Megoldott

Gyermekek veszélyeztetése

Anonim Járókelő

A 13. kerület Futár utca és Jász utca sarkán levő kereszteződés, Futár utca 16 alatt található duplagarázs bal oldali mintegy 3 méteres sávjára a felhajtó és kereszteződés közé rendszeresen parkolnak szabálytalanul autósok. Mindezekkel megszegik az 1/1975. (II.5.) KPM-BM együttes rendelet 40. § (5) bekezdés d) továbbá 41.§ (2) bekezdés c) pontjában a megállás, várakozás illetve annak tilalmára vonatkozó rendelkezéseit. Ezzel megvalósítják az iskolába közlekedő gyermekek veszélyeztetését is, mivel az Eötvös Általános Iskola irányába jövő gyerekek a szabálytalanul parkoló autók takarásából kénytelenek kilépni az útburkolatra. Több esetben láttam ilyen szituációkat a saját szememmel. Néha figyelmeztettem erre a szabálytalanul várakozó autósokat, akik olykor meghallgattak, azonban legtöbbször keresetlen szavakkal illetve nyilvánították ki véleményüket. A parkolóőrök nem szankcionálják a szabálytalanul megállókat és várakozókat, mivel nem a felfestett parkolóhelyeken állnak ilyenkor az autósok. A közterületfelügyelet birságol ezekben az esetekben, de az autókat nem szállíttatják el, így a veszélyeztetés helyzete fennmarad. Megoldás lehetne, ha a duplagarázsok felhajtói elé a megállni tilos táblát kihelyeznék kiegészítő táblával, mely a gépjármű elszállíttatására figyelmeztet. Ugyancsak érdemes lenne tájékoztató táblát kihelyezni a kereszteződés elejére, ahol felhívják az autósok figyelmét arra, hogy gyermekeket veszélyeztetnek szabálysértő magatartásukkal.

Probléma helyszíne
Budapest XIII. kerület, Jász u. 96

Hozzászólások

  • Járókelő Herta lezárta a bejelentést Megoldott eredménnyel.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt CÍM!

    2019. novemberében egyeztetés történt a bejelentővel és részletes, írásbeli tájékoztatást kapott. A szakemberek a kezdeményezett tábla kihelyezését forgalomtechnikailag nem tartották in
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Járókelő Zsófia elküldte az ügyet az illetékesnek: XIII. kerületi Közszolgáltató Zrt.

Hasonló bejelentések

  • Válaszra vár
    1
    Válaszra vár
    1

    közterület kisajátitása

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: XIII. kerület Közterület-felügyelet
    Rokolya utca (XIII. kerület)
  Vissza az oldal tetejére