Megoldatlan

Nincs felfestve a mozgáskorlátozott parkolók útborkolati jele.

Anonim Járókelő

FRISSÍTÉS 2020.10.13.
A Budapest Közút válasza:

Részvénytársaságunkhoz továbbított bejelentésre, mely a Széchenyi fürdő Nappali Kórház bejáratánál lévő mozgáskorlátozottakat szállító járművek részére kijelölt várakozóhely útburkolati jelének a felújításával kapcsolatos tájékoztatásul közöljük, hogy a fizető parkolási övezeten belül az útburkolati jelek felújítása a parkolót üzemeltető cég feladata.
A probléma megoldásával kapcsolatban szíveskedjen ismételten a kerületi Önkormányzathoz fordulni.

-------------
A Széchenyi fürdő Nappali Kórház Komplex Fizikoterápiás osztálya előtti területen naponta sok autóst (akik egyébként mozgásszervi panaszok miatt vannak kezeléseken a kórházban) büntetnek meg mert jogosulatlanul állnak a mozgáskorlátozottaknak fenntartott parkolóhelyeken.
Nagy valószínűséggel pillanatnyi figyelemkihagyással könnyen el lehet követni a hibát, tábla ugyan van, de nem ezek a parkolóhelyek vannak a legközelebb a bejárathoz és az útburkolati jelek az amúgy is borzasztó állapotban levű úttestről hiányoznak.
A bejelentést kísérletnek tekintem, hanem történne semmi, majd felfestem magam, ezzel - ahogy a mellékelt képeken is látszik) megfosztom ugyan az illetékes hatóságot egy jelentős bevételtől, de legalább igazságosabb lesz a helyzet.

Probléma helyszíne
Budapest XIV. kerület, Zugló, thermen

Hozzászólások

  • Az adminisztrátor lezárta a bejelentést Megoldatlan eredménnyel. Oka: Nem érkezett válasz az illetékestől.

  • Járókelő Adminisztrátor elküldte az ügyet az illetékesnek: XIV. kerület Zugló Önkormányzata

  • R eni elküldte az ügyet az illetékesnek: XIV. kerület Zugló Önkormányzata

  • R eni megváltoztatta a bejelentés illetékesét "XIV. kerület Zuglói Városgazdálkodási Közszolgáltató Zrt."-ról "XIV. kerület Zugló Önkormányzata"-ra.

  • R eni megváltoztatta a bejelentés leírását "A Széchenyi fürdő Nappali Kórház Komplex Fizikoterápiás osztálya előtti területen naponta sok autóst (akik egyébként mozgásszervi panaszok miatt vannak kezeléseken a kórházban) büntetnek meg mert jogosulatlanul állnak a mozgáskorlátozottaknak fenntartott parkolóhelyeken. Nagy valószínűséggel pillanatnyi figyelemkihagyássa...

  • R eni megváltoztatta a bejelentés illetékesét "Budapest Közút"-ról "XIV. kerület Zuglói Városgazdálkodási Közszolgáltató Zrt."-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bejelentő!

    Részvénytársaságunkhoz továbbított bejelentésre, mely a Széchenyi fürdő Nappali Kórház bejáratánál lévő mozgáskorlátozottakat szállító járművek részére kijelölt várakozóhely útbu
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 4. Mi ez?

  • Bertalan Balázs elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Bertalan Balázs megváltoztatta a bejelentés illetékesét "XIV. kerület Zugló Önkormányzata"-ról "Budapest Közút"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.


    From: zugloizrt@zugloizrt.hu
    Sent: Thursday, October 8, 2020 11:13 AM
    To: Hivatal Internet portál
    Subject: RE: Új bejelentés - JAROKELO-BUDAPEST-00072392

    Tisztelt Bejelentő!
    Kérjük, szíveskedjen
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 4. Mi ez?

  • H B L elküldte az ügyet az illetékesnek: XIV. kerület Zugló Önkormányzata

  • H B L megváltoztatta a bejelentés illetékesét "Az illetékes"-ról "XIV. kerület Zugló Önkormányzata"-ra.

  • Anonim Járókelő bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Járdán való parkolás

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: XIV. kerület Zuglói Önkormányzati Rendészet
    Zászlós utca (XIV. kerület, Zugló)
  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Állandósuló szabálytalan parkolás

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: XIV. kerület Zuglói Önkormányzati Rendészet
    Ond vezér park (XIV. kerület, Zugló)
  Vissza az oldal tetejére