Megoldatlan

Még mindig a Király utcai járda

Üdvözletem!
A téma ugyan nem új, de nálam most szakadt el a cérna.
A Király utca 12 és a Deák tér között járok nap mint nap, már évek óta.
A járda állapota egyszerűen elfogadhatatlan, borzasztóan balesetveszélyes.
Tudom, már többször jeleztek már ezzel kapcsolatban, de a probléma fő forrása továbbra is fennáll, ez pedig a "remekül kiválasztott" burkolat hihetetlen csúszóssága. A töredezésekről nem is írnék most, a toldozgatás-foltozgatás nem megoldás, a járda felülete ugyanis még száraz időben is csúszik, ráadásként (talán valami vicc akart lenni a kiépítése??) egy jó pár méteres szakaszon az úttest felé erősen lejt a jelentős szintkülönbség miatt.
Én már száraz időben is estem fenékre elég alaposan, legutóbb pedig két hete, nyári napon, gyenge eső után kb. fél métert csúsztam és kiment a bokám. Azóta is alig tudok járni. Ha elesek, talán ennél sokkal rosszabbul is járhattam volna. Nem én voltam az egyetlen, a legtöbb kolléganőm már átesett (akár szó szerint) ezen az "élményen", többek között épp aznap is, volt akinek a dereka húzódott meg a csusszanás közbeni egyensúlyozástól.
Télen konkrétan rettegünk, hiszen a sózás semmit nem ér, hiszen már a nedves felület is korcsolyapálya. Volt olyan kolléganő, aki télen inkább kerülőúton jött, mert nem mert a Királyon közlekedni egy alapos zakózás után. A bátrabbak inkább az igen keskeny úttesten gyalogolnak az autóktól pár centire.
Nem tudom, hányan szenvedtek már itt könnyebb balesetet, de biztosan meg kell várni, amíg valaki netán a fejét veri szét esés közben, vagy esetleg a látványosan úttest felé lejtésen megcsúszva beszánkázik az autók elé????
A mellékelt képeken jól látható, hogy még a napfény is seggen csúszik a járdán....
Abban szeretnék segítséget kérni, hogy személyesen kihez fordulhatnék panaszt tenni, mert betelt a pohár és az ezen részen közlekedők érdekében végre valódi megoldást várok, lehetőleg még mielőtt elkezdődnek az őszi esők és a téli csapadékok.

Köszönöm a segítséget!

Üdvözlettel:

Detári Anna

Probléma helyszíne
Budapest VI. kerület, Terézváros, VI. kerület

Hozzászólások

  • Járókelő Adminisztrátor elküldte az ügyet az illetékesnek: VI. kerület Terézváros Önkormányzata

  • Járókelő Adminisztrátor elküldte az ügyet az illetékesnek: VI. kerület Terézváros Önkormányzata

  • Detári Anna bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Tönkrement járda

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: VI. kerület Terézváros Önkormányzata
    Hajós utca (VI. kerület, Terézváros)
  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Tönkrement fedlap

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: VI. kerület Terézváros Önkormányzata
    Liszt Ferenc tér (VI. kerület, Terézváros)
  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Leszakadt padka

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: VI. kerület Terézváros Önkormányzata
    Dessewffy utca (VI. kerület, Terézváros)
  Vissza az oldal tetejére