogy a Váci úton a burkolati jelek felújítása szerepel a jövő évi burkolatfelújítási terveink címei között. Ezen felül a csomópontban kezdeményeztük a jelzőfejek át
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 2. Mi ez?

  • Fónai Kende elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Fónai Kende megváltoztatta a bejelentés illetékesét "Az illetékes"-ról "Budapest Közút"-ra.

  • Bárány Attila bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  Vissza az oldal tetejére