Megoldatlan

Csantavér köz egyirányúsítása

A fizetős várakozási övezet kijelölése miatt egyirányúsították a Csabtavér közt és a Titel utca egy részét, hogy szabályosan ki lehessen jelölni a parkolóhelyeket. Véleményem szerint azonban szükségtelen, hogy kerékpárral is csak egy irányban lehessen közlekedni.

Eddig gépjárművel is megoldották a kétirányú közlekedést, mivel az utca forgalma nagyon alacsony, szinte csak célforgalom használja. Emellett sok lehetőség van a félrehúzódásra is, ugyanis általában sok szabad parkolóhely van, valamint kapubeállókból is több található. Azért gondolom, hogy szükséges ez a változtatás, mert jelenleg is sokan kerékpároznak a szabálytalan irányban, többek között (kis)gyerekek, akik a minimális forgalom miatt ezt az utcát használják kerékpározásra. Az utcában lakóknak is fontos lenne, hogy minél rövidebb úton elérhessék/elhagyhassák otthonaikat, ne kelljen felesleges kerülőket tenniük.

A környék kerékpáros közlekedésén talán a Bácskai utca és a Gyarmat utca két irányban kerékpározhatóvá tétele segítene a legjobban, amit - ha jól tudom - több másik zuglói utcával együtt (már elég régóta) terveznek meglépni, de addig is sokat számítana, ha a kisebb utcák is átjárhatók lennének.

Kérem, tegyék ki a "kivéve kerékpár" kiegészítő táblákat, hogy legalább kerékpárral az eddig megszokott, jól bevált módon lehessen közlekedni.

Probléma helyszíne
Budapest XIV. kerület, Zugló, Csantavér köz 8

Hozzászólások

  • Dr Kardos Angelika lezárta a bejelentést Megoldatlan eredménnyel. Oka: Nem érkezett a bejelentőtől visszajelzés.

  • Müller Gábor visszajelzésére vár.

  • Fónai Kende megváltoztatta a bejelentés állapotát "Válaszra vár"-ról "Megoldásra vár"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bejelentő!

    A 69920 sz. ügyben az alábbi választ adjuk:

    A Csantavér köz egyirányúsítására a fizető parkolás bevezetése kapcsán a Zuglói Önkormányzat megbízásából készült forgalomtechnikai te
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Petró-Vajkó Tamás hozzászólt a bejelentéshez.

    Gyarmat utcát Bácskai utcát felesleges 2 irányú bicikli forgalommal ellátni.
    Nem férne el 2 bicikli és autó egymás mellett.
    Kérem szépen ne legyünk már lusták 400 m-t átbiciklizni a másik utcába.
  • Dr Kardos Angelika elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Müller Gábor bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Jelzőlámpa

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Bóta Norbert
    Illetékes: Budapest Közút
    Egressy út (XIV. kerület, Zugló)
  • Megoldott
    1
    Megoldott
    1

    Nem működő lámpa

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: Budapest Közút
    Erzsébet királyné útja (XIV. kerület, Zugló)
  Vissza az oldal tetejére